VIII. Nemzetközi SWAT Scenario – Frissítve: Részletek + játékleírás!

2010. április 4. vasárnap
Írta

Hát, azt kell, hogy mondjam a SWAT idén nem kapod el semmit. Április 24. már az év eleje óta meghirdetett dátum. Ekkor lesz a nyolcadik nemzetközi scenario a csapat szervezésében. Ehhez képest szinte semmi információ nem látott még napvilágot eddig. érdeklődtem a srácoknál, hogy mikor lesz végre részletes infó a rendezvényről. Ezt szombatra ígérték. Az oldalukon viszont csak egy plakát található, íme:

Semmi lényegi információ, csak annyi, hogy a rendezvény a D -DAY nevet kapta a keresztségben. Ez azért kicsit kevés, ahhoz, hogy alig három hét múlva tömegek vegyenek részt a rendezvényen! Szóval kedves SWAT fiúk, ébresztő!!! Ez nem vall rátok. Ennél kicsit több infót közzé szoktatok tenni ilyenkorra egy ilyen rendezvényről! Remélem az érdeklődők nevében is, hogy nem az utolsó pillanatban fogjátok a játékosok tudomására hozni, hogy mit találtatok ki.

2010.04.05 FRISSÍTÉS!

A mai napon közzétették a részleteket, íme:

Kapunyitás: 8:00-kor (legkésőbbi regisztráció 9:30-kor)!
Kérünk benneteket, bérfegyver-igényeteket időbe közölni. Előre is köszönjük!

Saját fegyver és lőszer használata engedélyezett. Co2 utántöltése ingyenes. Levegő utántöltést biztosítunk a helyszínen ingyen 4000psi-ig!

Az eseményről DVD felvétel készül melyet a helyszínen megrendelhetsz. (http://magicdvdstudio.extra.hu/)

A területet mindenki csak saját felelősségére használhatja!

Áraink:

Nevezési díj: 3000Ft/fő (hölgyeknek a belépés díjtalan)
Lőszer: saját lőszer használata engedélyezett de a helyszínen is vásárolható!
Bérfegyver: 3000Ft/db mely tartalmazza a nevezési díjat a 200db lőszert a felszerelést illetve az ebédet.

Regisztráció e-mailben a info@swatpaintball.hu címen névvel telefonszámmal!!

További információ telefonon az alábbi mobilszámokon:
06-30/348-7560 (Horváth László Predator)
06-70/619-4280(Bittmann Attila Mongoose)

Mindenkinek jó szórakozást kíván a Pápai SWAT Paintball Egyesület!

A játék leírása:

A bunker főbejáratától 100m-re álló hajóimitációkból (70-100 ember) indul létszámtól függően az amerikai csapatokat megszemélyesítve támadni, az Ohama Beach partjait védő (30-60 ember) német seregek ellen. A védők a bunker tetején jól kialakított fedezékek közöl várják a támadást. A támadókat visszaállási lehetőséggel segítjük 10 percenként. A védők kilövésük után egy második védvonal mögé kerülnek. Amennyiben a támadók feljutnak a dombtetőre és beindítják a füstjelet akkor a csatát megnyerték, de a háború még folytatódik!

Kis feltöltődés után indul a második csata, mely a bunker tetején keresztül a szalmapályán felállított szárazföldi ütegek ellen irányul. A támadókat visszaállással segítjük, a védők kilövésük után a város védelmére összpontosítják erőiket.

A harmadik csata a városért folyik. Itt a három épületet kell elfoglalni (porta,fehér,sárga).
A csatában kilőtt harcosok visszaállás hiányában ebédelni mennek.

A délután a seregek újraosztását követően újrajátszuk a csatákat!

Végül pedig szabadjáték!!!

86 Hozzászólás VIII. Nemzetközi SWAT Scenario – Frissítve: Részletek + játékleírás!

  1. seez - OC89 ekkor: 2010. április 24. szombat at 19:58

    frankó volt a game, leszámitva a szokásos csalókat akiket nemlehet kilőni 3 golyóból sem, mikor szétcsattan a bilijük, és 100m-ről úgy fáj a lövésük, hogy majd beszarok és 3 hétig foltos vagyok tőle. Ezeket leszámitva frankó volt!

  2. Gabi (FőSakál) - Zümi ekkor: 2010. április 24. szombat at 20:05

    Meg kell hagyni, ez tényleg egy igen jó scenario volt, nekem nagyon tetszett védőként, és támadóként is! Őszintén gratulálok a szervezéshez és az ötlethez! Szép volt SWAT!

  3. SID ekkor: 2010. április 24. szombat at 21:41

    Nos először is Macsó nagy köszönet hogy vesződtél velem a leutazásnál :)
    Köszi a szervezőknek az éjszakai szállást és a kaját (repetáztam ) :D
    A D-Day méltó volt a nevéhez , és nagyon jól felépített játék volt a szervezők részéről:)
    @Sezz köszi a tanácsokat és a türelmedet mert sokat magyaráztál :)
    Végszóként köszönöm nektek ezt a napot jól éreztem magam :)

    & SID

  4. Tacepao ekkor: 2010. április 24. szombat at 21:45

    Nah, nemrég értem haza. Épp csak letusoltam és ettem kicsit! ;) :)
    A nap szuper volt! Beszámoló képekkel holnap, videók hétfőtől biztosan! ;)
    Addig is lehet kipihenni a fáradalmakat… :D

  5. seez - OC89 ekkor: 2010. április 24. szombat at 22:27

    Kedves támogatók! Javasolnám Tace komának egy laptop + mobilnet ügyet összedobni, hogy már a scenerió/versenyek ideje alatt, mikor két csata között akad egy perc ideje, tudjon töltikézni képeket felfele…nelegyetek smucigok!

  6. C.Klark ekkor: 2010. április 25. vasárnap at 11:06

    Én is szeretném megköszini a lehetöséget ,és gratulálni a szervezöknek eme igen magas színvonalon megterbóvezet ,és végrehajtott napért….és köszönöm,hogy a történelem egyik levéresebb csatáját élhettük át mint véd mind támadó részéről…..KÖSZÖNÖM

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*