Hazaérve két email és egy szomorú hír fogadott. A Patriots Paintball komoly elhatározásra jutott: A nyúlon túl scenariot még megrendezi, de utána (végleg) befejezi scenario szervezői tevékenységét! A miértekről és a hogyan-okról, idézném Levente szavait, amit az oldalukon is olvashattok:
Édesapám nekem azt tanította, ”fiam, ha megfordul, a fejedben abba kellene hagyni, akkor egészen biztosan eljött az ideje a történet végének”
Sokszor visszacsengett ez a mondat mostanság, így Balázskával arra a döntésre jutottunk, bizonytalan időre a fogasra tesszük a scenario szervezés nagykabátját.
Balázskával nem a túláradó érzékenységünkről vagyunk híresek, de mégis mikor összegezni próbáltuk az elmúlt 6évet, rengeteg emlék, számtalan történet, és pontosan 2113 játékos gondolata zúdult ránk néhány pillanatig.Mikor belevágtunk azért harcoltunk, hogy vegyék észre woobsballosok táborát, meghonosítottuk a scenariot Hazánkban (vagy legalábbis elindítottuk,hozzájárultunk) , de szépen lassan eltávolodtunk, hiszen amit annak idején a militarista paintballért próbáltunk tenni, ezt a harcot airball-ért kívánjuk tovább folytatni.
Természetesen mint a Magyar Paintball Szövetség tagjaiként, folytatjuk a munkát, a woodsball paintballért is!
Lehetne kozmetikázni, mézesmázosan megfogalmazni, de ez az igazság és jó néhány embernek tartozunk az igazsággal.Természetes a scenarióért folytatott munkálatokat nem hagyjuk félbe, újabb pályarészt avatunk és-egyben búcsúztatunk is május 15.-én.
Titkos álmunk, hogy azok, akik valaha eljöttek hozzánk és jól érezték magukat, eljönnek utoljára és velünk búcsúztatják el a PatriotsPaintball-t ,mint scenario szervező, alkoholista felőrült brigádot.A belépőt 1500.HUF-ra csökkentjük, és mindent megteszünk azért, hogy akik eljönnek legyenek barátok,haragosok de életük egyik legemlékezetesebb rendezvényével gazdagabban távozzanak.
A fentiek tükrében két dolgot tudok írni csak: Mindenki aki már volt az azért, aki még nem az pedig azért, regisztráljon gyorsan, hogy részt vehessen Magyarország egyik (ha nem) a leghangulatosabb scenario-szervezőjének búcsúrendezvényén! Én biztosan ott leszek május 15.-én!
A másik pedig, hogy ezek után nyilvánvaló, hogy Patriots-SWAT közös szervezésű scenario sem lesz megtartva június 19.-én!
Nagyon sajnálom a srácok döntését. Megpróbálom megérteni és elfogadni! Köszönöm nekik, hogy sok évig szervezték a paintballt Tökölön. Nekem nagyon fognak hiányozni a rendezvényeik. Respekt, srácok az eddigiekért és sok sikert az új irányvonalban!








Lőszert fogtok árúlni Tökölön? eddig mindíg volt csak azért kérdzem, mert akkor úgy készül az ember.
Természetesen, pont az utolsó ne vinnénk ki
DD
@Tedimacko megcsalsz te kurva…..:D
Srácok nagyon jók vagytok! Minden scenariotokon ott voltam és úgy mentem haza, hogy már aznap megfogatam, hogy a következőn is ott leszek! Szomórúan olvasom a hírt, de a csúcson kell abbahagyni!
Köszönöm a sok felejthetetlen játékot és sok sikert a továbbiakban!