Festéklövész.info

Ebben az évben talán ez volt a leginkább rendhagyó scenario számomra. Így a beszámolóm is talán rendhagyó lesz! Kezdhetném persze, a szokásos száraz rizsával, hogy autózás, megérkezés, ennyien voltunk, stb. stb. De nem teszem! Miért? Mert egyszerűen olyan hangulat volt ezen a rendezvényen, amilyenben idén még nem volt részem. Egyszerűen kis baráti társaságom minden tagjának, élükön a győri fenegyerekkel, Csabival, egyszerűen elmentek otthonról! De ez az infantilis hangulat, úgy gondolom nem csak a mi társaságunkat jellemezte, hanem szinte mindenkit!

Korán megérkeztünk, így sok időnk maradt a készülődésre. Láthattam amint Balázs és Levente életnagyságú másait készítésük közben. Ezek olyan fokú derültséget okoztak már az első percekben, hogy így visszagondolva, már nem is vagyok annyira meglepődve ezen az infantilis hangulaton, ami jellemezte a scenariot.

Míg mi felszereléseinket készítettük elő, a szervezők még az utolsó finomításokat végezték a pályán! A pálya: a legutóbbi Majális Scenario óta ismételten átvariálták, a mostani „küldetéshez” igazították a srácok. A kiszabadítandó túszok, azaz B és L ügynökök életnagyságú másai a pálya két oldalán kialakított védelmi állásokban kaptak helyet, amiknek környezetében frissen felállított fedezékek uralták a terepet. Voltak új földmunkák is, mint a labirintus-lövészárok és egy újabb, földgyaluval megtisztított ösvény. A mostani játékra kijelölt pályarész magában foglalta a klasszikusnak számító kábeldobos pályát, és a szokásos gyülekezési pont és az előbb említett pályarész közötti „dzsindzsást”. Ennyit a pályáról. A körítés szinte a megszokott volt. Bullets trade show és lőszerek minden mennyiségben. A min viszont teljesen ledöbbentem, az a BÜFÉ volt! Isten áldja a kitalálóját, odaszervezőjét! A játékosok is hasznosnak találták, nem csak én, hiszen szorgalmasan fogyasztották a forralt bort, teát, sört ingerencia szerint. Természetesen amiért én külön örülök és köszönöm a büfét, az az ott kapható kávé! Kávémániám már mondhatni közismert, így többször is kihasználtam a büfé nyújtotta lehetőséget.

Az eligazítás kicsit kaotikusnak tűnt számomra, mivel vidám csapattársaim folyamatos ökörködése miatt, alig-alig hallottam Balázskát, aki a missziót ismertette a megjelent 140 harcossal. Joe megpróbálta ugyan, Leventét pótolandó, kiabálással odavonni a játékosok figyelmét, de kevés sikert aratott próbálkozása, ugyanis a hátsó sorokban, pisszegésem ellenére sem hallottam a mondandó felét. Annyi biztos volt, hogy túszt megragad, füstgránátot elműködtet, túszt a kimenekítési pontig szállít…

A sárga csapatba kerültünk, mi Győriek, Pápaiak, Szennaiak, Pécsiek és Fejér megyeiek és a bal oldali bázistól indultunk az első csatába. Próbáltunk valami védjük is a túszt és támadjunk játékot kialakítani alkalmi csapattársainkkal, de olyan kaotikus volt a helyzet, hogy értelmetlenek tűnt minden átfogó stratégia kialakítása. A harc kezdetén a pálya bal szélén meneteltünk előre, és a kábeldobos pályarész végén próbáltunk meg áttörni. Az addigra a palánkkerítés mögötti dombra és bokraiba megérkező pirosak próbáltak megállítani minket. A palánkkerítésnél található egyik nagy kábeldob fedezékéből kihajolgatva kiszedtem két, vagy három ellent, majd a hátam mögé nézve, láttam, hogy Kapóval baj van. Lőszere a fedezék mellett a földön, tár a markere helyett a kezében. Az átkozott ciklon bedarálta a lőszert, de úgy, hogy az egész marker belseje egy merő festék volt. Megindult tehát kifelé, és én ismét a pirosakra összpontosítottam. Azaz csak akartam, mivel alkalmi táram leállt. Így követtem Kapót az autónkhoz, ahol is közösen majd egy órás szervízszünetet voltunk kénytelen tartani, melyet most nem részleteznék. Elég legyen annyi, hogy Kapó problémája valós volt, én meg szimplán balfaszkodtam kicsit. Javítás után visszatértünk a harcba, ami addigra már, meglepő mód a mi bunkerünk körül zajlott. Itt jegyezném meg, hogy a rendezvény alkalmára Kapón és rajtam található fehér kezeslábas, hátán ÁNTSZ felirattal, humoros volt ugyan, de kimondottan hátrányos. Ugyanis visszatértem után szinte azonnal ledaráltak valahonnan és röviddel ezután Kapó is ugyanerre a sorsra jutott. Kimentünk tehát a visszaállítási pontra, de visszatérnünk már nem sikerült, ugyanis jött a hír: Elvitték Leventét!

Szünet következett, majd a másik oldalról is próbálkoztunk. Ekkor más, kötöttük az ebet a karóhoz és öten a bázis védelmére hátramaradtunk, és az első visszaállóktól is megköveteltük ugyanezt, majd a harcba vetettük magunkat. A pálya nekünk jobbra eső része felé mentünk, ahol is a két domb közötti út jelentette a frontvonalat. Próbáltam egy alkalmas pontot találni a domb mögüli kinézésre, amikor is Szőke úr tűnt fel mellettem markerral a kezében, aki eleddig mint játékszervező ténykedett. De most szép sárga karszalag díszelgett rajta, s ennek megfelelően ki is szedett a túlsó dombról egy piros játékost, majd egyet egy hordópár mögé szorított. Ekkor a túlsó dombon kiszedtem én is egy ellent, majd nem sikerült kilőnöm a hordópár mögött lapulást elunó és visszavonuló játékost. Tájékoztatni próbáltam társaimat a megváltozott helyzetről, de ekkor a túlsó dombon lapuló valaki a fejemre koppintott egy lőszert. Séta következett és egy kis méreg. Beláttam ugyanis, hogy hófehérnek ugyan már nem mondható, de eléggé feltűnő kezeslábasom nem tesz optimális tagjává a sárga csapatnak, így megváltam tőle. Visszaérkezésemkor kicsit „pihentem” a bázisnál, majd az egyik bíró felszólítására, hogy alkossak végre valamit, sikeresen elbotlottam egy hantban és majdnem pofára estem. Gondolom, nem erre számított, de azért megindultam az ekkor már a bal oldalon szinte a bázisunkig feljövő pirosak felé, keresztül a bozótoson. Ez hiba volt. Az átkozott bozót olyan sűrű és áthatolhatatlan volt, hogy ha nem csörtető vaddisznóként akartam keresztül haladni rajta, akkor kénytelen voltam nagyon lassan haladni. Főképp, mivel pirosak voltak körülöttem, és az időközben szintén a bokorban felbukkanó csapattársam körül. Ki-ki lődöztem ugyan a bokorból, aminek volt is eredménye. pl. hogy valakik, akik piros karszalagot viseltek, lövéseim után nemtetszésüknek adtak hangot. Így szerencsétlenkedve a bokrosban, mely bebizonyította, hogy nem a barátom, nem igazán jutottam előre. Elunván ezt a lopódzásnak alig nevezhető vánszorgást felálltam és lesz ami lesz alapon egyenesen előre megindultam. Bevallom kiérkezvén a bokrosból azt sem tudtam merre vagyok. Egy kilőtt piros jött velem szemben egy mesterséges ösvényen, s mivel kellőképp összezavarodtam és elfáradtam az indák és tüskés bizbaszokkal küzdve, társául szegődtem és megindultam arra amerre ő tartott. Mire ráeszméltem, hol is vagyok, már battyoghattam is pihenőre, mivel a pirosak ismételten megkaparintották Leventét…

Kocsihoz érkezvén készleteim feltöltésére fordítottam energiát, meg igyekeztem némi videó-felvételt készíteni, mivel Ákos, aki a kamerát kezelte volna, nem tudott eljönni. Épp Törökország felé tartott ekkor. Habár a csapatom, a sárgák kompániája két partit is bukott, a jó hangulat megmaradt, legalábbis a baráti társaságomban. Azért páran elszivárogtak közülünk, ami a következő játék előtt a csapatok újraosztásához vezetett.

Ekkor ismételten bal oldalról támadtunk és egészen jól alakultak a dolgok. A kábeldobos pályáról a pirosak bázisa felé vezető útnál szépen szedegettem ki az ellent, de az odáig való jutás sem mellőzte a kalandokat. Az útra viszont nem jutottunk be szemből, mivel a bozótosban lapuló pirosak jól tartották azt, így a palánkkerítés felé kerültem pár társammal, az egyik áttörésnél sikerült kilőnöm egy magányos pirost és már a kábeldobok felőli dombon is voltam. Eddigre a bal oldalon előre törő társaim felmorzsolták a védőket és már a lövészárkokat takaró domb lábánál álltak. Épp támadásba lendültem volna velük, amikor is egy felelőtlenségemre derült fény: pihenő alatt nem töltöttem levegőt! Kifelé tartva, a pálya közepén tébláboló sárgákat támadásra ösztönöztem, amit úgy látszik sikerült is kivitelezni, mivel mire végeztem készleteim feltöltésével, már meg is nyertük ezt a fordulót! Így kettő egyre szépítve az eredményt.

Pihenőben ismételten szivárogtak el játékosok, de most a piros oldalról, így az újraosztásnak díszes kompániánk egy-két tagja is áldozatául esett. Ismét jobbról támadtunk és viszonylag könnyedén jutottunk el a stratégiai pontnak számító két domb közé. De ezt megelőzően ismét a bázis védelmére maradtunk hátra, mivel a játék vezényszóra mindenki elviharzott az ellen irányába, csak négyen maradtunk őrködni. A második, kábeldobos pálya felőli dombra kapaszkodván aztán, igazi patt helyzet alakult ki az oldalunkon. Hol mi voltunk a dombon, hol a pirosak. Még sikerült kilőnöm két ellent, aztán amikor a dombtetőn álltam, kaptam egy sorozatot oldalról. Kis séta után, mire visszaállhattam, a pirosak már az állásainkat szorongatták. Így sok választásom nem volt, beáltam az egyik lövészárok végénél található fedezék mögé, ahonnan jobbra, balra és előre is jól kiláttam, és a feltörő pirosak fogyasztásába kezdtem. Pl. volt két piros, aki abban az ominózus bokorban készült meglepni minket, amiben korábban magam is jártam. Na ezek közül egyet kiszúrtam és egy szép hosszú sorozatot toltam a bokrok közé. Ez olyan jól sikerült, hogy ketten is felálltak és kifelé vonultak. Ezen jót mosolyogtam, de sokáig derülni nem volt időm mivel minden irányból jöttek ránk a pirosak és csapattársaim sorra hullottak el a támadók tüzétől. Az utolsó előtti tabimat töltöttem a markerembe, amikor már a dombtetőn is áttörtek a pirosak. Párat leszedtem, hosszú sorozatokkal, ami közben még egy a terepen a tűzvonalban mozgó bírót is sikerült maszkon lőnöm. Ezúton is elnézést kérek tőle! Bíró lövés ide, bíró lövés oda, már nem nagyon tudtam, merre is forduljak-lőjek, mivel mindenhol pirosak mozogtak. Utolsó tabim tartalmát is betáraztam és a lövészárkok túloldalán érkezők felé lőttem. Jött is a válasz, és a jobb vállamon csattant a festék.

Mivel mindenem, lőszerem és levegőm is a nulla közelében állt, elindultam az autónkhoz.

Mivel már ott sem maradt lőszerem, maradt a lecuccolás és a kamera ismételt kézbevétele. Közben jöttek a többiek és a hír is: pirosak vs. sárgák 3:1. Gondoltam, amíg a legtöbben csomagolnak én elbeszélgetek pár emberrel. Örömmel töltött el, az a hír, hogy mindenki, akivel váltottam pár szót remekül érezte magát a rendezvényen. A parkoló autók után a túloldalra, a visszaállási pontra mentem, ahol is a maradék játékosok egy sima kábeldobos pályás küzdelemre készültek. Remek volt látni, hogy elég sokan voltak azok akiknek maradt még energiájuk, muníciójuk a játékhoz.

Visszatérvén a parkoló autók közé, többek között a Zamárdi Paintball tagjaival beszélgettem, akik nagy örömömre a Magyar Paintball Szövetségről, az egyesületalapításról és hasonló dolgokról kérdeztek. Remélem tudtam nekik segíteni, de ezúton is üzenném, hogy Lacza Levente a Szövetség elnöke, vagy Romhányi Zoltán alelnök szívesen áll mindenki rendelkezésére az MPBSZ-t érintő kérdésben!

Apropó Levente! Sajnos kisfia, Márk betegsége miatt, nem lehetett velünk ezen a napon. Azért mi megjelentek üzentünk nekik, amit gondolom Balázs már át is adott. Azért én ezúton is köszönöm Leventének a játékot, mivel tudom, hogy sok munkája volt vele! Ugyanígy köszönöm mindenkinek aki szervezett, bírózott és a technikai segítséget nyújtotta! A „Hibbantak Bandájának” (Csabi, Gabi, Bazsi, Zsola, Zoli, Mongoose Elnök Úr, Macsó és a többiek) pedig köszönöm, hogy velük játszhattam ismét! Remélem hamarosan találkozunk a következő csatamezőn!

12►