Kis gyorsjelentés a Festéklövész.info háza tájáról és logó pályázat!

2009. november 8. vasárnap
Írta

newpaintKözeledik az év vége, jönnek lassan a játékmentes napok, hetek, így feltárom kicsit az oldal fejlesztési irányait.

Ami már van: Médiatár oldal, ahol is az eddig felkerült képeket láthatjátok egy csokorban!

Aztán amit tervezünk, szeretnénk:

Az első a fórum, amit alaposan átdolgozunk és megújítunk! Szeretnénk, ha egy mindentől független paintballos fórumot tudnánk létrehozni, a ti segítségetekkel. Minden flanc nélküli, használhatóságot szem előtt tartó koncepció a miénk. Egy olyan fórum, ahol tényleg mindenki kötetlenül megnyilvánulhat.

A második az oldalba beépülő saját videó lejátszó. Igen sok anyag jön össze, ha rendesen rá tudunk feküdni, egy-egy rendezvényről. A youtube viszont sajnos csak korlátozottan nyújt erre megoldást. Ezért egy olyan megoldást kellett keresnünk, ami lehetővé teszi a bejegyzésekbe beépülő videó lejátszási lehetőséget. A lejátszó már megvan, csak épp a jelenlegi tárhelyünk kapacitása nem teszi lehetővé a használatát. Ez persze az új tárhelyen már meg fog oldódni.

Ez pedig már előre is vetíti a harmadik dolgot: a költözést! Az oldal hamarosan (pontos ideje még nem ismert) egy új tárhelyre fog költözni, ahol korlátlan tárhelyet fogunk tudni használni. Persze a költözés oka nem csak ez, hanem a közelmúlt eseményei: az oldal elérhetetlensége, adatvesztés, szerverkimaradások. Ezek sajnos rajtunk kívülálló okokból következtek be, de ezúton is elnézést kérünk tőletek a kellemetlenségekért. Még valami: az oldal a költözés után is a megszokott domainen, a festeklovesz.info-n lesz elérhető! Lesznek tartalék domainek is (.org, .com) de a .hu végződést továbbra sem fogjuk használni!

Negyedik dolog az oldal kinézete, funkciói. A jelenlegi kinézetet megtartva, kicsit átszabva fogunk tovább üzemelni, előreláthatólag januártól. A kinézeti finomítás koncepciója már megvan, kódolásán dolgozunk. Ezzel kapcsolatban viszont van konkrét kérdésünk is! Ha elérhetővé tennénk számotokra egy feltöltési lehetőséget, aminek segítségével képeket és videókat tudnátok megosztani egymással, használnátok e azt? Hogy mire is gondolunk konkrétan? Ott voltatok valahol, egy rendezvényen és készítettetek videót/képeket. Ezeket a média tartalmakat pedig a köz javára szórakozására publikálni szeretnétek. Ha itt megtehetitek, használnátok ezt a funkciót?

Ötödik dolog! Szerkesztő társakat és alkalmi szerkesztőket keresünk! Ha van kedved és úgy érzed, mondanivalód is, felajánlunk egy cikkírói státuszt! Készíthetsz bejegyzéseket az oldalon, az általad kiválasztott témakörökben (beszámolók, technika, újdonságok, hírek a nagyvilágból).”Próbaidő” után mindezt már önállóan, beleszólásunk nélkül teteted! Nem kell több oldalas cikkeket írnod, elég ha pár szóban, mondatban fejted ki mondanivalód! A lényeg, hogy érdekes legyen! Ha érdekel a dolog küldj egy emailt nekem és megbeszéljük a részleteket!

Hatodik dolog: többnyelvűség! Szeretnénk egyes cikkeket, bejegyzéseket angolul is közzétenni, az oldal egy angol nyelvű al-oldalán! Ehhez keresnénk szerkesztőket/fordítókat! (Nem vagyok, vagyunk megelégedve az „automata fordítási szolgáltatásokkal”.)

Ha további felvetésetek, ötletetek lenne a fejlesztésekkel, funkciókkal kapcsolatban, ne tartsátok magatokban! Kommentezzétek ide.

És végül a legfontosabb! Mint már észrevehettétek, az oldalnak nincs hivatalos logója! És nem vagyunk egy grafika mágusok, profikat megbízni ezzel pedig nem szeretnénk, így azt találtuk ki, hogy a ti kreativitásotokra bízzuk a dolgot. A dolog lényege a következő: Készíts logót az oldal számára, ami szerinted tükrözi a Festéklövész.info mondanivalóját! Küld el nekünk e-mailben december 31-ig.

A beérkezett pályaműveket a köz ítéletére bízzuk, azaz az olvasók szavazzák meg a szerintük legjobbat. Aki ezen a szavazáson a legtöbb szavazatot kapja, az nyer! Logója hivatalosan is a Festéklövész.info logója lesz és azt fogjuk használni mindenhol! És a nyeremény: egy vadi új Festéklövész.info-s póló a díjnyertes logóval (+meglepetés)!!! A szavazók között pedig szintén kisorsolunk egy pólót! Tehát kalandra fel! Ceruzát, egeret, PS-t elő!

32 hozzászólás Kis gyorsjelentés a Festéklövész.info háza tájáról és logó pályázat!

  1. tedimac(KO)* ekkor: 2009. november 8. vasárnap at 17:34

    Ötletelek rajta én is egy kicsit, de ékezetesen legyen a festéklövész vagy ahogy a böngészőbe írjuk?

    *Nyeh! Már spórolsz is a betűkkel? :D – Tace

  2. Tacepao ekkor: 2009. november 8. vasárnap at 17:39

    Az oldal eredeti neve: Festéklövész
    A megújult oldal neve: Festéklövész.info
    Írni is így írjuk!
    (ékezetes domaint is lehet már bejegyeztetni, csak a böngészők még nem boldogulnak mindig vele)
    Szóval maradjunk a Festéklövész.info verziónál! ;) :)

  3. tedimacko ekkor: 2009. november 8. vasárnap at 17:47

    Spórolok biza! A scenario-kon tanultam. :)

  4. eaposztrof ekkor: 2009. november 8. vasárnap at 18:55

    üdvözletem!
    jótanács, ne a szavazatok döntsék el a pályázatot, csak útmutatásként szolgáljanak.
    ezzel ki lehet kerülni a jogtalan szavazatokat, és valóban értékes, minőségi logó kerülhet fel az oldalra. ráadásul ebben az esetben nem rettennek el a szkeptikusok sem a logótervezéstől.

    egy minőségi logó elkészítése idő és energia, ezért a nyereménynek is jelentősnek kell lennie, hogy megfelelő ösztönzéssel bírjon a valóban minőségi munkához.

    kreatív gondolatokat mindenkinek!

  5. Tacepao ekkor: 2009. november 8. vasárnap at 20:27

    Jogos az észrevételed a szavazatokkal kapcsolatban! Természetesen ezt megfontolva, a végső döntés jogát az oldal szerkesztői megtartják maguknak! :)

    Amit a logó készítésről írtál, az is igaz, viszont a jelentős nyeremény a mi esetünkben, maximum a pólón túl valamilyen paintball cucc lehet (ez még nincs eldöntve, hogy mi legyen, így maradt zárójelben a + meglepetés).

    Mindenképpen köszönjük, köszönöm értékes tanácsaidat, hozzászólásod! ;) :)

  6. CQB ekkor: 2009. november 9. hétfő at 00:34

    A videó/képmegosztó szekció szerintem nagyon jó lenne, egy-egy rendezvényről nem csak a “hivatalos” cuccok kerülnének fel a hálóra, hanem a játékosok saját dolgai is. Azért persze arra figyelni kell, hogy ne csapjon át a dolog myvipbe… Ami még szerintem jól jöhet, az a regisztrált fiókok testreszabhatósága. Pl valak bereggel, és fel tud tölteni egy avatárt, az aláírásában be tudja állítani a markerét, mottóját, lakóhelyét, stb. Ha belegondoltok a mai világban a legsikeresebb dolgok azok, amik a lehető legszélesebb skálán testreszabhatóak a felhasználó szájíze szerint. És ezt a mottót tanácsolnám én az új Festéklövésznek. (Tudom, nem könnyű megoldani h több skinje legyen az oldalnak, meg hogy az ember maga állíthassa be az oldal elrendezését, de az ász lenne.) Ja és mégvalami. Szerintem nem lenne rossz egy hírlevél funkció sem, bár az megint plusz munka, és tudom hogy akik csinálják az oldalt a szabadidejükben teszik. Összességében az a véleményem hogy rengeteg jó dolgot ki lehetne hozni, csak idő kell hozzá, és persze ötletek. Ezért most ÉN IS BUZDÍTOK MINDENKIT, HOGY ÖTLETELJEN, BRAINSTORMINGOLJON KICSIT, MERT EZ ÉRTÜNK VAN! A kivitelezőknek pedig sok sikert és kitartást kívánok. Ha valami még beugrik megosztom.

    Brainstorming itt is…
    Sokan rendelnek külföldről cuccokat, alkatrészeket, miegymás. Lehetne egy afféle vásárlólista funkció, ami arra szolgál, hogyha valaki beírja magát (teszem azt Gipsz Jakab vagyok, és a MAXS shopból akarok ezt és ezt, telefonszámom, emailcímem ez meg ez) és összejön x ember aki ugyanonnan rendelne, felvehetnék egymással a kapcsolatot, és rendelhetnének együtt, hogy ne legyen annyi a postaköltség. Mert ugye a magyar ember élelmes, és ott spórol ahol tud.

    Még1…
    a bejegyzéseket lehete osztályozni kategória szerint. Pl a woodsball bejegyzések kaphatnának terepszínű hátteret, a gépházas cuccok fogaskerekes backgroundot meg ilyesmi.
    najó mára elég, jó :D

    (A hármat egybegyúrtam, ha nem gond! – Tace)

  7. Tacepao ekkor: 2009. november 9. hétfő at 18:42

    No akkor sorban:
    - Avatar: most is tudsz megjeleníteni! Regisztrálsz itt:
    http://en.gravatar.com/
    Azzal az e-mail címeddel, amit itt is használsz a hozzászólásokhoz!
    És máris látni fogja mindenki a hozzászólásaidnál az avatarodat! ;)

    - Aláírás, mottó: ilyenek esetleg a fórumban lesznek, de a cikkek hozzászólásainál biztos, hogy nem.
    - Felhasználók által választható skin: ilyen biztosan nem lesz!
    - Hírlevél: van helyette RSS (Címsorban, vagy minden oldal alján a bejegyzések, hozzászólások sorra kattintva elérhető) Az RSS-ről bővebben: http://weblabor.hu/rss/miez?href=rss
    - Külföldi rendelés: ez már egy érdekes kérdés. Nem akarjuk szabályozni a dolgot, tehát ha a fórumban összehoztok magatoknak egy ilyen vásárlói közösséget, az már a ti dolgotok. Egy biztos: ilyet szervezni nem áll szándékunkban.
    - Bejegyzések osztályozása: ilyen háttér bigyók nem lesznek, lesz helyette értékelés! Elolvasod a cikket és egy egytől ötig skálán osztályozod (1 ha nem tetszett, 5 ha nagyon bejött).

    Köszönöm az ötletelést! Hasznos volt! Jöhetnek a többiektől is az ötletek! ;) :)
    És természetesen a logó tervek! :D

  8. Ákos ekkor: 2009. november 9. hétfő at 20:28

    Tavaly bezárt a Join Paintball Shop, állítólag mostanában a Paintballgames üzlet is bezárt (állítólag,) ha támogatnánk a külföldről rendeléseket, akkor egy idő után szervíz sem maradna, ahová a gondjaitokkal fordulhatnátok. Az meg ugye elég kellemetlen lenne.

  9. C.Klark ekkor: 2009. november 9. hétfő at 20:55

    a paintballgames boltja ami a soroksári úton volt az biztos ,hogy bezárt….tehát az kilőve…..

  10. Ákos ekkor: 2009. november 9. hétfő at 21:11

    A Kufár egy fasz, de azért ezt sajnálom, tényleg kár érte
    Hallod gyökér! Ha kacsa a hír, vagy újra megnyit a bolt, dobj egy e-mailt és kirakjuk a hírek közé.

  11. Tacepao ekkor: 2009. november 9. hétfő at 21:23

    Hát, Ákos! Meg kell hogy mondjam, speciális a viszonyod a Janival! Ez a megszólítás! De azért tényleg! Jani, ha erre jársz, kérlek cáfold vagy erősítsd meg a hírt, ami a boltod körül forog! Előre is köszönöm!

  12. C.Klark ekkor: 2009. november 9. hétfő at 21:45

    a bolt szerint itt biztos ,hogy nem fog sajna megnyitni mivel ki van rakva rá a kiadó tábla,,,,,

  13. Blade ekkor: 2009. november 9. hétfő at 23:13

    Sajna én is ezt a hírt hallottam a paintballgames-ről. A weboldalról is levették a bolt címét, elérhetőségét. Talán a webshop még üzemel, de ez se biztos.

  14. Gabi (FőSakál) - Zümi ekkor: 2009. november 9. hétfő at 23:22

    A paintballgames-ért tényleg kár, a Join Paintball Shop-ot nem sajnálom! Engem a joinosok anno simán átvágtak úgy, hogy mást küldtek postán mint amit rendeltem(nem stimmelt a típus, volt ami új helyett használt volt stb…), Kaposvárról meg Pestre nehéz reklamálni, illetve kicserélni a cuccost (ami 70ezres rendelés volt), de amikor ezt a távolság problémát megoldottam, akkor is lerázták a srácot akit küldtem a cserére, szóval ha nem csak velem játszották ezt el, akkor nem is csodálkozom hogy bezártak!
    A Janiék viszont mindig készséggel álltak rendelkezésre ott soha semmi probléma nem jött szóba, szóval sajnálom ha tényleg megszűnt!

  15. C.Klark ekkor: 2009. november 10. kedd at 07:10

    ezt én is aláírom….Janiék mindig segítő készek voltak……

  16. hajsza666 ekkor: 2009. november 10. kedd at 14:17

    Helló!
    Pécsen az Otisz Paintballosoknak van egy kis boltjuk.Mi a lőszeren kívül mindent náluk vásárolunk.
    Külföldröl rendelik az árút,egy kicsit várni kell rá,de legalább nem vesz az ember zsákbamacskát.(zsákbamarkert)
    A srácok nagyon korrektek és szinte bármit betudnak szerezni.

  17. Lacusch69 ekkor: 2009. november 10. kedd at 15:59

    Nekem nem volt gondom a Joinnal.
    Volt egy hibája a tőlük vásárolt markeremnek (amit valószínűleg én baxtam el), és garanciában megoldották.
    Igaz, eleinte eléggé nehézkesen ment a dolog, de szerencsére az egyik, meglehetősen rámenős bp-i barátomat “állítottam rá” az ügyre (Makó-Bp 200km…), így végül minden rendben lett. Sőt, normális áron adtak hozzá egy nagy Freak kitet…
    (Megjegyzem, a Zümi által említett negatívumokat már másoktól is hallottam…)

  18. KáZé ekkor: 2009. november 10. kedd at 17:25

    Sajnos a Joinnal nekem is csak problémám volt. Pl.: nem akarták odaadni a markerhez az inbusz kulcsokat mondván, hogy nekik is kell… a dobozát meg sem találták… Szóval értük nem sajnálkozom. Bár a Planet Eclipse még őket jelöli magyarországi forgalmazónak! Lehet, hogy szólni kellene nekik… :)
    Jani már más téma! Szerintem Ő mindig segítőkész volt, nem az áb***ós-lehúzós típus. A végén már a military kupákra is lehetett festéket vinni.. :) Sajnálom, hogy bezárt.
    Igen, a magyar boltokat védeni kell! De! A boltoknak -annak a pár maradéknak- felfogást kellene váltani. Nem a játékosok vannak értük hanem fordítva! Hasonlóan a -hajsza666 által említett, számomra ismeretlen- pécsi bolthoz, több típussal és egyéni igényekkel kellene foglalkozni. Az, hogy forgalmaznak max. 2-3 márkát -Ez van! Ha tetszik, ha nem. Ha mást szeretnél rendeld meg magadnak külföldről, de akkor megharagszunk és hozzánk ne is hozd szervizeltetni, vidd oda ahol rendelted és ezt még a fórumunkra is kiírjuk!- már szerintem nem lesz elég a fentmaradáshoz. Ez egyenes út a leépüléshez.
    Szerintem mindenki szívesebben vásárolna itthon -ha nem is ugyanolyan, de hasonló árfekvéssel- markereket, kiegészítőket -még akkor is ha néhány hetet várni kell rá- mint, hogy maga bajlódjon vele a neten meg a postán.

  19. Lacusch69 ekkor: 2009. november 10. kedd at 18:19

    A szerviz nem olyan vészes…

    Az SP-1-em bekapcsoló LED-je eltört.
    Műanyagból csináltam egy másikat, és bekötöttem egy LED-et, amit a markolatgumi alatt vezettem ki.
    Azóta jó. Sőt jobb, mint a gyári. (Az Ion-tulaj csapattársam szerint is…)

    Vettem egy DM5-öst, orrán-száján jött a levegő.
    Letöltöttem a kézikönyvet (nagyon jó!), de a külföldi fórumokon is rengeteg infó van, ráadásul szívesen segítenek is. Pl. a PBNation-on SmartParts problémákban Sean Scott, Dye-nál egy szervízes srác (a neve nem ugrik be) szokott tanácsokat adni.
    Rendeltem egy rakás O-gyűrűt az SKF-nél (ami nincs, azt a matrixcenter.com-ról hozatom majd), és rászántam egy negyed tubus markerzsírt, meg pár órát az életemből.
    Aztán a CP regulátor O-gyűrűit is újra cseréltem, ha már ennyire benne voltam.
    A csúzliban kettő kivételével minden O-gyűrű új, és hibátlanul működik… (van benne összesen vagy 25-30…)

    Lehet, hogy nem lenne rossz egy hasznos link gyűjteményt is közzé tenni?

  20. KáZé ekkor: 2009. november 10. kedd at 18:46

    Amolyan “csináld magad” barkácsrovatra gondolsz? Javítás, karbantartás, programozás? Szerintem ezt Tace már elkezdte a Tippek rovatban az Ion programozásával. Ami szerintem nagyon hasznos segítség a márkatársaknak. Több fordítást is el lehetne ott helyezni a nem angolosoknak és azoknak akiknek nincs is leírásuk.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*