2006. január 6. Pincekupa – beszámoló

Egy új sorozattal próbáljuk némileg aktívabbá tenni a téli szünetet, mely csak mint sorozat új, a régi oldalon már megjelent, de az utóbbi fél évben csak a gépemen pihenő élménybeszámolókat heti rendszerességgel pakoljuk át az új oldalra. Fogadjátok szeretettel az elsőt, Pala tollából:

Január 7.-én a Budapest Aszály utcai Pince Paintball jóvoltából került megrendezésre a 2006-os év első erőpróbája, ami ezúttal nem a megszokott 50×25-ös Super Airball pályán zajlott, hanem a budai dombok alatt húzódó alagútrendszer külön erre az alkalomra kialakított zegzugos, már-már labirintusra emlékeztető folyosóin.
A recball jellegű verseny komoly érdeklődést keltett a hazai Paintball berkeken belül, mire 16 csapat adta le a nevezését. A versenyek két különböző pályán “alsó” és “felső” folytak és maga a lebonyolítása is eltért a szokásostól, mivel 2×5 fő helyett, a pályák nagyságából adódóan 2×6 fő felállásban oszthatták a csapatok egymásra az áldást 10 perces játékidőre korlátozva, csak is kizárólag mechanikus markerekel (Na azért volt egy-két kivétel). Mi az alsó pályán játszottunk, ami azért volt kedvezőbb mert a játékos pihenő mellett feküdt és a döntők is itt zajlottak. Az első meccsek az előzetes csapat eligazgatások, regisztrációk után, kb. 10:30 tájékában kezdődtek. A 16 csapatot két részre osztották és a körmérkőzések után a csoport két első helyezettje játszott az első-második, míg a két második helyezett a harmadik-negyedik helyért.

A csatateret végigjárva már az elején látszott, hogy ez bizony nem egy tipikus SpeedBall verseny. A három főfolyosót sok kis mellékfolyosó keresztezte, megannyi beugróval kiegészítve, tehát minden oldalról várható volt az ellenfelek érkezése. A fedezékek nagy részét autóroncsok, autógumik, raklapok képezték, amik a sötétben teljesen láthatatlanná tették a mögöttük rejtőzködőket. Figyelembe véve a fenti tényeket az első meccsünkre nem is készítettünk haditervet, amolyan freestyle játékot játszottunk bízva képességeinkben. El is buktuk!
Az ellenfél jól bevédte az átjárókat, mi meg mint egy marhacsorda mentünk a vágóhídra. Okulván az előbbi kudarcból leültünk és átbeszéltük a lehetőségeket. A megszületett haditervnek köszönhetően a többi meccseinket már hozni tudtuk, illetve egy alkalommal lejárt az idő, de a kilőtt ember arány tekintetében abból is mi kerültünk ki győztesen.
A taktikánk a következő képen alakult. Befutásnál befoglaltuk a pálya felét, ahol a három folyosó kettőre szűkült. Ezt megtartani már nem volt nehéz a két hátramaradt védőnk számára, viszont a maradék négy emberünk így egy helyre koncentrált tűzerő mellet tudott behatolni az ellenfél területére. Egymás fedezése mellett, szobáról-szobára sorra foglaltuk el a folyosókat bekukkantva minden sötét lukba, ahol az ellenség jelenléte sejthető volt. Ezalatt a fedezőink tudván, hogy az alattuk lévő folyosók már tiszták egyre lejjebb nyomultak, meggátolva ezzel a főcsapat hátbatámadását. Az immáron bevált taktika segítségére volt az a tény, hogy az ellenfelek a jobboldali szélső folyosók védelmére nem igazán fektettek nagy hangsúlyt, így az egy-két fős ellenállás nem tanúsított komoly hátráltató erőt. Ezután már nem okozott gondot az ellenfél zászlójának megszerzése és visszavitele. Megjegyzem, hogy zászlóvisszavitel közben nem egyszer sikerült eltévednünk.

A versenyt végül is a Sánta Csigák csapata nyerte megelőzve a második Desperados-t, a harmadik Kárpátiát, és a negyedik helyen végzett Vörös Trabantot. Sajnos a pályákra csapatonként csak egy-egy bíró jutott, akiknek esélye sem volt a sötét, zegzugos folyosókon a 12 ember folyamatos nyomon követésére, ezért kizárólag a becsületes találatbevallásra hagyatkoztak, de érdekes módon ebből nem lett konfliktus. Nem egy probléma adódott viszont abból, hogy egyesek még mindig nem képesek felfogni, hogy ha valakit eltalálnak az bizony kellemetlen, sőt néha még fájdalmas is lehet. A téma iránti nemtetszésüket rendszerint trágár szavak közepette ingerült módon közölték a kérdő tekintettel álló ellenfelekkel. A levegő ellátás jó volt, bár a csapatok nagy többsége, így mi is CO2-vel játszottunk, ami szintén elégségesnek bizonyult. A szervezők kitettek magukért az ingyenesen használható büfével. Számomra nem tűnt korrektnek, hogy a döntőben olyan csapat ellen játszottunk az alsó pályán, akik csak akkor látták először, mivel egész nap a fenti pályán játszottak.
Végül de nem utolsó sorban köszönet a szervezőknek, hogy az év elején egy ilyen kellemes hangulatú, alacsony költségvetésű versenyt hoztak össze, és a Kárpátia csapat tagjainak a versenyen történő részvételért.
Furcsa volt megint Tippmann Carbine-al játszani.

Írta: Pala