Paintball bírói tanfolyam az MPBSZ szervezésében
A Magyar Paintball Szövetség hivatalos bírói tanfolyamot indít Tóth Ákos vezetésével, melynek célja hazai elismert bírói gárda felállítása.
BÍRÓI TANFOLYAM
Helyszín: Bullets téli pálya.
Időpont: 2010. január 30-31. (szombat – vasárnap) reggel 8óra.
Előadó: Tóth Ákos
Az előzetes jelentkezés határideje: 2010. január 27.
Résztvevők: A részvétel nyitott minden nemzeti bíró, minősítéssel még nem rendelkező bírójelölt, valamint minden egyéb érdeklődő számára.
Tervezett programok:
Szombat: elméleti oktatás
Vasárnap: gyakorlat-vizsga.
Az aznapi időpontokat a tanfolyamon résztvevők száma befolyásolja.
A képzés min.10 fő részvételével kerül megszervezésre.
Részvételi díj: 12.500 HUF
Jelentkezés, további információ: Lacza Levente 06/30/639-01-74 vagy info@mpbsz.hu
A fentiekhez annyit fűznék még hozzá, hogy a tanfolyamot ajánlom azoknak is, akik nem kívánnak a jövőben bíróként tevékenykedni. Ennek oka roppant egyszerű! Csak az a játékos tud egyenletesen jó teljesítményt nyújtani a pályán – legyen akár airball, akár woodsball versenyző/játékos – aki a játék alapvető szabályaival is tisztában van! Ezeknek a szabályoknak az elsajátítása pedig a legegyszerűbb egy ilyen tanfolyamon. Személyes tapasztalatom, hogy roppant kellemetlen, ha verseny közben a szabályok nem ismerete, vagy nem megfelelő alkalmazása miatt kerülünk hátrányba. – Tacepao









Sziasztok,
Par dolog ismet, a nehol nyersebb hangvetelert elore is elnezest kerek, de nemreg kaptam 1 hivast, amin elegge felbasztam az agyam:
- a tematikarol szolo szamtalan keres/kerdest illetoen: olvassatok el a millennium szabalyzatot angolul, vagy ha nem megy angolul, akkor az MPL egyszerusitett szabalyzatat magyarul. Nem tudom megis mire szamitottak azok, aki mindenfele titkos tarsasagot, feketemagias szertartast, zsakbamacskat meg hasonlokat felteteleztek… (kulon kosz annak a kedves erdeklodonek, aki felhivott es miutan megkerdezte, hogy garanciat adok-e neki arra, hogy a penze megterul(!!!!!) azt kezdte feszegetni, hogy mi ebbol mennyit rakunk zsebre… ezuton uzenem neki (es egyuttal lassatok ti is, h milyen jellegu hivasokat kapunk): koszi a bizalmat baratom, a szovetseg gazdalkodasa nyilvanosan megtekintheto lesz. Egyebkent pedig nonprofit szervezet reven szart sem rakunk belole zsebre, minden a szovetsegi szamlara megy. Ha egyaltalan lesz valami ebbol az egeszbol, ugye. Es hogy honnan a francbol tudod a szamom?)
- ha valaki megbukik, lehetoseg van egy db potvizsgara. Aki azon is elhasal, ebben ez evben mar nem lesz biro, legalabbis nalunk.
- ismetelten felhivnam a figyelemet, hogy ezt a tanfolyamot a MAGYAR paintball szövetség szervezi. Aki naiv modon azt gondolja, hogy befizet 12500 forintot es rogton millennium biro lesz napi 200 euroert, benzinert, szallasert, meg furdoskurvakert cserebe, az jobban teszi, hogyha szepen felkel a csipkerozsika almabol (ehelyett durvabbat irtam eredetileg, de inkabb atirom, mielott kimoderalnak)… Van otletunk kulfoldi birozasi lehetosegre, de nekunk lelkes es tisztesseges birokra van szuksegunk, nem pedig olyanokra, akik rogton rohadt nagyot akarnak szakitani zero energia- es idobefektetessel, abbol ugyanis mar tele van a padlas… Es amugyis, eloszor bizonyitsatok itthon…
- Az MPBSZ birok NEM csak a szovetsegi rendezvenyen birozhatnak, hanem minden olyan rendezvenyen, ahova a szovetseg kozvetit birokat, legyen akar MPL, akar mikulas kupa, akar OB.
VISZONT jobb tudnotok, hogy a “szovetsegi biro”, “szovetsegi vizsgas biro” meg hasonlo titulusokat csak akkor es azon a rendezvenyen hasznalhatjatok, ahova mi kuldunk ki benneteket. Ellenkezo esetben azon nyomban kizarunk a biroi gardabol es a regisztraciotokat toroljuk. (maskepp fogalmazva: elmehetsz birozni 1 kis versenyre ugy, mint xy, ebbe nem szolunk bele, sot meg jo is, mivel tobb tapasztalatod lesz. Viszont hivatalos szovetsegi birokent csak akkor mutatkozhatsz be egy versenyen, hha mi kuldtunk ki.)
- Az oklevel nem jogosit fel benneteket semmire sem, mindossze egy erkolcsi elismeres a sikeres vizsgarol es max arra jo, hogy lobogtasd a haverok/csajok elott. NEM attol leszel biro, hogy kapsz 1 papirt es attol sem, h vegigultel egy ket napos gyorstalpalot. Attol leszel jo biro, h mindenki tudja rolad, hogy az vagy, mert mar annyit biroztal, hogy minden helyzetben jo es igazsagos dontest tudsz hozni. Nincs olyan, hogy ‘MPBSZ rendszere’.
A szovetsegnek azert van szuksege birokra, hogy rendezvenyeket tudjon csinalni, kulso felkeresre birokat tudjon kuldeni es biztositott legyen a magas szinvonal. Mindezt olyan emberekkel, akiket mi kepeztunk ki es vizsgaztattunk le. Kulfoldre is csak es kizarolag olyan birokat viszunk ki (hogyha lesz egyaltalan eleg ember) akiknek a tudasat ismerjuk es felvallaljuk es nem az lesz a visszhang, hogy a magyar birok szarok/linkek. De mielott mindenki a kulfoldes temat kezdi feszegetni, inkabb fokuszaljunk a magyar lehetosegekre, mert eloszor a sajat hazunk tajan kene rendet tenni…
- Tace tobbi pontja helytallo.
Udv,
C.
Ez jó:) Magyarország mondja meg Amerikának, hogy rakja egybe a különböző ligák szabályrendszerét. Nem is értem, hogy lehet ilyet gondolni. Vagy, hogy a pénz miatt nincs egységes rendszer. Gratulálok barátom neked aztán vagy eszed! Szerinted , hogy lehetne összevonni az NPPL és a PSP szabályait? Az NPPL 7fős széria aminek azért van Semi auto tüzelési módja mert ha 12bps lenne psp móddal akkor az átlagosan ellőt 9 tube festék se lenne elég. A PSP mint tudjuk 5fős Xball ami 7 nyert pontig megy, kivétel a World Cup ahol 2 nyert játékra van szükséged a továbbjutáshoz. Kérlek ebből rakj össze egy szabályzatot, ill olvasd végig mindkét liga szabályit, hogy tisztában legyél velük és nézz meg pár videót az említett versenyekről. Az összes ligában az alapszabályok ugyanazok tehát elég egyszerű az egész.
Szóval !
Ha van rá pénzed, akkor azért érdemes elmenni mert :
- ha játszol, tudni fogod mikor, mér, mit kell csinálnod, arra hogyan reagál a bíró.
- ha nem akarsz játszani, akkor lehetsz bíró.
Aki jó bíró akar lenni az számolja bele, hogy játszani keveset fog, mert a gyakorlati tapasztalatok gyors megszerzéséhez viszonylag kevés verseny van. Az elmúlt évben kb. 6-8 olyan verseny lehetett ahol lényeges szempont volt a bírózás.
A szövetségnek –gondolom– azért is kellenek a bírók mert így egyre több versenyre delegálhat saját bírót, ugyanakkor azoknak a versenyeknek meg kell felelniük a szövetség által elvárt színvonalnak. A versenyszervezőknek pedig -egy idő után- fontos lehet az, hogy a szövetség elismerje a versenyüket, így emelkedhet a hazai versenyszervezés színvonala.
én speciel woodsballt játszom, scenario fan vagyok, viszont az airballt meg szívesen elnézem, úgyhogy a bíróskodás jó ötletnek tűnik. remélem a két dolog nem zárja ki egymást
@Joco: Pontosan.
@Attack: természetesen, semmi akadálya, sőt még előnyös is, hiszen az airballosok nagy része inkább játszik a versenyeken. Tehát ha érzel magadban affinitást és megvan a lelkesedésed, szívesen látunk.
Üdv,
Coli
még átgondolom, de egyre jobban tetszik a dolog
megkérdezhetem, h eddig hányan jelentkeztek?
@Attack
Három napja került nyilvánosságra.
Eddig négyen.
Szóval a rövid idő ellenére van érdeklődés.
Ákos neked feltétlenül be kell ugatnod mindenkinek?
@Coli, csak nyugodtan! ritka alkalom a kimoderálás!

És köszönöm az olvasók nevében is a konkretizálását a dolgoknak!
Remélhetőleg most már mindenki érti a lényeget!
Nem értem mi a gondod azzal hogy valami “Három napja került nyilvánosságra.”
Csak arra próbáltam utalni, hogy esetleg még vannak páran akik nem is értesültek rólla.
Egyébként kérdésedre válaszolva: nem, ezt csak szabadidős tevékenységként végzem.