Magyar Paintball Liga 2010 1. forduló – Beszámoló

2010. február 21. vasárnap
Írta

Hát igen. Ismét túl vagyunk egy csodálatos rendezvényen. Egy hamisítatlanan airball, speedball (kinek mi tetszik) versenyen. A helyszín a Bullets sátor, az időpont február 20-ika. Ahol is reggel hét órától, délután hat óráig követték egymást az események.

Megérkezésünkkor (Kapó volt szokásos útitársam), már a div1-es csapatok készülődtek a helyszínen és a szervezők az utolsó simításokat végezték. Tóth Ákos az esemény főbírója a kötelező palackellenőrzés után egy nagyon alapos és néhol mulatságos csapatkapitányi eligazítást tartott a játékosoknak. A félreértéseket szerencsére sikerült maradéktalanul átbeszélni, így a csapatok teljes koncentrációval készülhettek a mérkőzésekre. A mérkőzésekre, amit a Syntax Error I. és a Syntax Error II. csapatok kezdtek meg. Igyekeztem annyit a pályán tölteni, amennyit csak tudtam, hogy minél több felvételt készíthessek a küzdelmekről. Sikerült is ezek közben alaposan szétlövetnem magam. Ez is azt mutatja, hogy a pálya jól játszható és a mérkőzések pörgős iramúak voltak. A játékosok zöme szinte azonnal fel tudta venni a ritmust és elkapta a fonalat.

Voltak nagy csaták, ahol már nem csak az ellenféllel, hanem az idővel is küzdeni kellett. Ezek a mérkőzések igen kiélezettek és kemények lettek. Történtek aztán gyors lerohanások, rövid csaták, amik szintén látványosra sikerültek, talán pont ezért. A „darálás” végig jellemezte a küzdelmeket. A bíróknak azért adtak a csapatok munkát bőven, de durva szabálytalanság, megmozdulás a küzdelmek alatt nem történt. Sajnos a div1-es 1v1-re nem érkezett annyi nevezés, így ez most elmaradt. A szervezők gyorsan osztottak-szoroztak és kihirdették az eredményeket. A 2010-es MPL 1. fordulójának Div1-es kategóriában a helyezések a következő képen alakultak:

  1. Syntax Error I
  2. Budapest White Angels
  3. Budapest Blast
  4. Budapest Stoneface
  5. Syntax Error II
  6. Flames
  7. Danger Paintball
  8. Hannibal Team I
  9. Bounty Hunters
  10. Dark Knights XL (szabad-játék pontszámítás nélkül)

Az eredményhirdetés után a div2-es csapatoknak következett egy szintén szigorú palackellenőrzés és csapatkapitányi eligazítás ami után a küzdelmek következtek. Itt már nem én kezeltem a kamerát, hanem Kapó, mivel ugye nekem egyéb kötelezettségem volt (EXWT). Csapatommal való ténykedésem közben is igyekeztem azért a játékra figyelni, bevallom ez nemigen sikerült. Ez van, ha az ember „paintballtudósító” és játékos is egyszerre. Valahol, valami hibázni fog. Ami viszont elmondható, hogy a div2-es csapatok is kitettek magukért és igyekezett mindenki a legjobb tudása szerint teljesíteni a fordulón. Az iram, ha nem is volt a div1-hez mérhető, de azért a csaták itt is keményen zajlottak. A negyvenöt mérkőzést követően a div2-es 1v1 mérkőzések következtek, amibe én és külön örömömre még három csapattársam is benevezett. Összesen nyolc játékos vállalta a megmérettetést, amiből én az első körben kiestem Sherpa elleni küzdelemben. Az 1v1 bajnokságot, nagy örömömre, ATTus a HSC csapat oszlopos tagja nyerte, aki ezen az estén nem csak ennek a szép eredménynek örülhetett. Hiszen a páros küzdelmeket az eredményhirdetés követte, amiből megtudhattuk, hogy a helyezések így alakultak:

  1. Dark Knights
  2. HSC
  3. NK Team
  4. Hannibal Team II
  5. PPZ Kids
  6. Smile
  7. Storm Corner
  8. Bad Boys II
  9. EXWT
  10. Danger Light helyett (pontszámítás nélküli szabad-játék) Danger Paintball

A csapatoknak ezúton is gratulálok és kívánok nekik további eredményes és sikeres versenyzést ebben a csodálatos sportágban!

Mindkét helyezési sorrend egy kis magyarázatra szorul. A div1-ben a Dark Knights XL tulajdonképp a Dark Knights csapat volt, akik lehetőséget kaptak a szervezőktől, hogy induljanak a divízióban. Ennek oka az volt, hogy sajnos csak kilenc csapat nevezett a tíz helyre és „beugró” csapatként jutottak játéklehetőséghez a Dark Knights-os fiúk. Mindez azért is kiemelendő és tiszteletreméltó teljesítmény, momentum, mert a srácok így kétszer annyi mérkőzést vállaltak magukra és mindkét divízióban sikerült helytállniuk. A div1-ben, ha számították volna a pontjaikat, akkor a hatodik helyezést szerezték volna meg!

A Danger Light helyett pedig a div2-ben a Danger Paintball csapata szerepelt. Oka, hogy a Light hármas nem tudott eljönni. Hogy itt is meglegyenek a meghirdetett mérkőzésszámok, a div1-es csapat állt be helyettük. Természetesen az ő ellenük vívott mérkőzések sem kerültek bele a számításba. Ez már csak azért is fontos, mert div1-es csapathoz méltón megnyerték volna a div2-es kategóriát.

Összegzésül. Egy előreláthatólag remek évad remek nyitányán vagyunk túl! A szervezők, a bírók és a játékosok is kitettek magukért, így sikerült egy végig jó hangulatú izgalmas és érdekes fordulót lebonyolítani. Köszönet mindenkinek, aki mindezt lehetővé tette számunkra!

Külön köszönettel tartozom:

  • Blade-nek, aki sérült karja ellenére is kijött és videózással/fotózással segítette az élmények rögzítését, és egy csőkamerát is a rendelkezésemre bocsájtott, amivel az EXWT küzdelmek alatt tudtam felvételeket készíteni.
  • Balázskának (Pannonnak) aki megajándékozott egy mezzel, hogy ha tudásomban még nem is, de legalább megjelenésemben hasonlítsak egy valódi speedball játékoshoz.
  • Izrael Dávidnak, aki egy markerral és egy tárral segítette az EXWT játékát és rengeteg tanácsot adott, amit sajnos nemigen tudtunk megvalósítani.
  • Tonynak, aki a div2-es mérkőzések alatt végig az EXWT csapat mellett volt és szintén igyekezett tanácsaival, meglátásaival segíteni a csapatot.

Remélem, hogy mindenki hasonló szép élményekkel gazdagodva tért haza az eseményről. Csak egy dolgot tudok még írni: Jöhet a következő!

Szerk.: Íme az első (saját készítésű) videós merénylet, melyhez jó szórakozást kívánok mindenkinek!

MPL 2010. 1. forduló hangulat from Tacepao on Vimeo.

Szerk. 2: Hivatalos eredmények! Kattintásra nagyobb!

111 hozzászólás Magyar Paintball Liga 2010 1. forduló – Beszámoló

  1. Joco ekkor: 2010. február 26. péntek at 13:56

    Bakker ! 101

    Pár kép az első fordulóról.

    Joco

    Ez a hozzászólásod is a spam tárolóba ragadt, sajnálom! A lényeg, hogy ha valaki a nevedre kattint eléri az oldalatokat és ott megtekintheti az általatok készített képeket! – Tacepao

    Itt a link:
    http://hannibalteam.hu/Galeria/10_MPL1/

  2. Joco ekkor: 2010. február 26. péntek at 13:58

    Hali

    Nem sok kép készült, ami van felraktam. DIV I.-II.

    Joco

    Hozzászólásod a spam tárolóban ragadt, sajnálom! – Tacepao

  3. C.Klark ekkor: 2010. február 26. péntek at 14:05

    @Tace jól láttam ,hogy egy bordo DM volt a kezedbe????

  4. Tacepao ekkor: 2010. február 26. péntek at 14:51

    Rosszul láttad. Az egy DP G3, még mindig! ;) :D És piros… de a videók sohasem tökéletesek színben. :)

  5. Joco ekkor: 2010. február 26. péntek at 20:28

    Spam vagyok ?

  6. Tacepao ekkor: 2010. február 26. péntek at 20:51

    @Joco, dehogy vagy spam, csak az oldal népszérűsödésével egyre több spam-bot talál ránk. Mivel nem szeretnék senkit idegesíteni a tényleges spam hozzászólásokkal, a spam védelmet nagyon szigorúra vettem. Többek között, ha kettő, vagy több link van egy hozzászólásban, akkor az már fennakadhat a szűrőn.
    A linkek számába beleszámít a neved mögötti is! Regisztrációval persze mindez kiküszöbölhető! ;)

    A te esetedben ez a két link vagy több, és a gyors hozzászólások egymásután, okozta a gubancot! Elnézést, de gondolom megérted, hogy ez a ti, azaz az olvasók érdekében létrehozott biztonsági intézkedés. Az, hogy nem tökéletes, az igaz, de még mindig jobb, mit naponta egy valag kéretlen reklám a hozzászólásokban! ;) :)

  7. HSC Laca ekkor: 2010. február 27. szombat at 08:06

    Tace tudsz nekem segiteni egy kicsit kéne nekem egy video vágó program tudsz nekem adni egy linket ahonna letölthetem vagy tudsz átküldeni egyet?
    elöre is köszi

  8. Tacepao ekkor: 2010. február 27. szombat at 10:33

    A kérdés jó! Jelenleg a Pinnacle Studio 14 nevű programot használom, ami igencsak bejött nekem! :)
    Elküldeni bajos volna, mivel a mérete (telepítés előtt) 2,66 GB!
    Letölteni? Ismertebb BitTorrent oldalakon fellelhető, akár a magyar nyelvű verziója is.

    Régebben használtam még Ulead Video Studio különböző verzióit, de mára nálam a Pinnacle a favorit! ;) :)

  9. HSC Laca ekkor: 2010. február 27. szombat at 10:44

    Köszi Tacepao!!!! :D :D :D

  10. Tonycs ekkor: 2010. március 6. szombat at 22:53

    HAli!

    Div.1.-ben volt az egyik csapatban, aki Invert Minivel tolta.

    Ha tudna valaki hozzá valami elérhetőséget, akkor köszönöm…

    vagy az enyém, ha olvassa, akkor dobjon rám egy mailt, köszönöm…

    tonycs@freemail.hu

    Tonycs

  11. mz_ ekkor: 2010. március 6. szombat at 23:15

    Tony, a Mate cimboram volt, hnap szolok neki hogy keressen meg:) Amugy a White angelsben volt

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*