2006. január 6. Pincekupa – beszámoló

2009. december 18. péntek
Írta

Egy új sorozattal próbáljuk némileg aktívabbá tenni a téli szünetet, mely csak mint sorozat új, a régi oldalon már megjelent, de az utóbbi fél évben csak a gépemen pihenő élménybeszámolókat heti rendszerességgel pakoljuk át az új oldalra. Fogadjátok szeretettel az elsőt, Pala tollából:

Január 7.-én a Budapest Aszály utcai Pince Paintball jóvoltából került megrendezésre a 2006-os év első erőpróbája, ami ezúttal nem a megszokott 50×25-ös Super Airball pályán zajlott, hanem a budai dombok alatt húzódó alagútrendszer külön erre az alkalomra kialakított zegzugos, már-már labirintusra emlékeztető folyosóin.
A recball jellegű verseny komoly érdeklődést keltett a hazai Paintball berkeken belül, mire 16 csapat adta le a nevezését. A versenyek két különböző pályán “alsó” és “felső” folytak és maga a lebonyolítása is eltért a szokásostól, mivel 2×5 fő helyett, a pályák nagyságából adódóan 2×6 fő felállásban oszthatták a csapatok egymásra az áldást 10 perces játékidőre korlátozva, csak is kizárólag mechanikus markerekel (Na azért volt egy-két kivétel). Mi az alsó pályán játszottunk, ami azért volt kedvezőbb mert a játékos pihenő mellett feküdt és a döntők is itt zajlottak. Az első meccsek az előzetes csapat eligazgatások, regisztrációk után, kb. 10:30 tájékában kezdődtek. A 16 csapatot két részre osztották és a körmérkőzések után a csoport két első helyezettje játszott az első-második, míg a két második helyezett a harmadik-negyedik helyért.

Pince Kupa 2006.

A csatateret végigjárva már az elején látszott, hogy ez bizony nem egy tipikus SpeedBall verseny. A három főfolyosót sok kis mellékfolyosó keresztezte, megannyi beugróval kiegészítve, tehát minden oldalról várható volt az ellenfelek érkezése. A fedezékek nagy részét autóroncsok, autógumik, raklapok képezték, amik a sötétben teljesen láthatatlanná tették a mögöttük rejtőzködőket. Figyelembe véve a fenti tényeket az első meccsünkre nem is készítettünk haditervet, amolyan freestyle játékot játszottunk bízva képességeinkben. El is buktuk!
Az ellenfél jól bevédte az átjárókat, mi meg mint egy marhacsorda mentünk a vágóhídra. Okulván az előbbi kudarcból leültünk és átbeszéltük a lehetőségeket. A megszületett haditervnek köszönhetően a többi meccseinket már hozni tudtuk, illetve egy alkalommal lejárt az idő, de a kilőtt ember arány tekintetében abból is mi kerültünk ki győztesen.
A taktikánk a következő képen alakult. Befutásnál befoglaltuk a pálya felét, ahol a három folyosó kettőre szűkült. Ezt megtartani már nem volt nehéz a két hátramaradt védőnk számára, viszont a maradék négy emberünk így egy helyre koncentrált tűzerő mellet tudott behatolni az ellenfél területére. Egymás fedezése mellett, szobáról-szobára sorra foglaltuk el a folyosókat bekukkantva minden sötét lukba, ahol az ellenség jelenléte sejthető volt. Ezalatt a fedezőink tudván, hogy az alattuk lévő folyosók már tiszták egyre lejjebb nyomultak, meggátolva ezzel a főcsapat hátbatámadását. Az immáron bevált taktika segítségére volt az a tény, hogy az ellenfelek a jobboldali szélső folyosók védelmére nem igazán fektettek nagy hangsúlyt, így az egy-két fős ellenállás nem tanúsított komoly hátráltató erőt. Ezután már nem okozott gondot az ellenfél zászlójának megszerzése és visszavitele. Megjegyzem, hogy zászlóvisszavitel közben nem egyszer sikerült eltévednünk.

Pince Kupa 2006

A versenyt végül is a Sánta Csigák csapata nyerte megelőzve a második Desperados-t, a harmadik Kárpátiát, és a negyedik helyen végzett Vörös Trabantot. Sajnos a pályákra csapatonként csak egy-egy bíró jutott, akiknek esélye sem volt a sötét, zegzugos folyosókon a 12 ember folyamatos nyomon követésére, ezért kizárólag a becsületes találatbevallásra hagyatkoztak, de érdekes módon ebből nem lett konfliktus. Nem egy probléma adódott viszont abból, hogy egyesek még mindig nem képesek felfogni, hogy ha valakit eltalálnak az bizony kellemetlen, sőt néha még fájdalmas is lehet. A téma iránti nemtetszésüket rendszerint trágár szavak közepette ingerült módon közölték a kérdő tekintettel álló ellenfelekkel. A levegő ellátás jó volt, bár a csapatok nagy többsége, így mi is CO2-vel játszottunk, ami szintén elégségesnek bizonyult. A szervezők kitettek magukért az ingyenesen használható büfével. Számomra nem tűnt korrektnek, hogy a döntőben olyan csapat ellen játszottunk az alsó pályán, akik csak akkor látták először, mivel egész nap a fenti pályán játszottak.
Végül de nem utolsó sorban köszönet a szervezőknek, hogy az év elején egy ilyen kellemes hangulatú, alacsony költségvetésű versenyt hoztak össze, és a Kárpátia csapat tagjainak a versenyen történő részvételért.
Furcsa volt megint Tippmann Carbine-al játszani.

Írta: Pala

A Reumás Csigák csapata

27 Hozzászólás 2006. január 6. Pincekupa – beszámoló

  1. CQB ekkor: 2009. december 18. péntek at 11:15

    CO-val januárban? duurva.. :D
    Amúgy szerintem lenne igény ilyen jellegű rendezvényekre napjainkban is.

  2. Tacepao ekkor: 2009. december 18. péntek at 13:26

    Nem akarok ennek egy külön cikket, így remélem ezt minden érdeklődő olvassa:

    Nyilvános béta teszt alatt az új fórumunk!

    Továbbiak a fórum oldalon (Szövegkeret fölötti menüsor második link).

  3. mz ekkor: 2009. december 18. péntek at 16:53

    Ha van igény rá csinálhatunk egyet februárban, mi üzemeltetjük most ezt a pályát.:)

  4. Tacepao ekkor: 2009. december 18. péntek at 17:03

    MZ! Szervezd meg, hirdesd meg! Az igény akkor fog kiderülni igazán! ;) :)
    De persze lehet itt is és így is “igénytfelmérni” csak konkrétumok (csapatlétszám, nevezési díj, egyebek) hiányában ezt nem veheted készpénznek! ;)

  5. mz ekkor: 2009. december 18. péntek at 18:19

    dilemma van, nem is tudom egyáltalán 5 fős csapatok összejönnének e, legutóbbi military kupa alapján

  6. Tacepao ekkor: 2009. december 18. péntek at 18:50

    Ha nem próbálod meg, sohasem fogod megtudni! Pala írása alapján egy érdekes, de hétköznapinak egyáltalán nem nevezhető helyszín ez, ahol nem mindennapi versenyt lehet szervezni! Ha megszervezed, kiderül a dilemmád, ha nem, akkor meg kár a szóért…
    “Aki nem kockáztat, az nem is nyer!” Ne feledd! ;) :)
    Január eléggé paintball-ínséges időszak, ez a rendezvény ötlete mellet szól. Más kérdés, hogy fel tudod e csigázni legalább 25 (5×5) ember kíváncsiságát a helyszín és a rendezvény iránt. Csak rajtad múlik! :)

  7. C.Klark ekkor: 2009. december 18. péntek at 19:44

    a leírás alapján tényéeg érdekes ,és izgalmas verseny lehetett……rajta mz tesztelj egyet…..:D

  8. CQB ekkor: 2009. december 18. péntek at 20:30

    három telefon és én az első csapatot össze is szedtem:D

  9. Ákos ekkor: 2009. december 18. péntek at 20:37

    16×6=96 játékos -nem számítva a tartalékokat-, egy recball versenyen nem semmi. Minden idők legnagyobb ilyen jellegű hazai versenye volt, ha a bérjátékosoknak rendezett “versenyeket” nem számoljuk.

  10. Tacepao ekkor: 2009. december 20. vasárnap at 17:34

    Jönnek az ünnepek. Itt is nagy a csönd, úgy látom… Új hír sajnos nincs, kicsit téli álom van.
    Én meg csendben fejlesztgetek. Pl. raktam egy kis pluszt az Eseménynaptárba. Aki észreveszi, kommentezze ide! ;) :) (Remélem észreveszi valaki…)

    Fórumot is tesztelgethetnétek, ha van unalmas tíz percetek! Értékelném a véleményeket! :)

  11. Ákos ekkor: 2009. december 20. vasárnap at 18:09

    Á, dögunalom, 20cm hóban, téli álcában a 7/b épület szénledobóján seggen csúszva a pince felé is ásítoztam, pedig -10C° volt, de hát ilyenek ezek a szürke aranyvasárnapok, tök uncsi…

  12. Tacepao ekkor: 2009. december 20. vasárnap at 18:37

    Akkor sem fogok airsoftozni… :p

  13. Ákos ekkor: 2009. december 20. vasárnap at 19:49

    Pedig vannak benne lehetőségek, pl. ma űbereltem a múlt heti nyomorultságodat.
    2 akksim merült le 1 órán belül a hideg miatt, aztán tönkre ment a puskám, majd végül nem indult a kocsim.
    De én legalább hóban bénáztam bibiii

    Ja és az I4 egész jól bírta a hideget, mégis megtartom.

  14. C.Klark ekkor: 2009. december 20. vasárnap at 19:55

    Tace…ha megkérlek akkor feldobod nekem postára azt a cd????

  15. Tacepao ekkor: 2009. december 20. vasárnap at 20:07

    Feldobnám, ha megírtam volna… Kicsit sok volt a melóm a melóhelyemen a héten, így nem volt időm, sem kedvem este a lemez megírásával foglalkozni, de nincs elfeledve! ;)
    Ünnepek alatti semmittevést kihasználom majd és megcsinálom. Két ünnep között megkapod, nyugi! :)

    @Ákos, kimondottan örülök, hogy neked is csupa szopás volt a napod! Hidd el, ez kárpótol minden múlt szombati szopásért! :lol: (Ne vedd komolyan!)
    Hát igen. Akkor ezek szerint most legalább átérezted a múlt szombati helyzetemet.
    Ja! Hóban bénázni a kezdő síelők szoktak, nem a bb köpködők! :D Amúgy is utálom a havat!
    és ismétlem: soha nem fogok airsoftozni! :)

  16. Ákos ekkor: 2009. december 20. vasárnap at 20:11

    Kikérem magamnak a bb köpködőt, én kérem egy ribizli húgyuzó vagyok!

  17. Tacepao ekkor: 2009. december 20. vasárnap at 20:32

    A ribizlit nem hugyozni kell, hanem pálinkát főzni belőle! ;) :)

  18. C.Klark ekkor: 2009. december 20. vasárnap at 21:09

    Tace én nyugodt vagyok….:D egyébként szokjál hozzá a hó gondolatához mivel jan.2-re is havat mond az időjos…..:(

  19. HSC ATTus ekkor: 2009. december 21. hétfő at 18:16

    Tiszteletem az uraknak !!:)
    Ha valoban össze jönne a dolog nekem is lenne 5 emberem erre mert érdekel a pince….

  20. Tacepao ekkor: 2009. december 21. hétfő at 18:44

    Ha hó lesz másodikán, az sem baj! Majd bevisznek a pápai vitézek a csoda-Barkas cabrióvall! :)

    @Attus, ha lesz is belőle valami, akkor is csak MZ tudna nyilatkozni ez ügyben!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*