Játék a hidegben, avagy az év második napján a SWAT-nál

Ahhoz képest, hogy ez nem egy mini, hanem egy igazi baráti játék volt január másodikán, meglepő volt, hogy itt az oldalon mekkora előzetes érdeklődés kísérte.

E játék és szerveződése kapcsán bizonyosodott be, hogy kedvenc oldalunknak, nem csak tájékoztató és hírközlő funkciója van, hanem a játékokra kíváncsi közönség közösséggé formálásában is segíteni tud. Értem ezalatt, hogy például két autóban is helyet foglaltak olyan emberkék, akik másképp nem, vagy csak problémásan tudtak volna eljutni a helyszínre.

Konafan öreg Ladájában és Blade Mazdájában is helyük volt olyan emberkéknek, akik most éltek először ezzel a „telekocsi” rendszerrel. Ez külön öröm számomra és úgy érzem, hogy van létjogosultsága az ilyen szerveződéseknek.

A nap maga, kissé viharosan indult. Értem ezalatt azt, hogy a 8-as úton útitársammal, Kapóval olyan havas-eső viharba keveredtünk odafelé, hogy megijedtünk, lesz e a napból egyáltalán valami. Aztán Tapolcafő felé közeledve már az ijedségünk helyét a közelgő játék izgalma váltotta fel. No meg az út előző részén tapasztalt ítéletidőnek nyoma sem volt arrafelé.

A pályához vezető (most is borzalmasan sáros) úton közvetlen előttünk a Gurkhas csapat haladt két autóval, ami bizakodásra okot adó jel volt. A srácoknak személy szerint külön is örültem, hiszen jó pár hónapja volt már, hogy egymással – egymás ellen, vagy épp egymásért küzdhettünk!

Megérkezésünkkor, a sürgő-forgó házigazdáinkon kívül, szinte még alig volt játékos a helyszínen. Ez igen csak meglepett, és egy idő után meg is ijesztett. A Patriots megérkezése után (Levi, Balázska, Joe, Never) ugyanis jó nagy szünet következett az érkezésekben. A Gurkhas, Leviék és mi Kapóval is már teljes fegyverzetben játékra készen álltunk, mikor is befutottak Csabiék Győrből, Konafanék és Blade-ék is. Gyorsan Ákos kezébe nyomtam a kamerát, üdvözöltem mindenkit és egyre türelmetlenebbül vártam a játék kezdetét.

Az első játékra a fehér épületben került sor. Ekkor igen kis létszámú csapatunk (Levi, Balázska, Joe, Never, Blade, Kapó, Macsó és jómagam) úgy osztottuk el a szintek között a társulatot, hogy Levi, Balázska és Joe a földszinten, Macsó, Blade, Never a másodikon, Kapó és én az első emeletek nyomultunk. Hála a földszinti összeszokott triónak és a felső szintek gyors „kitakarításának” az első kört mondhatni simán hoztuk! A második körre Kapó és Never nélkül készültünk. Mindketten műszaki problémákkal küzdöttek. Így esett, hogy az első szintre magányosan rohantam fel és mivel partner nem akadt – hogy támadólag lépjek fel – szépen kivédekeztem az időt, amíg a földszinten ismét eredményesen előretörő Balázska és Joe meg nem érkezett és elbánt az eredetileg négy fősből védekezésem hatására három fősre sorvadt első emeleti különítménnyel. Balázskával még meglátogattuk a legfelső szintet, de fölérkezésünkkor felhangzó „játékvége-sípszó” bebiztosította azt a feltevésünket, hogy bizony, az ellen ismét elfogyott.

A következő játékhelyszín a sárga épület és környezete volt. Itt a házigazdák komoly munkát végeztek a környezettel. Rendezték a terepet és kitakarították az ágas-bogas tüskés bokrokat. Ennek és a téli álmot alvó, levéltelen növényzetnek köszönhetően, egy igen jól átlátható pályán játszhattunk. Ekkorra már a későn érkezők is rendezték soraikat és besoroltak a csapatokba. Hozzánk, többek között Csabi barátom érkezett, aminek külön örültem. Vele és Kapóval az épület háta mögötti ligetes részen nyomultunk előre, ami az étkezde hátsó bejáratának vonaláig sikerült is.

Kapó és Csabi az étkezde bejárati részéről operált, míg én az út szélén egy fához támasztott gumihalom mögül „zártam a szöget”. Ritka szar helyet választottam, mivel se előre, se hátra nem tudtam innen mozogni és három irányból is szorítottak. Többször csak a vakszerencse mentette meg az irhámat. Aztán az épületen keresztülnyomuló társaim, akik így hátba-oldalba tudták kapni az ellenfeleinket. Ismételt győzelmünknek sajnos nem tudtunk felhőtlenül örülni.

Mivel a játék utáni rövid pihenőben kiderült, hogy Blade esett egy irgalmatlan nagyot az épületben és földre érkezésekor teljes testsúlyával a jobb könyökére esett. Már ekkor látszott rajta, hogy irgalmatlan fájdalmai vannak. Gyors kupaktanács után Ákos, egy házigazdánk kíséretében a Pápai Kórházba vitte Blade-et. A videózásnak így vége szakadt, de ezt sajnálni nem tudtam igazán, mivel, mint mindannyian, Blade állapotáért aggódtunk.

Miután rendeztük sorainkat, a sárga épületes játék visszavágója következett. Ismét a Kapó, Csabi, Tace hármas volt a hátsó rész felelőse. A ritkás növényzetnek és a jól elhelyezkedő „védekező” csapatnak hála, sokáig álló háborút vívtunk itt. Ez a szituáció sajnos veszteségekkel is járt. Először Kapó, majd Csabi sétált le a pályáról. Szerencsére nem magányosodtam el, mert az étkezdén keresztül megérkezett Levi. Igaz lőszere már nem sok volt, így elláttam az én készletemből, ami alig apadt addig. Ennek az alig apadásnak a lemerült táram volt az oka. Kiállni emiatt nem akartam, így kézzel „tekertem” be a lövedékeket a markerbe. Miután Levi betárazott, az előrejutásunkat leginkább akadályozót, ATTust sikerült kimozdítani a védelmi pozíciójából. Így már szabad volt az út a „szauna” mögé, ahol is még két ellent sejtettünk.

Az elsőt sikeresen „becserkésztük”, a másodiknál – Sniper Pisti a SWAT oszlopos tagja – inkább kiegyeztünk egy „döntetlenben”, mivel fél méterről kellett volna Levinek és neki „mészárolnia” egymást.

Ismét szünet következett, ami után is a többiek az új pálya, a fehér épület alatti pincében kialakított játéktér felé vették az irányt. Én és Kapó, mondhatni megszokott szereléssel töltöttük az időt. Én elemeket cseréltem a táramban, kapó pedig némi szerelés után szomorúan állapította meg, hogy a ciklon az X7-esében teljesen használhatatlan lett. Ezután Blade „elárvult” Proto markerével játszott tovább. Ekkor a játék fent a raklapos pályán zajlott, majd a gumis pályán. Közben Blade és Ákos visszaérkezett a szomorú hírrel: Blade-et azonnal műteni kell, mivel a csont olyan mértékben sérült, hogy csak műtéti úton hozható helyre. Így Ákos vezetésével Budapest felé vették az irányt. Ezúton is kívánok Blade-nek – Csabinak – mihamarabbi felépülést, gyors gyógyulást.

Közben Leviék, akik a játékot felfüggesztve, házigazdáinkkal tartottak eszmecserét szintén elbúcsúztak a jelenlevőktől és hazafelé vették az irányt. Személy szerint ezt igen csak sajnálom, mivel távozásuk után még számtalan nagyszerű játékra került sor.

Ez leginkább Stomnak, a Gurkhas vezéregyéniségének volt köszönhető, aki a nap folyamán mindvégig a tőle megszokott „elmebeteg” harcmodorral küzdött. Ez a gumis pályán csúcsosodott ki, mikor is középen nyomulva előre, kamikaze akcióba kezdett. Hiába lőttem kétszer is fejbe, csak jött tovább, elég tisztességes sorozatokat rámeresztve. Ebben még Ricsike által ráküldött lövések sem akadályozták meg. Így szembefordultam vele és „kíméletlenül kivégeztem”. Lövéseit fogadva, állva, addig lőttem – először a maszkát, majd az altestét, ülepét és combjait – amíg a földön feküdve ki nem jelentette a küzdelem feladását. Kis intermezzónk olyan döbbenetet keltett a körülöttünk állókban, hogy a játékot felfüggesztve, először döbbenten, majd hangosan röhögve nézték végig a párbajt. Természetesen ez a „párbaj” mondhatni már megszokott volt, és öreg harcostársakhoz méltóan egy baráti ölelés lett a vége. Stom a bal kezemet amortizálta le, én neki az altestén okoztam „ideiglenesen maradandó” sérüléseket lövéseimmel.

Eztán, csökkenő létszámmal, de nem csökkenő lelkesedéssel és a csapatok folyamatos újraszervezésével a gumis pályán követték egymást a menetek. Ekkorra a táram elemkészlete ismét feladta a harcot (nem épp friss elemek voltak a tartalékok sem), így a házigazdáktól kaptam egy ejtőtárat, ami igen mulatságossá tette számomra a további játékot. A játékot, ami majdnem fél négyig folytatódott. A végén sajnos már csak hárman, Márkó, Attus és jómagam küzdöttünk. Igazi speedball meneteket toltunk, egy-egy elleni csatákkal fűszerezve. A jó hangulatnak és a küzdelmeknek az elapadó muníció vetett véget.

Összepakoltuk felszerelésünket, és szokás szerint az utolsók között távoztunk a helyszínről. Ha összegeznem kellene a napot, akkor a hideg okozta technikai problémák, a sajnálatos baleset és a januári körülmények ellenére is egy remek hangulatú játékot tudhatunk magunk mögött. Még sok ilyet! Köszönöm azoknak, akik eljöttek és részvételükkel emelték a játékélmény színvonalát. Köszönöm a vendéglátóinknak, az immár megszokott, baráti fogadtatást és a kitűnő paprikás krumplit. A nap tanulsága pedig az, hogy a remek helyszín, a remek társaság, minden kellemetlenség ellenére is, remek hangulatú játékot eredményez.

SWAT Paintball 2010.01.02. from Tacepao on Vimeo.

[nggallery id=14]