Kíváncsi ember vagyok. Ha nem lennék az, most nem olvashatnátok ezt az oldalt. Az információk meghatározóak életünkben. Akár a mindennapi dolgainkban, akár hobbinkban, kedvenc sportunkban a paintballban. Persze vannak olyan információk, amik nem feltétlenül szolgálnak minket közvetlenül, mint mondjuk egy esemény dátuma, hanem csak érdekesek. Ilyenek például, hogy milyen markere van x-nek és y-nak. Milyen egyéb felszerelésük, ruhájuk. Milyenek a paintballozáshoz kötődő szokásaik. Ezek általában csak érdekes információk a nagy többségnek, de vannak akik ezekből tendenciákat tudnak kiolvasni. Tendenciákat, amikből megpróbálnak jósolni. Én például egy nagyon rossz jós vagyok, mivel nem csak a száraz tényeket, hanem a saját érzéseimet/vágyaimat is figyelembe veszem egy-egy tendencia jóslásánál. Vannak viszont racionális, józan jósok, akik a fellelhető adatok, statisztikák eredményeit használva próbálnak prognózisokat felállítani.
Hogy mit akarok ebből az egészből kikerekíteni? Hogy kíváncsiak vagyunk. Seez fogalmazta meg jól, nemrég egy hozzászólásában: a scenariok nem csak arra jók, hogy nagy tömegekben aprítsuk egymást, hanem arra is, hogy rácsodálkozzunk egymás felszerelésére, tuningjaira. Összehasonlítsuk mindezt saját felszerelésünkkel, és elismerően bólogassunk, vagy épp kicsit mosolyogjunk a látottakon. Az így megszerzett tudásunk persze nem létkérdés, hiszen nem leszünk tőle gyorsabbak, vagy ügyesebbek, de szórakoztatóak, vagy épp elgondolkodtatóak.
Sajnos, ti kedves olvasók, nem vagytok épp lelkes szavazók, de azért leteszitek a voksotok, ha egy-egy olyan szavazást láttok az oldalon, ami az érdeklődéseteket felkelti. Mindezek ellenére, úgy gondolom, hogy érdemes egy „virtuális expót”, egy nagy paintball leltárt készítenünk. Minél többen szolgáltattok ehhez a leltárhoz információt, szerintem annál érdekesebb adatokat kapunk. Ezeken aztán lehet szórakozni, okokat keresni, tendenciákat-elméleteket felállítani. Természetesen ez a felmérés nem lesz „reprezentatív”, de ha ti, kedves olvasók, tényleg kitöltitek (végig klikkelitek) az opciókat, felállíthatunk a végén egy 2010-es nagy-leltárt. Ha jól sikerül, azaz, sokan kattintotok, akkor jövőre megismételjük és a két adatsor összehasonlításával már talán tényleg objektív adatokhoz fogunk jutni. Elmondhatjuk majd, hogy fejlődünk, vagy vissza fejlődünk ebben az évben. Előre is mindenkinek köszönöm, aki kis statisztikánkhoz adatot szolgáltat! Jó kattintgatást!
Először nézzük, hogy mióta is űzöd ezt a sportot/hobbit és mennyire mélyedtél el benne!
Most egy kicsit mérjük fel a jelenlegi állapotot. Mivel is rendelkezel. Mivel indulsz harcba!
Most néhány a játékszokásaiddal kapcsolatos kérdés következik.
Most pedig egy kis kérdéssor az információszerzési szokásaidról.
Köszönöm, ha kitöltötted a kérdőívet. Remélem ezt minél többen megteszik, így a relevánshoz közelítő adatokat kapunk. Aztán majd ülünk felette és jól kibeszéljük! Ha van kedved, akkor a kérdésekre akár személyesen is válaszolhatsz, az okokat akár részletezve is, itt a bejegyzésnél egy hozzászólásban.







No, akkor egy kis személyes leltár:
1997-98-ban ismerkedtem meg a paintballal, majd szünet következett
2003-óta viszont folyamatosan játszom
Ötödik markeremet használom (sorrendben: Spyder, A5, Angyalka, Vibe, G3)
Harmadik maszkomat koptatom.
És a harmadik palackomat.
Hajtógáz: sűrített levegő.
Ruházat: Régen terepcucc, manapság airball/verseny cucc.
Lőszer: sajnos árérzékeny vagyok, de nem a legolcsóbbra hajtok, hanem azokra amik beváltak.
Jelenlegi markerem: Dangerous Power G3
Jelenlegi táram: Halo, de Szentkirályon már egy szép új Rotor boldog tulajdonosa leszek!
Egyenlőre csak alu levegős palackom van, de a következő beszerzési célom, természetesen egy kompozit palack.
Jelenlegi maszkom, egy JT Flex8, öltözetem pedig egy Dye C5 nadrág és egy Proto mez.
Játéksűrűségem, sajnos jelenleg csak havi két alkalom, van amikor csak egy. (Sok a meló, kevés a pénz.)
Költésem ehhez igazodóan általában 15ezer forint körül alakul.
Idén simán meglesz a 100ezer forint költésem a felszerelésem jobbítására. A héten, ha megveszem a rotort, már nagyjából el is érem.
Tíz-tizenöt rendezvényre biztos elmegyek idén. Ez a szám csak emelkedni fog.
Mint “hivatásos” információforrás, a többi kérdésre nem válaszolok, hiszen úgy is egyértelmű, hogy hogyan szerzem az infókat és mi alapján megyek el egy-egy rendezvényre.
2006ban ismerkedtem meg a paintballal.
egy ev aktiv berfegyveres jatek azutan sok kihagyas evnyi kihagyas szemelyes okok miatt..
nemregiben rendeltem egy a5ost azota kb vele alszok^^
minden hetvegen probalok jatszani igy kb havi 500km ulok vonaton. havi kb 10k-t koltok foleg olcso es bevalt loszerre.
mindennel fontosabb a tarsasag es az o velemenyuk szamomra.
meg egy nagyobb beruhazast tervezek iden kb 50k ertekben (igy erettsegi elott nem nagyon engedhetek meg tobbet)
orulok hogy van egy ilyen informativ honlap
Stuci
Sziasztok!
A Dárk Nájtsz csapat tagja vagyok! Leírni még nem tudom, hogy kell de gyakorlom vonalas füzetbe!
Amatőr játékos vagyok és mint kezdő bele estem pár hibába.. Rossz társaságba keveredtem ahol önfelett szórakozás várt a bokrokon kívül. Azóta se tudok szabadulni pedig családom már elvonóra is küldött a kert állapota miatt. Második hiba hogy elhittem a versenylőszernek van értelme.
Nincs! Max ha valami pénzdíjas játék lenne véletlen és annyira komolyra kellene venni. De ezek a Dart Weader ruhás arcok páncéligingjéről még a ALL stár is lepattog…
Szóval részemről minnél olcsóbb a lőszer annál jobb csak szép gömölyű legyen mert golflabda forma csak a golfban jó. Marker ügyileg pedig a Proto-t részesítem előnyben, mert az a Dáj annyira istenített és nem szeretem a trendet. (Ha lessz pénzem veszek azért 1x és akkor majd nem pampogok).
Viszont minden új játékosnak lenne egy nagy tanácsom.. Inkább próbáljon ki minnél több stílust és markert mielött vásárlásra adná a fejét és egyből olyat vegyen ami minden igényét kielégíti. Inkább legyen drágább csak hosszan használja mert utána nehéz eladni és csak bukta lesz belőlle! Gatyámat köszönöm LeVi-nek amit nem cserélek le soha max ha tökénél kiszakad:) Ruházat és protektorok terén a DYE/Proto a leg jobb számomra!
Üdv
Doki -Ádám
Dárt Wájsz .. Zolee segítss már.. Hogy kell írni?
2003 óta, sorrendben ezek mentek, magam is meglepődtem, micsoda evolúció
a Hannibál képei között megtalálod őket :
Tippmann Carbine – csak nekünk tudták eladni, olyan öregek voltak
de bazi erővel
Tippmann 98 – bárhol
Valami USA cucc, olyan voltt mint egy M16. – a legnagyobb
Asszem ZX – olyan piros mecha – a lövés visszarúgása eltörte rajta a hegesztést
JT 5.0 – az elektromosság feltalálása
Tippman A5 – a legrövidebb ideig (1 hónap) Nekem nagyon nem jött be
JT 6.0 – a leges-leg veszteségesebb és a legviccesebb gépi hangok (go go go
Odyssey – a legtöbb probléma -elektromos, solenoidos, borzasztó
Cocker – a világ legjobb mechanikusa -imádom
DM5 – minden működik, ha van elég 9V.-os kábelcsati
DM7 – a nyugalom ideje
Ruha: Alkalomhoz illő !
Maszk: JT Flex-től a Protoig
Lőszer : újra és újra rájövök, hogy az olcsó nemmindig jó
Joco
hannibalteam.hu
Valamikor ’96 vagy ’98 tájékán egy csapatépítő tréningen fertőződtem meg (igen, én vagyok az a hülye, aki a több mint 10 évet bejelölte), utána voltam néhányszor bérjátszani qva drágán. Orvosok kezelték penicilinnel, a tünetek látszólag elmúltak, egészen 2006-ig, amikor is elcsábítottak egy játékra Szentendrére. Na azóta nincs megállás, a család értékei a zaciban. Markerek: A5 sok tuninggal, majd hallgatva az idők szavára, egy PMR ( mai napig). Maszkom még az első, Proto, palackból már a harmadikat nyúzom (CO2, air-alu, air-komp).
Lőszerből nekem az RPS-ek jöttek eddig be, kivéve a Stinger, az valahogy nem ment az A5-ben sem és a Proto-ban sem. Jó még az All Star is.
Ruha: terepszínű, piros pöttyökkel, hogy el tudjak bújni a cseresznyefán.
Ennyi.
Blade
sziasztok
akkor én is kezdeném a válaszadást sokk cuccom amivel játszottam nem saját hanem a szponzor cégé és két lelkes játékostársam pénzügyi támogatásának köszönhető JOCO és ARMAND
Hány éve paintballozol? 2003-ban egy építkezésen kezdtem és azóta folyamatos a játék
Hány markered volt, mióta játszol? T-98, Genesis ,JT5 ,DM5 és most egy DM7
Hány maszkod volt, mióta játszol? három darab maszk eddig:)
Hány palackod volt, mióta játszol? co2 és levegő vegyesen
Ha hajtógáz, akkor: co2 és levegő vegyesen most már csak levegő egy pár éve
Ha öltözet akkor: paintball nadrág és mez és ugye ha a játék ezt kívánja akkor terepruha és kiegészítői mivel mindkét játék stílust favorizáljuk
Ha festéklövedék, akkor: ár számít és utána a minőség vagy fordítva:)
Jelenlegi markered márkája? DM7 és ez már saját
Jelenlegi tárad márkája: Viewloader eVLution II és egy Rotor van tervezve
Jelenlegi palackod: semmi extra Air – alumínium eddig tökéletesen működik
Jelenlegi maszkod: EMPIRE E-VENT saját:)
Jelenlegi öltözeted: Terepruha, málha-mellényel és a verseny cucc ami DYE nadrág és PROTO mez
Mennyit játszol egy évben? amennyit tudunk a havi egy az biztos és van lehetőség a csapattal a téli edzésre is
Mennyit költesz egy átlagos hónapban játékra? változó a játék típusától is függő de a 10-15,000 HUF
Mennyit költesz 2010-ben felszerelésre (vagy mennyit költöttél már)? mindig csak a legszükségesebb dolgokat cserélem
Hány nyilvános rendezvényre fogsz elmenni 2010-ben (verseny, scenario)? itt megint csak ismételni tudom amennyire tudok elmegyek
Honnan értesülsz egy-egy nyilvános rendezvényekről (verseny, scenario)? internet Bullets és festeklovesz.info
Ha már távolság. Mennyit vagy hajlandó utazni egy rendezvény kedvéért?
ez a válasz egy kicsit hosszabb lesz
A csapat szempontjából a Pósteleki buli versenyt várjuk a legjobban mert az nekünk külön élmény mivel mi a hannibalteam már párnappal előtte lemegyünk és Gyulán élvezzük az életet mi lövünk a feleségek és a gyerekek meg csavarognak és fürdenek
Így voltunk már Sopronban is versenyen.
Ezek az utak kb:250-300 km és ezt visszafelé is meg kell csinálni ezért próbálunk egy kicsit ott maradni
van még egy amit én és a csapat is nagyon kedvel az pedig a Bakonypaintball által rendezett scenario régen a Nyirád és most a Szentkirályszabadjai és ez most 190 km lesz
Sziasztok,Sherpa vok. 2008 ban kezdtem játszani barátom meghívására, a BYOS csapatban.Aztán 2009ben a “lufis” részleg kivált az anya csapatból, és megalapítottuk, a Bad Boys csapatot.Főbb profilunk az airbal, de előszeretettel járunk scennariókra is játszani.Nálunk is mint többnyire mindenkinél a pénz dominál,de a minőségre adunk.Törekszünk minél több rendezvényre elmenni.
Kezdtem:
Marker: Spyder vs 2
Palack: aluminium levegős
Mask: Proto Switch EL fekete
Mez:egy sima focimez,kék…
Protector: Proto snow camo ujjatlan,2009
És egy 09 olive fekete proto gatya.
Táram: evlution 3
Nxe 3as tubi tartó camo szín.
Jelenleg:
Marker: PM07 (limitált, piros fekete szín kombináció)
Palack: Kompozit Dye 4500psi 45 ci
palck védő: Nxe fekete fehér
Mask: Empire Events fehér. (Birodalmi rohamosztagos style ;-D )
Mez: Fekete fehér Empire contact tz 2010
Gatya: Fekete szürke contact tz 2010
Protector: Maradt.
Kesztű: empire contact tz fehér fekete 2010
Táram: most jutok hozzá egy empire speed feedes tárhoz.
Tubi tartó: Dye assault
És a jövőben nem kívánok cserélni sem eladni.Nagyon vártam, hogy “ez” a felállás meglegyen.” 2 év alatt sikerült elérnem, hogy az álmom megvalósuljon.Most már csak gyakorolni és tanulni szeretnék, és játszani annyit amennyit a pénztárcám enged.Egyik álmom hogy egy 5-7 fős csapatban egyszer egy nagy pályán
játszhassak a nagyokkal, a nagyok ellen! Ez persze csak álom marad, hisz kevés vagyok én még oda……”De nem adom fel,míg egy darabban látsz! ” ;-D
Ha versenyek vannak, akkor természetesen a nevezési díj + lőszer,+ benzin.(kb 18-20.000ft egy forduló MPL.)
Scennáriók: változó a nevezési díjtól, a távolságtól, és hogy vihetek e saját lőszert vagy nem. (kb 5-10.000)
Az idei MPL sorozatot végig szeretném tolni.Aztán ahol csak tudok (idő,pénz) lufizni, mert nekem az a stílus a lételemem…emellett scennáriózni is….természetesen hisz az is paintball…;-)
Na asszem ennyi…hagyok másnak is helyet!
Sziasztok!
Festékre fel !
Sziasztok!
Köszi Tewe.
2008 januárban kezdtem. Amatőr játékos vagyok. A Dark Knights airball csapatban szórom a festéket 2009. április óta, és a mára kicsit megfogyatkozott Fekete Sereg woodball csapatban is megfordulok néha.
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a mesterünknek a segítséget amivel elindított minket az airball rögös lejtőjén.
A versenylőszer mégiscsak jobb egy versenyen, mint a silányabb minőségű olcsó. Persze nem mindegy mennyiért, de meg lehet találni az arany középutat. Lehet, az olcsó szép gömbölyű, de van, amelyik mégsem úgy törik, és repül, ahogy kellene, és könnyebb törölni. Versenyre, verseny lőszer, edzésre, olcsó lőszer való. Markerem volt egy pár (T98, Spider Sonix, TA5, PMR, Etek 2 Black, Etek2 Light Trooper, DM8, DM9), de ha most kezdeném, akkor egyből egy DM9 lenne, és kihagynám a köztes állomásokat.
Marker: DM9
Tár: Dye Rotor, Empire Prophecy, Halo B
Palack: Kompozit
Maszk: Dye
Ruházat: Dye, Proto, Eclipse
Üdv: Zolee
@Doki: Majd gyakoroljuk az ABC-t.
sziasztok!
Én 2007-ben kezdtem akkor volt elöször marker a kezemben.az első markeremet 2008-ban vettem egy mechanikus Tippmann bravo one volt amit átalakitottam elektromossá ,és kapott egy cyclone tárat.amit idén lecseréltem egy Tippmann X7 phenomra.co palackal kezdtem ,és most egy kompozit palackal nyomon….nálam a terepszínű ruha van becsípödve….löszerbe álltalában kikérem a boltos véleményét ,de a közép árkattegoriás löszert használom…….ja és egy proto maszkom van ill. egy GxG alapmaszk….rendezvényre amire tudok elmegyek,de én a scenariokat részesitem elönybe…..probálok havi 1x elmenni valahova játszani,és idén már nem szándékozom költeni a felszerelésre… a km nem számit mert egy jó játékért szívesen utazok bármennyit…..
Talán én kerültem a leghülyébb módon a paintballba:
Párom nagyanyjához mentünk tavaly előtt nyáron, és azzal fogadott minket, hogy ebéd után elszunyókált, és arra ébredt, hogy két (hmmm…) nem az idén barnult fiatalember keresgél a szobájában.
Nagy nehezen kilökdöste őket, de legközelebb mit csináljon?
Adtam neki egy kültéri rovarirtót, hogy fújja vele szembe, 85évesen úgysem csukják le…
Engem viszont nem hagyott nyugodni, sokat törtem fejem, majd egy “nyugalmazott” PB-s barátomtól kértem tanácsot.
Ő a PB markert ajánlotta fekete gumigolyóval… Kipróbáltam a ProLite-ját: tetszett…
Éppen a leendő markerem márkáján törtem a fejemet, amikor a YT-videókat nézegetve leesett a tantusz: ez egy tök jó sport!
Igazából szükségem lett volna egy adrenalinnal telített, “szobán kívüli” elfoglaltságra (2003-ban volt egy komoly motorbalesetem, azóta adrenalin hiányom volt, és a repülés-szimulátorok nem pótolták teljes mértékben)
Merő véletlenségből Ákostól kértem tanácsot az Index PB fórumán, és lebeszélt a Tippykről.
Így lett SP-1 a kezdő markerem. (Azóta vettem egy T98-ast, ami a sarokban áll gumigolyókkal és pepperballokkal tárazva…)
Ez 2008 őszén történt, fél évig csak otthon lövöldöztem, amíg össze nem szedtem a teljes felszerelésemet.
Azóta a szegedi “Vörös Trabant Terrorcsoport” tagjaival játszom.
Szóval:
-Igazából szűk egy éve játszom.
-3db markerem van, DM5, SP-1, T98
-1 db Dye I3 Pro, egy V-Force Vantage (a DM5-tel kaptam)
-1 db levegő palack mellett van 4db CO2 palackom is
-Lehetőleg sűrített levegőt használok
-Terepruha (PB öltözék beszerzése tervben van)
-Inkább a felsőbb kategóriás, jó minőségű festékeket szeretem.
-Marker: elsősorban a DM5-ös van forgalomban
-2 db HALO B (az egyik Cheetah boarddal), 1db VL Revy az SP-1-re, plusz néhány db ejtőtár
-48/3000 alupalack
-Dye I3 Pro
-Pillanatnyilag Bundeswehr békalencsés overallom van, horvát málhamellénnyel
-Igyekszem minél többet játszani, lehetőleg minden hétvégén, ha jó idő van
-Viszonylag keveset lövök, így egy hónap kijön max. 2-3ezer lőszerből (ha minden hétvégén tudok menni, de olyan még nem volt)
- Egy PB ruhát tervezek, egy .692-es Dye (Proto) backet, meg esetleg egy Rotor tárat (de ehhez előbb el kellene adni a HALO-kat). Ha véletlenül beüt egy high-end marker alkalmi vétel, arra azért figyelek…
-Nem hiszem, hogy el tudok menni rendezvényre, de szeretnék…
-Bullets, Festéklövész, PB addict (ABC sorrendben)
-Sajnos nálam a távolság számít, innen minden messze van (kivéve Buschiék buliját, de arra most sem tudok menni)
-50-100km-t szívesen mennék, de ilyen közel csak álom egy nagyobb szabású rendezvény
Jó hosszú lett…
Köszönöm, mindenkinek, aki kitöltötte a kérdőívet! Akik pedig hozzászólásban személyesen is válaszoltak, azoknak külön respekt!
Doki, te pedig nem vagy százas, de talán pont ezért kedvelünk!
A kérdőívből, már most ki lehet szerintem olvasni meglepő dolgokat. A hozzászólásokból pedig szintén kitűnnek tendenciák. Mondjuk az is, hogy hála az égnek, nem vagyunk egyformák!
Még egyszer köszönöm a közreműködést, és csak így tovább!
D D.. Dart Knájst
D D Dark k Kinájtsz
D D D D D DARK KNIGHTS!!!
Ezazz Sikerülttt!! Meggyógyultam!!!
Szóval mióta is P P P Péjntbajozom?:D
Üdv Mindenkinek.. Ez volt az utolsó kertén bejelentkezésem!
Hála a mindenhatónak, és a jobbik eszednek! – Tacepao
Attus. Mutatkozz be szépen.
Azaz! Az új 1-1 bajnokunkat még nem is hallottuk..
Üdv mindenkinek!
Horváth László-nak hivnak és a .:HSC:. csapat közép játékosa vagyok. Tavaj novemberben vagy decemberben ismertem meg Attust aki a csapat kapitány a paintball keresövel találtrám és felvet msnre hoszas levelezés után sikerült össze hoztunk egy játékot és beválata velem a mikulás kupát teljesen amataur játékos vagyok de nagyon lelkes ez az is bizonyitja hogy 500-600 km-t utazok egy edzés miat és ez csak az odatáv mert én ausztriában lakom de nem érdekel mert nagyon megszeretem ezt a sportot mindenkinek ajálom ha beszélgetek és mutogatom a videokat képeket nagyon szeretnék én is profi játékos lenni és igyekszem hogy el is érjem!
van egy dye rotorom
nadrágom: proto
mez: dye/eclipse
sajnos a markerem és a palackom még kölcsön de ami késik nem muli!
és szeretném megköszöni minden csapatnak hogy játszanak és hogy nagyon jo hangulatot csinálnak a versenyeken!
hát ennyi volna köszönöm
Hááát izé én nem nagyon vagyok olyan aki értelmesen tudd magáról beszélni !

– Tacepao
De meg próbálom
2008.08.26 ez a dátum jelentős a paintballos életemben ekkor fogtam először markert ami 1 spyder sonix volt…
azóta játszom és vagyok nagy hodolója ennek a nemes sportnak
annó a régi időkben amikor még a Dart Knájst:) is gyerek cipőben járt és woodballozot Feketesereg néven akkor még velük nyomtam az ipart és nagyon is jó volt és igen ,hiányzik…
Azóta volt már és még mind a mai napig meg vannak Spyder victor MR1 MR2 ,Tippman 98 A5, Proto Rail06 és a mostani két etek 02m…
3 palackot koptattam el idáig most 1 crossfire kev palackom van ami elég jól bevált …
Igen van maszkom is dye I 4meg 1 proto valami fekete (switch)…
Van pár protektorom de csak empire én nekem ezek váltak be habár nem is volt nagyon más idáig:)a lényeg h van minden ami kellhet:)
Nem nagyon akarok ilyenekről beszélni mert nem ez számít ,
hanem az ,h amióta meg ismertem ezt a sportot, nem hittem volna, h vannak jó és segítő emberek még
MAGYARORSZÁGON de igen vannak és pont itt. szóval ha az ember épp nem tudja úgy űzni ezt a sportot versenyszerűen mert a tárcája nem engedi (ez van ez 1 drága sport)de még is vannak olyanok akik kiszámolják h épp félre tudnak tenni1 kicsit, h 1 hónapban 1xer kiszabaduljon a mókus kerékből és állatkodjon 1 kicsit:)na ezek az ember csinálják a legjobb hangulatot 1 scenarion és ezek miatt is érdemes kimenni akár pápára akár tökölre és még sorolhatnám, na szóval azt akarom mondani h jó emberek közt vagyok és ez nekem jó és szerintem nektek is szóval remélem h nagyon sokáig így lesznek még a dolgok és tegyünk meg mindent a MAGYAR Paintball jövőjéért ja és becsüljük meg azokat az embereket akik ídőt és pénzt fektetnek bele (nem mondok neveket mert mindenki tudja h kikről is van szó:)
Köszi srácok h vagytok !!na miután mindenkinek le sz….ptam a f..át ennyi:)(bocs tace h így írtam majd töröld ha nem tetszik) Elfér, Attus, simán elfér!
ja és HSC 4ever!!
ATTii Síírok olyan szép volt! De tudod, hogy háború lesz ha nem adod vissza a villámot!! Ez csak neki szólt!
Ami nálam kimaradt és mostmár normálisan ahogy igértem: Doki becenévre már nem emlékszem mikor ragadt rám és miért de sokan csak így ismernek paintballba és azon kívül is. Szabó Ádám-nak hívnak és a sok hülyeség ellenére eléggé komoly fazon vagyok
Egy Japán autóipari cégnél vagyok a minőségirányítási labor csoportvezetője már több mint 5 éve. Nekem ez a sportág hozta meg az igazi kikapcsolódást és itt tényleg a legjobb fazonokat ismertem meg az utóbbi időben.
Marker: Proto Rail 2010 Airforce ONE
Tár: Empire Prophecy
Palack: Ninja 50/4500 Carbon – az Uniqumos üveg!
Ruházat és protektor többnyire DYE és PROTO
Dark Kinghts
Doki
Helloszotok Ricsike vagyok. Először 2009.07.04-edikén jácottam először a swat vs kárpátián. Már akkor tetszett a jóhangulat és a segítőkész emberek. Első markerem egy vl genesis amit tavaj nyár vágán vettem. Sajnos rövod életű volt (egy játszatásos játék meg egy fél scen.) Majd novemberbe vettem egy t98-ast amit év vége tájt el is adtam. Majd az Mpl első fordulóján vettem egy tuning iont. Maszkom nincs de tervbe van( proflex). Táram sincs, de azis tervbe van (impulse). A palackot holnap rendelem meg. Ruhában a terep dominál. De szeretnék mezt és normális paintball gatyát is.Egyenlőre csak itt Pápán játszom a pálya közelsége végett(8km). A Swatnál vagyok tag(végre). Szeretnék egyszer lufis pályán játszani, de sajnos ilyen a közelbe nincs.
Hát röviden ennyi lennék én.:) Paintball örökké!!:)
Üdv mindenkinek.
) (kérlek kíméljetek meg az “akkor menj airsoftozni” beszólásokkal, számomra az as unszimpatikus, semmiért nem “hagynám el” a paintballt). mindezek mellett a paintball természetesen a hatalmas adrenalinbombáról, a pörgésről és a jó társaságról szól.
kb 2 éve kezdtem a paintballt, először egy méregdrága de ellenben ratyi játszatóhelyen. egy év után meguntam a bérfegyveres helyzetet, és beléptem a saját markerrel rendelkezők táborába egy Tippmann 98assal. bárki bármit mond nekem nagyon bejött az a marker, és valószínűleg még sokáig fogom gyűrni. amit tudni kell rólam h a milsim szerelmese vagyok, rajongok mindenért ami a sereggel kapcsolatos. felszerelés terén sokáig nem újítottam semmit, de pár hónapja sikerült pénzhez jutnom, így mostanában folyamatosan jönnek az újítások mamba, horvát tac mellény és taktikai válltámasz formájában. a közeljövőben tervezem h átalakítom a markerem egy MP5-é, és adok neki egy szép kis álcafestést. számomra a paintball valamilyen szinten a katonai dolgokról, a kommandózásról, a taktikáról és a “szerepjátékról” szól (Tace ne kövezz meg ezért
Rendszeresen bújom a Festéklövészt, és néhány külföldi fórumot a marker átalakítás miatt. “röviden” ennyi
*gyógyíthatatlan paintballos*….
És a Dokinak van egy szép fehér munkavédelmi kesztyűje is.