Festéklövész.info

Paintball hírportál

MPBSZ bírói tanfolyam: Videó

Úgy gondolom, már mindent leírtunk, amit leírni lehetett. Aki megszólalt, hozzászólt, annak köszönöm! A lelkesedés láttán talán elképzelhető, hogy még egyszer idén nekivág a Szövetség egy tanfolyamnak, valamikor a nyáron, de persze ez még közel sem biztos.

Most vissza egy kicsit a hétvégéhez, azaz a vasárnapi naphoz. Mint írtam meghívott játékosként vettem részt a rendezvényen és paintballos énem erősebb volt, mint a blogger, így nagyon kevés felvétel készült. Kapó barátom néha besegített és kezébe vette a kamerát, de így is csak nagyon rövid anyagot sikerült rögzítenünk.

Ebből az anyagból próbáltam aztán egy viszonylag releváns videót összevágni. Sok akció nincs, de azért akad. És azért a szokásos humorból is sikerült elkapni talán valamit.

A felvételeken nyilatkozik Tóth Ákos az oktatásért felelős MPBSZ megbízott, és természetesen nyilatkoznak páran a jelöltek közül is.

Előrebocsájtom: sem az interjúalanyok, sem a készítők nem voltak épp kipihent és „interjú kész” állapotban, úgy hogy van baki bőven, de úgy gondolom, hogy ezek a bakik teszik még emberibbé és hitelessé azokat a személyeket akik megszólalnak a felvételeken. Ezúton is köszönöm nekik, hogy megtették és a szervezőknek, hogy lehetőséget biztosítottak arra, hogy mindezt elétek tárjam.

Eddig a szöveg, most pedig a szórakozás. Jó mozizást nektek, kedves olvasók!

MPBSZ bírói tanfolyam from Tacepao on Vimeo.

8 hozzászólás

  1. Kösz Tace, tudtam, hogy számíthatok rád amikor mondtam, hogy ezt fel ne rakd :D

  2. @Marco, ha megfigyeld nem csak te, hanem én sem voltam valami “csúcsformában” mint “riporter” szóval szerintem semmi gond nincs a felvételen elhangzottakkal. Mint feljebb is írtam, pont ettől emberi a történet. Nem hivatásos “médiahuszárok” vagyunk, hanem paintballosok! :)

  3. Jók lettek a felvételek ,csak egy baj van vele megint nem lehet hallani a riportalanyokat……

  4. Én hallom őket, C.Klark! Asztali gép, hangszórón is és fejhallgatóval is. Tény, nem a legjobb a hangminőség, de azért hallom őket! ;) :)
    Coliféle “sexy time” dumán pl. totál hanyatt esek! :D

  5. akkor meakulpa Tace…..de Coli melyiken van rajta?????

  6. Eh! Nincs miért meakulpáznod! Mint írtam a hang jó, de nem tökéletes! De ha veszel nekem egy profi kamerát ígérem az is élvezhető lesz teljesen!

    Coli melyikben van? Hát ebben! :lol: Kb. 10:55-nél nyomja! :D

  7. @Tace ha nyerek a lotto akkor egy egész stábot kapsz töllem…:D

Hozzászólnék: