A Zemen Viktor interjú

2009. december 5. szombat
Írta

Viktor_ZemenEgy igazán érdekes és tanulságos videót szeretnénk most elétek tárni! Egy interjút, egy beszélgetést a mai magyar paintball talán legérdekesebb alakjával, Zemen Viktoral a Budapest Bullets csapatkapitányával. Kicsit megfordítom a történetvezetés fonalát és kezdeném a technikai malőrökkel, amiket nem sikerült teljesen kivágnom a videóból. Nézzétek el nekünk, hiszen amatőrök vagyunk ebben a műfajban. Az interjút Ákos vette fel és én kérdeztem Viktort. A beszélgetés fő fonala természetesen a Budapest Bullets csapata, a versenyzés, a Millenium Series, a Grand Tour, az eredmények, edzés, tagok, múlt-jelen-jövő. Mivel Viktor nagyon barátságos és kiváló interjúalany volt (ezúton is köszönjük neki ezt és a lehetőséget), beszélgettünk a paintball hazai és nemzetközi helyzetéről, az Eurosportos közvetítésektől kezdve, a sajnálatos németországi eseményeken át, a Magyar Paintball Szövetség fontosságát is kifejezve, a hazai paintball állapotáig és megítéléséig nagyon sok mindenről! Szerintem, szerintünk egy nagyon hasznos és mindenki számára érdekes beszélgetést rögzítettünk, amit most megosztunk veletek!

Zemen Viktor interjú from Tacepao on Vimeo.

22 hozzászólás A Zemen Viktor interjú

  1. mz ekkor: 2009. december 7. hétfő at 21:30

    igen igen Viktor egy kicsit sarkosan fogalmazott, nincs neki sztem baja a paintball egyik ágával sem, ha valaki elvetemült egy paintball fan lehet ebben az országban akkor ő sztem az (félre értés ne essék nem ismerem, de nekem az egyetlen nemzetközi versenycsapatunk kapitányáról nincs más véleményem)

    airball-t mennyire nem ismerik, nekem Coli szavai csengenek a fülembe amit mesélt amikor kivitte egyik haverját egy versenyre: Miért van itt mindenki motoros ruhában? kérdezte a kollega XD

    valoszinuleg a vilagon mindenhol a wball-t ismerik jobban, ez az erős üzleti lobbi hozadéka, emlékszem még egy 2007 es millenium teaser úgy hirdette:

    bigger than rugby (na erre kiakadtam ez a szívem másik csücske :) )
    bigger than snowboarding….
    Millenium gives you XD

    és milyen igaz, valóban a világon egyik leggyakrabban játszott SZABADIDŐ sport, namost ennek van ugye a professzionálisabb verziója ami mögött szintén elég erős üzleti lobbi áll DE közel sem olyan erős mint mondjuk a woodsball mögöttbár most a Eurosport kezd beerősíteni, ha megnézzuk 4 (vagy 5?) lement adásból mindössze egy darab foglalkozott wball-al, nem kell lenézni egyiket sem, gondoljunk bele hogy a versenysport húzza előre a szabadidő sportot is, példák:

    airball verseny -> military kupa(verseny, nem scenarió)

    egyre több cég adja ki az egyre jobb maszkjait military-ra is -> valszeg a pro maszkjainak tapasztalata alaapjan

    kezd kihalni a mechanikus elvu marker -> phenom, sp1, sp8 stb stb (hosszu folyamat lesz)

    a BT csinal direkt military chest protektort…

    sarkos példák DE ez a versenysportbol jon, mig a Tippman atlag 4-5 evente dob piacra egy egy uj markert addig DYE ECLIPSE stb stb folyamatosan fejleszt minden evben, szal a verseny sport képezi a méreg drága innovációt, a wball meg mozgatja a tömegeket, ez mindig is így lesz ezen senki soha nem fog tudni változatatni :)

    Aki pedig versenyzik mindig is egy kicsit feljebb fogja érezni magát (nem ez nem feltétlenül elszállást jelent, gondoljunk bele, fociban is az nb1-ben játszó, tudni fogja hogy Ő több mint aki megye3-ban tolja :) )

    Személyes példa, lehet érte fikázni:

    Én hatalmas woddsballos voltam 2 évig, nem udtam magam elképzelni nem egy válltámaszos a5-el meg taktikai mellény nélkül, aztán megismertem sok sok embert, láttam mit tudnak művelni egy másfajta markerrel, olyan távokat lőnek meg, olyan pontosággal hogy az nekem elképzelhetetlen volt, lecseréltem a jó öreg tippmant egy alap soleenooidosra….más, azóta kezdem érezni mi az az innováció amit a verseny sport képvisel :) de nem csak itt, rájöttem hogy bizony vannak ám dolgok amik paintballosok fejlesztenek paintballosoknak – idén nyáron elborult az agyam A héten elmászott állandóan a térdvédőm, kidobtam szó szerint és vettem egy airballos térdvédőt, na az nem mászik el, B héten rommá csípte a csalán a kezem, vettem egy eclipse konyokvédőt :) C héten ősszecsípte a lábam, vettem egy használt jt gatyát, szellőzik, nem rohadok bele, nem fúj át rajta a szél, párnázva van a térdeinél,NEM JÖN ÁT RAJTA A KVA CSALÁN XD, eldobtam a taktikai mellényt is, vettem egy derékra való tabitartót, ja kérem, leesett hogy le is lehet hasalni XD nem fogom rommá törni a tube-jaimat :) apró dolgok de alapjaiban változtatják meg a paintball érzetét….azt meg nem is mondom hogy amiota nem mambazom es kozepen van a tar tudok balkezzel lőni :)

    személyes példa volt, és még mindig szeretek erdőben játszani de már tudom hogy mást is akarok:)

  2. Tacepao ekkor: 2009. december 26. szombat at 17:33

    Új interjú, ezúttal írásos formában az egeszsegesleszel.hu-n! Érdemes elolvasni, hiszen van benne egy érdekes kihívás is!
    Cikk itt:
    http://www.egeszsegesleszel.hu/?p=568

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*