Ezt a cikket még tavaly nyáron kértem Palától, már rég fel kellett volna tölteni az új oldalra, de sebaj mert az aktualitását úgysem tudja elveszteni.
Néhány gondolat a snapshoot-ról.
A snapshooting, alias kapáslövés a paintball egyik alap mozzanat sorozata, amit nem lehet elégszer gyakorolni.
Használata egyaránt fontos a lufis versenypálya és az épületharc megszállottai számára. Az alap testhelyzetet mindig az aktuálisan használt fedezék határozza meg, ez lehet álló, térdelő illetve fekvő. Az elhelyezkedéskor ügyeljünk arra, hogy semmink se lógjon ki. Attól, hogy mi nem látjuk az ellenfelet az még nem biztos, hogy ő sem lát minket. Egy kilógó tár vagy egy cipő könnyen a végzetünket jelentheti, vagy legalábbis utalhat a következő cselekvésünkre, erre ellenfelünk egy helyre irányuló folyamatos lövéseiből is következtethetünk.
Van úgy hogy, tapasztaltabb játékossal állunk szemben, aki ezt a szívességet szándékosan nem teszi meg, inkább kivárja megjelenésünket, növelve ezzel saját találati arányát.
Na tegyünk mi is így!
![]() |
![]() |
Maga a snap-shoot egy viszonylag egyszerű mozdulatsor. Az alaphelyzetből törzsdöntéssel kihajolunk a biztonságot nyújtó fedezékből, majd egy gyors sorozat elengedése után rögtön visszatérünk az alappozíciónkba.
Mivel a kihajlás és visszamenetel közben nincs sok időnk célozgatni, ezért ellenfelünk vélt helyzetét még a fedezék takarásában kell behatárolni, számolva azzal a kis “fizikai semmiséggel”, hogy mozdulatunk során a puskacső a mozgás irányával megegyezően kicsit elmászik a céltól. Ezt figyelembe véve kicsit mindig az ellenkező irányba célozzunk. A lövéseket még az ellenfél megpillantása előtt kezdjük el leadni, mivel az ő reakcióideje lassabb mint a miénk és ezáltal nagyobb esélye lehetnek a találatainknak, illetve a pozíciójának a feladására (visszabújik). Ha eltaláltuk az ellenfelet, akkor se maradjunk kint nézelődni, mert a gyors lövésváltás és a felfokozott izgalmi állapot hatására mi is begyűjthetünk egy-két találatot.
![]() |
![]() |
Kihajlásnál mindig ügyeljünk arra, hogy ne ritmikusan mozogjunk, hanem kicsit tördeljük meg a játékunkat (várjunk pár másodpercet) és ne hajoljunk ki többször ugyanott. Ennek azért van jelentősége, mert ha ellenfelünk fölveszi a mozgásunk ritmusát, akkor a következő kihajlásnál egy-két jól irányzott golyóval találjuk szembe magunkat (b+ van).
Ha végkép nem tudunk kinézni, mert annyira lövik a fedezékünket akár egy pillanatra le is térdelhetünk, illetve szinte már fekvő pozícióba hátradőlve is megpróbálhatjuk meglepni ellenfelünket. Fontos, hogy ne mindig csak puskával a kezünkben hajoljunk ki a fedezékből, hanem előtte egy-két gyors kinézéssel állapítsuk meg ellenfelünk pozícióját, reakcióját. Ha ez sem segítene, váltsunk oldalt. Oldalcserénél mindig átvesszük a fegyvert a másik kézbe (ha nem megy tessék gyakorolni)!
![]() |
![]() |
A sokaknak kritikus bal oldalra játszás, jobb és bal kézzel.
Néhány jótanács:
-Használjuk ki a fedezék adta lehetőségeket.
-Mindig egy gyors mozdulattal hajoljunk ki.
-Ha visszakergetnek minket, lőjünk párat az ellenfél fedezéke és a hozzá legközelebb eső fedezék irányába ezzel meggátolva a feljebbjövetelét.
-A bunkerek nem arra valók, hogy ott várjuk ki a játék végét. Tessék mozogni a pályán ezzel is összezavarva az ellenfelet.
-Ha sikerült ellenfeledet visszakergetned akkor válts fedezéket. Ha nem vette le, te vagy nyerő helyzetben.
Írta: Pala
Fotómodell: B+ Laci
A Következő videóban miután megcsodálhatunk két igen jó cickót, megtekinthetjük a snapshootingot a gyakorlatban, valamint összehasonlíthatunk két megoldást, “old technik” és “rolling technic” néven.
Közben megtaláltam amit eredetileg kerestem (bár zene nélkül jobb lett volna):













No, hamar ilyen nagy erdeklodes kiseri: A ciklamen (hmmm… inkabb lila) cicanadragomat feldaraboltam es csak annyit hagytam meg belole, amennyi a terdvedo ala kell, de ha kiirtok 1 szavazast es az elsopro tobbseg arra szavaz, elhozhatom a feher jegeralsom helyette. XD
Ja, a videokat lecsekkoltam otthon, ezek alapmuvek annak aki snappelni akar, foleg az elso jo, ahol Maximus lepesrol lepesre bemutatja, mit es hogy kell csinalni.
C.
JÉ-GER-AL-SÓ! JÉ-GER-AL-SÓ! JÉ-GER-AL-SÓ!…
JÄ-GER-MEIS-TER! JÄ-GER-MEIS-TER! JÄ-GER-MEIS-TER! JÄ-GER-MEIS-TER!…
MIT-IS-KELL-KÁN-TÁL-NI?! MIT-IS-KELL-KÁN-TÁL-NI?!
JA-MEG-VAN! JA-MEG-VAN!
HA-RE-KRIS-NA
BŐ-HA-RIS-NYA
PE-TI, BLA-DE! GU-RUL-NAK-A-GYÓGY-SZER-EK?
JÉ-GER-AL-SÓ-BÓL JÄ-GER-MEIS-TERT IN-NI NEM-LE-HET!