A snapshooting.

2009. augusztus 22. szombat
Írta

Ezt a cikket még tavaly nyáron kértem Palától, már rég fel kellett volna tölteni az új oldalra, de sebaj mert az aktualitását úgysem tudja elveszteni.

Néhány gondolat a snapshoot-ról.
A snapshooting, alias kapáslövés a paintball egyik alap mozzanat sorozata, amit nem lehet elégszer gyakorolni.
Használata egyaránt fontos a lufis versenypálya és az épületharc megszállottai számára. Az alap testhelyzetet mindig az aktuálisan használt fedezék határozza meg, ez lehet álló, térdelő illetve fekvő. Az elhelyezkedéskor ügyeljünk arra, hogy semmink se lógjon ki. Attól, hogy mi nem látjuk az ellenfelet az még nem biztos, hogy ő sem lát minket. Egy kilógó tár vagy egy cipő könnyen a végzetünket jelentheti, vagy legalábbis utalhat a következő cselekvésünkre, erre ellenfelünk egy helyre irányuló folyamatos lövéseiből is következtethetünk.
Van úgy hogy, tapasztaltabb játékossal állunk szemben, aki ezt a szívességet szándékosan nem teszi meg, inkább kivárja megjelenésünket, növelve ezzel saját találati arányát.
Na tegyünk mi is így!

paintball_11 paintball_22

Maga a snap-shoot egy viszonylag egyszerű mozdulatsor. Az alaphelyzetből törzsdöntéssel kihajolunk a biztonságot nyújtó fedezékből, majd egy gyors sorozat elengedése után rögtön visszatérünk az alappozíciónkba.
Mivel a kihajlás és visszamenetel közben nincs sok időnk célozgatni, ezért ellenfelünk vélt helyzetét még a fedezék takarásában kell behatárolni, számolva azzal a kis “fizikai semmiséggel”, hogy mozdulatunk során a puskacső a mozgás irányával megegyezően kicsit elmászik a céltól. Ezt figyelembe véve kicsit mindig az ellenkező irányba célozzunk. A lövéseket még az ellenfél megpillantása előtt kezdjük el leadni, mivel az ő reakcióideje lassabb mint a miénk és ezáltal nagyobb esélye lehetnek a találatainknak, illetve a pozíciójának a feladására (visszabújik). Ha eltaláltuk az ellenfelet, akkor se maradjunk kint nézelődni, mert a gyors lövésváltás és a felfokozott izgalmi állapot hatására mi is begyűjthetünk egy-két találatot.

paintball_33 paintball_44

Kihajlásnál mindig ügyeljünk arra, hogy ne ritmikusan mozogjunk, hanem kicsit tördeljük meg a játékunkat (várjunk pár másodpercet) és ne hajoljunk ki többször ugyanott. Ennek azért van jelentősége, mert ha ellenfelünk fölveszi a mozgásunk ritmusát, akkor a következő kihajlásnál egy-két jól irányzott golyóval találjuk szembe magunkat (b+ van).
Ha végkép nem tudunk kinézni, mert annyira lövik a fedezékünket akár egy pillanatra le is térdelhetünk, illetve szinte már fekvő pozícióba hátradőlve is megpróbálhatjuk meglepni ellenfelünket. Fontos, hogy ne mindig csak puskával a kezünkben hajoljunk ki a fedezékből, hanem előtte egy-két gyors kinézéssel állapítsuk meg ellenfelünk pozícióját, reakcióját. Ha ez sem segítene, váltsunk oldalt. Oldalcserénél mindig átvesszük a fegyvert a másik kézbe (ha nem megy tessék gyakorolni)!

paintball_55 paintball_66

A sokaknak kritikus bal oldalra játszás, jobb és bal kézzel.

Néhány jótanács:
-Használjuk ki a fedezék adta lehetőségeket.
-Mindig egy gyors mozdulattal hajoljunk ki.
-Ha visszakergetnek minket, lőjünk párat az ellenfél fedezéke és a hozzá legközelebb eső fedezék irányába ezzel meggátolva a feljebbjövetelét.
-A bunkerek nem arra valók, hogy ott várjuk ki a játék végét. Tessék mozogni a pályán ezzel is összezavarva az ellenfelet.
-Ha sikerült ellenfeledet visszakergetned akkor válts fedezéket. Ha nem vette le, te vagy nyerő helyzetben.

Írta: Pala
Fotómodell: B+ Laci

A Következő videóban miután megcsodálhatunk két igen jó cickót, megtekinthetjük a snapshootingot a gyakorlatban, valamint összehasonlíthatunk két megoldást, “old technik” és “rolling technic” néven.

Közben megtaláltam amit eredetileg kerestem (bár zene nélkül jobb lett volna):

24 Hozzászólás A snapshooting.

  1. Lavente ekkor: 2009. augusztus 22. szombat at 21:08

    Használjuk akármilyen pályán a “gyorskinézést” is.

  2. Ákos ekkor: 2009. augusztus 23. vasárnap at 15:54

    Na, azért megy ez neked bővebben is.

  3. Tacepao ekkor: 2009. augusztus 23. vasárnap at 19:43

    Gyoskinézés? Ezt azért kifejthetnéd, sajgó arcú kolléga! ;) :D

  4. Lavente ekkor: 2009. augusztus 24. hétfő at 21:04

    Majd tőlem okosabb emberek eldöntik,hogy jó-e,de én így tanultam és alkalmazom,ha én vagyok bizonytalanabb,visszaszorított helyzetben,fenn a marker a fedezék mögött,és csak nyakból gyorsan kinézek,ezt általában elég arra,hogy felmérjem a lehetőségeket,míg ha markerrel hajolnék ki a bizonytalanba,esetleg már kint rám várakozó puskacsővel néznék farkasszemet. gyorskinézek fent ott is várnak,majd kisnapelek lent. azt ,hogy így helyes-e döntsék el azok akik oktatják a sportunkat :D

  5. Tacepao ekkor: 2009. augusztus 24. hétfő at 21:27

    Aham. Ezt ismerem, sőt így már értem is a “gyorskinézés” kifejezést. Használni néha szoktam, de a nagyon fejkapkodás híve nemigazán vagyok… amilyen hátrányos helyzetű szoktam lenni, tuti “vakfoltra” nézek ki, azaz, semmit sem látok, hogy ki hol mikor…

    Ha már, a ki hogy néz ki a fedezék mögülnél tartunk, én úgy szoktam, hogy kinézek mondjuk fenn, ha semmi, akkor rogyasztok, vagy gugolok és úgy kukuccs…

    Viszont, ha a hivalalos oktatásnál, edzésnél tartunk. Szerintem, ha az ember az elején valamit rosszul szokik meg, azaz hibás beidegződése lesz (pl. túl széles kartartás), abból sokkal nehezebb kinevelni, mint új és hasznos dolgokat tanítani neki…

  6. Ákos ekkor: 2009. augusztus 24. hétfő at 22:13

    Tulajdon képen olyan mint ha snapelnél, de nem kell a markert is tartanod, így gyorsabb vagy mert a súlypontod hátrébb van. Egy villanásra kinézel, de nem állsz le elmezni a látottakat, hanem egyből visszahúzod a fejed. Szerelés, rádiózás, valamilyen piszmogás vagy irányítás közben is jól jön, bár ezek az esetek nem valami gyakoriak airballon. Ahogy Lavente írta bizonytalan helyzetekre ajánlott.

  7. Lavente ekkor: 2009. augusztus 25. kedd at 06:46

    azért egyre többen használják:D én személy szerint T.Ákostól tanultam:D

  8. Ákos ekkor: 2009. augusztus 25. kedd at 18:49

    Ne “:D”-zél! Oda van írva, hogy “is”, muszály ilyenekkel példálózni woodsballosok között, mert a legtöbbjük szemében egy speedballos maga az antikrisztus, -fordítva meg: mozgó célövölde- így aztán ezeket a technikákat is terepszínbe kell csomagolni. Még tiszta szerencse, hogy van ez az airsoft, ez legalább közelebb hozza a két tábort, mert van kire köpködni.

  9. Lavente ekkor: 2009. augusztus 25. kedd at 18:58

    félreértettél,pont úgy ahogy én is félreértettelek (nesze egy kis jel azért):DDDDD amúgy szerintem nincs ilyen vagy olyan paintballos,csak paintballos van

  10. Ákos ekkor: 2009. augusztus 25. kedd at 19:31

    Azért régebben kaptam megjegyzéseket, sőt még tavaly is hallottam ilyeneket, ha valaki nem az alkalomhoz illően öltözött egy játékra. Egyik ismerősöm tudna ennek a lelkivilágáról bővebben mesélni, rövid, de határozott tőmondatokban mint a “Papagáj ruhás k.cs.g.k.” vagy a “Milliomos b.zik.” bár az utóbbi időben már ő is kezdte elhagyni a “De nem érdekel!” hozzáállását.
    Pár éve hallottam néhány “B” kategóriás versenyzőről akik előszeretettel alkalmazták az “amit a bíró nem lát…” szabályt scenariokon, aztán hál istennek eltüntek, csak a rossz emlékek maradtak meg sokakban.
    Az utóbbi évek woodsballosoknak rendezett versenyei, sokat javítottak ezen a szemléleten.

  11. Tacepao ekkor: 2009. augusztus 25. kedd at 19:33

    Lavente, teljesen egyet kell, hogy értsek veled! Csak paintballos van! Legyünk már egy békés, boldog nagy család! yes

    Amúgy nem kell:D-zni, működnek a szmájlik, csak szóköz kell eléjük és utánuk! beee

  12. Ákos ekkor: 2009. augusztus 25. kedd at 19:37

    Á! Ilyen ziccert nem tudok kihagyni.
    Én leszek apuci TECA meg anyuci…
    Boccs.

  13. mz ekkor: 2009. augusztus 25. kedd at 20:15

    Ákos keményen oszt :D :P

  14. Ákos ekkor: 2009. augusztus 25. kedd at 20:25

    Úgy vette fel a telefont, hogy “Na várjál csak!”

  15. Lavente ekkor: 2009. augusztus 25. kedd at 20:44

    pofán kell lőni az ellenfelet és egyből nem fognak cseszegetni a ruhád miatt XD

  16. Tacepao ekkor: 2009. augusztus 25. kedd at 21:00

    Ja! Orvul rámtelefonál, hogy ne tudjak reagálni!
    Lavente, tényleg pofán fogok lőni valakit! Bár ezt nem nekem tanácsoltad!
    Főleg azt fogom, aki csak úgy tecázik! segg

    (jaj, XD-t még nem definiáltam!)

  17. Ákos ekkor: 2009. augusztus 25. kedd at 21:13

    “pofán kell lőni az ellenfelet és egyből nem fognak cseszegetni a ruhád miatt XD ”

    Ezt már olvastam valahol :)

  18. Coli ekkor: 2009. október 15. csütörtök at 15:59

    Hu, most olvastam ezt a cikket, bar latom mar reg szoltak hozza.
    A videokat innen a melohelyrol nem tudom megnyitni, uh lehet, h abban van par dolog, amit most leirok, na mind1, 1 szaros meetingen vagyok, rohadt unalmas, uh inkabb leirom, amit akartam. :D

    Szal a Levi altal (es egyebkent a cikk vegen is) emlitett “gyorskinezest”, ugy hivjak szepen, h headcheck (ejtsd hedcsekk) es nem ugy kell elkepzelni, h leengedett markerrel gyorsan kinezel, meglatod a celpontot, majd “huhahuha, ottvanottvan!” kialtasok kozepette felkapod a markert es kinezel markerrel is, h leszedd, mert ha nem kezdovel allsz szemben, pont az erkezo lovesekbe nezel bele.
    A headchecket tehat ugy kell helyesen vegrehajtani, h fent tartod a markert vegig es olyan tavolsagban allsz a fedezektol, h a puskad csove meroleges legyen a talajra es meg elferjen, ahogy fent, a jobb oldali – helyes keztartast demonstralo – kepen is. (ezert is mondjuk, h 14-esnel hosszabb csovel nem erdemes jatszani, illetve nehez vele forogni kis fedezek mogott)

    Meg a jotanacsok koze annyit irnek: “-Mindig egy gyors mozdulattal hajoljunk ki.” ES VISSZA IS! Szokd meg, h snapshoot utan rogton visszahajolsz a fedezek moge, akar talalt a kapasloves, akar nem! Nem tudhatod, hogy hanyan allnak epp rajtad.

    Masik.
    A “Papagáj ruhás k.cs.g.k.” vagy a “Milliomos b.zik.” kollega bizonyara fel a speedballosoktol vagy feltekeny, nem tudom eldonteni, de az alaptalan gyulolkodesen kivul sok ertelme nincs ilyen jellegu kommenteknek.
    Vannak sotet/olive/camo speedruhak is es egy atlagos gatya+mez kombot, hha mazlid van, 15-bol meg tudsz venni. Ez kb. 2 karton stinger ara… (persze hatar a csillagos eg ez teny, de melyik sportagban nincs ilyen? A gazdag rongyrazokat is ki kell szolgalni.)
    Abban persze igaza van, h nincs sok ertelme rikito speedball ruhaban elmenni woodsballozni v scenariora (en is pl mindig eloveszem a regi fekete gyakorlomat), hiszen az erdoben/epuletben ekvivalens egy “ide lojetek” felirattal, de ez legyen a jatekos sajat gondja.
    Nekem a most hetvegi minimal scenarion lesz az elso alkalom majd, h speedruhaban megyek, de igazabol azert, mert a majalis scenan – mindenki nagy derultsegere – az overallom sajnos elszakadt, raadasul a rohadt melegtol majdhogynem gutautest kaptam. (na, ez utobbitol most mondjuk nem felek, orulok majd, ha nem fagy be a seggem. :) )
    A speedruhak van akinek tetszenek, van akinek de nem, de teny, hogy:
    1. jobban szellozik (sokkal jobban. Nem tudom ismeros-e a szitu: guggolsz az erdoben, epp nem tortenik semmi es majd megdoglesz a melegtol…)
    2. a kritikus helyeken parnazott (vall, alkar, a nadragon terd+here)
    3. a palack csuszkalasa ellen gumibetet van a vallon
    4. jobban kijon belole a festek, mint a pamutbol (akit lottek mar meg evillel, red legionnel v hasonlo, tournament grade festekkel tudja, h mirol beszelek…)
    5. a gatya hatulja ugy van kialakitva, h futas kozben ne tancoljon a harnessed.
    6. sokkal konnyebb, mint a pamut (igen, 1-2 kg difi is lehet egy speedruha es egy pamut gyakorlo+zubbony kozott a speedruha javara.)

    Peace,
    Coli

  19. Peti ekkor: 2009. október 15. csütörtök at 19:13

    Ha már a kezeslábasodat nem, de legalább a ciklámen cicanadrágodat felveszed ugye? :D

  20. Tacepao ekkor: 2009. október 15. csütörtök at 19:40

    “… 1 szaros meetingen vagyok, rohadt unalmas …”

    Tényleg az lehetett, ha ilyen régi bejegyzést olvasgattál! ;) :)

    Az ciklámen volt nem rózsaszín? :lol:

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*