Uborkaszezon. Fejlesztések. Módosítások.
Mivel is kezdjem. Talán az oldalhoz tartozó technikai dolgokról először. Már egy ideje erőteljesen motoszkál bennem a gondolat az oldal kinézetének frissítésére. Most, hogy nincs semmi friss történés, ezt a hétvégét leginkább az új kinézet és rendszer tesztelésének, kódolásának szántam. Az irány már meg van és a kinézet is, amit szemfülesek ma délelőtt már láthattak is pár percig, mivel tesztképp bekapcsoltam kicsit. Ha a kód tökéletesítésével így haladok, még a héten elkészül és a közönség elé tárom.
Mivel az oldalon egyedül maradtam, kicsit a saját szám íze szerint fogok módosítani pár dolgot. Az első, hogy a fórum megszűnik, mivel semmi szükség rá. Beszélgetni a cikkeknél is lehet, az offolást is jól tolerálom, szóval felesleges. Ha valaki kereskedni akar használt cuccaival, az pedig úgyis inkább a már megszokott csatornákat fogja használni. Idővel, ha tényleg valós igény mutatkozik a fórumra, lehet róla szó, de most sem kedvem, sem időm bíbelődni vele.
Logó pályázat. Ez egy érdekes kérdés, mivel a szerkesztőség által nyertesnek hozott logó egy kompromisszum eredménye. Kompromisszum részemről, és gesztus volt szerkesztőtársam Ákos felé. Mivel Ákos kiszállt, így az én favoritomat választottam. A festéklövész logója mától hivatalosan is ez:
Ezt a logót Tedimackó barátom készítette és ennek a logónak az alapján kerül kidolgozásra a póló is! A tervek legyártása folyamatban. Amint készek a pólókat már gyártatom is le. Egyenlőre csak egy póló lesz.
Természetesen lesznek még apróbb változások, de azok annyira nem fontosak. Van ami már meg is történt ebből. Pl. a Média oldalon végre megtekinthető az összes videó, az oldalnak készített munkáim. És az oldalsávban is van már videóajánló. Dolgozik a háttérben egy új látogatottság és aktivitás mérő rendszer. Amint elég adatot gyűjt érdekes opciókat fogok bekapcsolni, amik akár időtöltésnek sem lesznek rosszak!
És most vissza a paintballhoz és a közeljövő eseményeihez! Úgy tűnik összejön a megfelelő létszámú jelölt a Magyar Paintball Szövetség által meghirdetett bírói tanfolyamra! Igyekszem majd ott lenni és tudósítani a történésekről.
Februárban pedig három rendezvény is lesz, amiből kettőn biztosan ott leszek. Az MPL első fordulóján a csapatommal az EXWT-vel, majd a rákövetkező héten a SWAT Évadnyitó miniscenarióján. Ezekről igyekszem majd képes, írásos beszámolókkal szolgálni. A videó még kérdéses, mivel a kezelőjének kiléte még nem eldöntött. Ha valaki kedvet és energiát érez a hálátlan operatőri feladatokhoz, az nyugodtan jelentkezzen nálam. Garantáltan lesz melója idén…
És így a végére egy kis meglepetés. Remélem mindenkinek tetszik, ugyanúgy, mint nekem!








