Április van. Ebben a hónapban indul ismételten útjára Európa legnagyobb paintball verseny rendezvény sorozata a Millennium Series. Hogy miért is érdekes ez? Több okból is. Itt van mindjárt, hogy ebben a versenysorozatban indulnak a legmagasabb szintű játéktudással rendelkező csapatok. Hogy a legtöbb szponzorral és profi háttérrel rendelkező rendezvénysorozat ez kontinensünkön. Hogy szabályrendszere iránymutató szinte mindenhol Európában. Többek között hazánkban az MPL rendezvényeken és az MPBSZ fémjelezte kupákon is a Millennium szabályrendszerek a könnyített, „light” verzióját használjuk. És ha már hazatértünk, akkor természetesen a Millennium Series-ben több éve szereplő, és a legmagasabb CPL kategóriában tavaly ismét dobogós – harmadik helyezett – Budapest Bullets csapatot is meg kell említenünk. Reméljük a srácoknak idén sikerül elérniük a kitűzött célokat. Összejön az áhított forduló győzelem és természetesen ismét a dobogó valamelyik fokán (titkon remélem, hogy a legmagasabbon) fejezik be az idei sorozatot. Természetesen nem lesz könnyű dolguk, de ki mondta hogy a Millennium Series CPL kategóriája könnyű kis játszadozást ígér?!
Az első fordulóra, mint már megszokhattuk, Spanyolországban Malaga homokos tengerpartján kerül sor. A dátum április 16-18. A minket leginkább érdeklő CPL kategóriába nevezett csapatok:
- Budapest Bullets
- Chilli Peppers Riga
- Copenhagen Ducks
- Frankfurt Syndicate
- Joy Stockholm
- Lisbon Benfica
- London Nexus
- London Shock
- Marseille Icon
- Offenbach Comin At Ya
- Oslo Menace
- San Diego Dynasty Impact
- SK Moscow
- Toulouse Dagnir Dae
- Toulouse Tontons

Tiszteletet parancsoló csapat névsor! A címvédő SK Moscow, a 2008-as győztes Joy Stockholm mellett ismét van a tengerentúlról is nevezett csapat a San Diego Dynasty, mely sorait az Edmonton Impact csapat tagjaival „erősíti”. Az Edmonton Impact-ról tudni érdemes, hogy az idei PSP nyitó fordulón Phoenix-ben a Pro kategóriában első helyezést értek el. Szóval, nincs könnyű dolga annak a csapatnak, aki oda akar érni egy-egy fordulón a dobogóra és az év végén be akarja söpörni a bajnoki címet!
Malagai pályatervet már ismerhetjük, íme:
És most már nyilvános a sorsolás is. Számunkra a legérdekesebb a „D” csoport, amelyikbe a Budapest Bullets is került. A csoportbeli ellenfelei pedig London Nexus, Offenbach Comin At Ya, Marseille Icon. Érdekes, hogy azzal a csapattal kerültek egy csoportba, amelyikkel nem is olyan régen közös edzést tartottak (Comin). A London Nexus-ról pedig érdemes tudni, hogy a sorozatban ez a csapat a Budapest Bullets-et is szponzoráló Dye cég „gyári csapata”. Szóval nem egyszerű a csoport, de nem lehetetlen a továbbjutás.
A továbbjutás pedig nem lehetetlen egy ilyen felállással:
- Zemen Viktor (csapatkapitány)
- Paul Krenek
- Pete Utschig
- Philipp Fischer
- Gulyás Gábor
- Michael Karner
- Tóth Ákos
- Niki Kaiser
- Oliver Lang
Mint láthatjuk a Bullets, akár csak tavaly, idén is tengerentúli játékosokkal erősít. Reméljük eltalálják a ritmust, a jó összeállítást és a megfelelő taktikát és kellemes emlékekkel, jó eredménnyel térnek majd haza az Ibériai félsziget csodálatos tengerpartjáról. Ezúton is sok sikert nekik!








Sok szerencsét a srácoknak!! Érezétek jól magatokat!
És legyenek nagyon ügyesek! Legyen meg végre, az az áhított forduló győzelem!
Keleti szív nyugati szív…teljesen mindegy.Egy célért dobog, hogy ti álljatok a dobogó legtetejére! Srácok mindent bele,szorítunk nektek! ;D