Festéklövész.info

A paintball blog

Bemutatkozik: A Patrióta Paintball Egyesület

patriotsÚgy gondoltam (gondoltuk- szerkesztők), hogy ideje bemutatnunk szép sorban azokat az egyesületeket, csapatokat, akik – szerintünk – valami féle képp meghatározói a Magyar paintball társadalomnak. Ennek az interjúsorozatnak az első darabját tesszük most közre. Alanya(i) a Patrióta Paintball Egyesület, vagy ahogyan jobban ismerik őket a Patriots. Reméljük, hogy ez a hagyományteremtő interjú, kicsit jobban rávilágít a dolgokra és közelebb hozza az olvasóközönséghez az egyesületet, vezetőit.

Íme az interjú. A kérdéseket Tacepao tette fel:

- Ki(k), mikor és hol alapították a Patrióta Paintball Egyesületet?
- A válasz egyszerű, minden út Kőbányára vezet: Dán Balázs-Lacza Levente

- Miért pont Patriots? Honnan a névválasztás, kié az ötlet?
- Nem is tudjuk igazán hogy kiben ötlött fel a név, a miértre pedig még nehezebb válaszolni. Sok név jutott az eszünkbe, de a végén ez győzött. Nincs semmi mögöttes története.

- Első Paintball élmény? Hol, mikor, mivel?
- Az őskorban sok játszató helyet végiglátogattunk: Pestszentlőrinc, Tököl, Alagimajor stb. Saját fegyverrel, 2004 Pécel, kb.2-3 ember, Tippmann 98 markerekkel.

- Mikor jött a felismerés: ez szerelem (paintball, természetesen)?
- Ahogy elkezdtünk rendszeresen játszani akkor mélyült el komolyabban.

- Mikor vetted (vettétek) az első markert (sajátot), milyen volt és miért pont azt?
- Lacza: 2004, mint akkor mindenki Tippmann 98 markerrel nyomta, de az én markeremen egy „igendurva” huzagolt csővel volt felszerelve! De rég volt…
- Balázska: Tippmann 98, válltámasz, tágulási, Proto cső! Emlékszem pedig nem most volt, az MTK pályánál találkoztunk Z. Viktorral. Igazi csomagtartós vásárlás volt, 2.50 FT volt a Proto festék. Akkor még nem nyitott meg a Bullets shop… Itt hülyültünk meg igazán! A marker választásánál mások véleményére hallgattunk, de nem bántuk meg. Ma is Tippmann98 markerrel játszatunk.

Dán Balázs - alapító

- Hogy jött Tököl a képbe?
- Eldöntöttük hogy pályát akarunk nyitni, így hát elkezdtünk nézelődni, keresgélni. Képbe került Tököl, de igazából egyszerűen szerencsénk volt, valaki említette, hogy érdemes ott próbálkozni. Bejött! Kellett ehhez egy rossz élmény is, pontosabban egy rossz játszató hely, akinek sikerült annyira felbosszantania minket, hogy ez lett belőle.

- Mikor fogalmazódott meg az első Scenario ötlete?
- Az előbb már megfogalmazódott, hogy honnan jött a játszató hely megnyitása, kb. a Scenario ötlete is ebből fakadt. Nem volt mellékes a 10 ft- os lőszer ár sem. Összeültünk a Bullets csapatával, és szinte mindenben egyet értettünk az akkori paintball helyzettel. Az akarat és a bizonyítási vágy is ott dolgozott bennünk, hogy lehet olcsóbban scenariot rendezni.

- Milyen volt az első?
- 2005.10.15 Újpest Vízművek (The City) 146 fő, iszonyat adrenalin bomba. És a naiv gondolat hogy majd mi is játszunk, játszottunk az igaz, de szinte ez volt az első és utolsó bevetésünk a saját rendezvényeinken.

- Hogy születnek a Scenarios ötletek? Ki mikor, mit javasolt?
- Ez egyszerű! Egy átmulatott délelőtt, délután vagy este után, de legtöbbször inkább közben. Szerettünk volna sokkal komplexebb játék meneteket kitalálni, de sajnos nem nagyon működött. Maradnak az egyszerűbb feladatok.

- Mi volt eddig a legjobb ötlet játékszervezés kapcsán?
- A rettenthetetlen GAZ. És ne felejtsük el, a saját lőszer hozható akciót.

Az ominózus GAZ játék közben

- Mi volt a legrosszabb ötlet?
- Hogy beengedtünk 318 főt. Talán korán jött ez a nagy létszám, most már nem lenne probléma.

- Hogy értékelitek a paintball magyarországi helyzetét?
- Mondjuk Ausztriához képest valahol a siralmas és az elkeserítő között, de van remény! Nagyon nehéz ez a kérdés, nagyon pénzorientált minden. Sokszor 1000 forintok számítanak, nekünk hozzájuk kell igazodnunk. Ebből kiindulva nehéz az előrelépés minden téren. Mint tudjuk a média sem annyira támogatja a paintballt.

- Mi az, amin szerintetek változtatni kellene országos szinten, már ha kell?
- Már így is sokan „utálnak” minket, a velősebb részét megtartjuk magunknak. Publikus ötleteink vannak, de minden kiderülhet az év vége felé! Realizálódik egy pár dolog addigra.

- Mit ajánlotok egy kezdő, saját felszereléssel még nem rendelkező, esetleg még „paintball szűz” játékosnak?
- Gondolják át a fegyvervásárlást, ne hallgassanak a kuruzslókra, és az olcsóbb közel sem biztos, hogy a legjobb, sőt… Fórumok, videók és jobb játszató helyek vagy pb boltok biztos segítenek. De mi is szívesen segítünk, mint tettük ez idáig is.

- Jelenlegi felszerelés(ek)? Marker, tár, egyebek?
- EGO 08-Dye 09 puskák. Rotor, kompozit palackok.

- Milyen gyakran játszotok önmagatok szórakoztatására?
- Hetente minimum egyszer airball, hétvégén ha van játszatás akkor ott is beszoktunk állni, ha úgy hozza a helyzet.

- Versenyzés vagy hobbi?
- Ez nekünk már sokkal több mind a kettőnél, de természetesen Verseny, most már lassan minden téren.

Lacza Levente - alapító tag

- Mi volt a legdurvább, legviccesebb sztori paintballal kapcsolatban?
- A történetek száma szinte végtelen, főleg scenario alkalmával történnek a vicces sztorik. Tervezzük is hogy az év második felében meglátogatunk egy pár rendezvényt.

- Mi volt a legkeményebb döntés a játékkal kapcsolatban?
- A történet nem publikus, természetesen sokan tudnak egy egyesületi tag kiválásról.

- Hogy képzelitek el a jövőt? Kitűzött célok, törekvések, tervek?
- Az évi kettő scenario megmarad, hogy milyen formában és helyszínen az még nem eldöntött. De meglepetés az lesz, megígérhetjük! Marad az MPL is, ezt is próbáljuk minél színvonalasabban megrendezni. Nyitni szeretnénk külföldi paintball csapatok felé is. A tököli pályánkat folyamatosan fejlesztjük. Jelenleg 8 bejátszható pályarésszel rendelkezünk. Ezek a bővítések igazodnak a scenario játékterületéhez, egy nagy komplex paintball pályát szeretnénk létrehozni.

- Mit üzentek a paintballal most ismerkedőknek?
- Vigyázzanak, mert a paintball fertőző és hála Istennek egyre kevesebben gyógyulnak ki a halálos kórból. A maszkot sose vegyétek le a játékterületen belül, és a csőzsák használata!

Üdvözlettel:

Patrióta Paintball Egyesület
Dán Balázs, Lacza Levente

Dán Balázs és Lacza Levente - alapítók

(Az interjú létrejött az internet segítségével. Ezúton is köszönjük a srácok pozitív hozzáállását és válaszait. A képek a Patriots honlapjáról származnak.)

19 hozzászólás

  1. Bazsika volt az interjú alany,amúgy most ülők a (ááá nem a wc-n) mondjuk a konyhában,ütőm a gépem és azon elmélkedem, múlthét kimaradt a fiam születése miatt,de ma már megyek játszani,és gyakorlatilag remegek. én már nem tudok kigyógyulni:DDD KIIIIIIIRRRRRRRÁÁÁÁÁLLLLLLLYYYYYYYY!!!

  2. Levi, ismerős, nekem 3. hete nem sikerült játszanom…:( borzalom

    C.Klark, Pettenden lesz móka, de most átalakulások vannak, és folyamatban van a levegő ellátátsunk megoldása, de sajnos annyi minden van hogy nem látom át a végét, mindenképpen időben fogok szólni minden csatornán, de először oldódjanak meg a “problémák”, utánna pedig meg kell néznem hogy ne szervezzek rá senkire és semmire, bonyolult dolog ez:)

  3. @mindenki: felhivom mindenki figyelmet, h RSS feed a patriotsforum naptarahoz is van! Eleres ugyanugy, ahogy Tace leirta, csak ertelemszeruen a patriots forumanak oldalan kattintasz a fenti gombra. (Feltetel persze, h a browseredben integralt rss reader legyen, kulonben mashogy kell elerni. (Hasznaljatok Operat, a legkiralyabb bongeszo, jeee! :) ))

    @mz: gyere le velunk vmikor airballozni. :D

    @Levi: jaja, nagy orom lesz ma, mivel en meg egyedul mentem volna le mult heten… :(
    Stonesos csavok most nem akarnak lejonni?

    @forum motor: ha meg1x spamnak nezel vazzeg… XDDDD

    C.

  4. Coli, ígérem valamikor lemegyek, csak most sok a meló meg sok a nyiott projekt;) na majd ha megalakítom Alba Airball szakosztályát, hehe legalább lesz kivel edzeni, egyik héten jöttök ti másikon megyünk mi XD aztán majd jól a fejetekre növünk;)

  5. @coli: Motor üdvözöl! Üzeni, már semmi baja veled! :D
    Amúgy RSS (pairiots) már rég ott figyel a többi között! ;) Igaz nem a naptáré, hanem az oldalé, de az is valami! :)
    És örülök, hogy te is az Operát favorizálod! Több éve csak ezt a böngészőt használom! Egyszerűen a legjobb! És én is csak ajánlani tudom mindenkinek! :)

    Amúgy ez a ki is volt az interjúalany képzavar, rávilágított egy fontos hibámra! Nem jeleztem a cikkben a válaszadó személyét! Ez volt az utolsó ilyen! És ezúton is megkövetem Balázst, eme hibám miatt!
    De legalább okoztunk meglepetést is az olvasóknak, hiszen kiderült, hogy Balázs nem is olyan mogorva, mint amilyennek kinéz és Levente pedig nem mindig “szószátyár”, főleg ha fia születik! Amihez természetesen ezúton is gratulálok! :)

  6. OFF

    böngésző mizéria, nagyon régóta – még a 33.3kbps modem időszaka óta – használtam az operát, de nálam majd egy éve a google chrome kiutéssel győzött;)

    ON

  7. Kíváncsian várom a következô interjúkat! Jó ötlet volt.

Hozzászólnék: