Hazaérve két email és egy szomorú hír fogadott. A Patriots Paintball komoly elhatározásra jutott: A nyúlon túl scenariot még megrendezi, de utána (végleg) befejezi scenario szervezői tevékenységét! A miértekről és a hogyan-okról, idézném Levente szavait, amit az oldalukon is olvashattok:
Édesapám nekem azt tanította, ”fiam, ha megfordul, a fejedben abba kellene hagyni, akkor egészen biztosan eljött az ideje a történet végének”
Sokszor visszacsengett ez a mondat mostanság, így Balázskával arra a döntésre jutottunk, bizonytalan időre a fogasra tesszük a scenario szervezés nagykabátját.
Balázskával nem a túláradó érzékenységünkről vagyunk híresek, de mégis mikor összegezni próbáltuk az elmúlt 6évet, rengeteg emlék, számtalan történet, és pontosan 2113 játékos gondolata zúdult ránk néhány pillanatig.Mikor belevágtunk azért harcoltunk, hogy vegyék észre woobsballosok táborát, meghonosítottuk a scenariot Hazánkban (vagy legalábbis elindítottuk,hozzájárultunk) , de szépen lassan eltávolodtunk, hiszen amit annak idején a militarista paintballért próbáltunk tenni, ezt a harcot airball-ért kívánjuk tovább folytatni.
Természetesen mint a Magyar Paintball Szövetség tagjaiként, folytatjuk a munkát, a woodsball paintballért is!
Lehetne kozmetikázni, mézesmázosan megfogalmazni, de ez az igazság és jó néhány embernek tartozunk az igazsággal.Természetes a scenarióért folytatott munkálatokat nem hagyjuk félbe, újabb pályarészt avatunk és-egyben búcsúztatunk is május 15.-én.
Titkos álmunk, hogy azok, akik valaha eljöttek hozzánk és jól érezték magukat, eljönnek utoljára és velünk búcsúztatják el a PatriotsPaintball-t ,mint scenario szervező, alkoholista felőrült brigádot.A belépőt 1500.HUF-ra csökkentjük, és mindent megteszünk azért, hogy akik eljönnek legyenek barátok,haragosok de életük egyik legemlékezetesebb rendezvényével gazdagabban távozzanak.
A fentiek tükrében két dolgot tudok írni csak: Mindenki aki már volt az azért, aki még nem az pedig azért, regisztráljon gyorsan, hogy részt vehessen Magyarország egyik (ha nem) a leghangulatosabb scenario-szervezőjének búcsúrendezvényén! Én biztosan ott leszek május 15.-én!
A másik pedig, hogy ezek után nyilvánvaló, hogy Patriots-SWAT közös szervezésű scenario sem lesz megtartva június 19.-én!
Nagyon sajnálom a srácok döntését. Megpróbálom megérteni és elfogadni! Köszönöm nekik, hogy sok évig szervezték a paintballt Tökölön. Nekem nagyon fognak hiányozni a rendezvényeik. Respekt, srácok az eddigiekért és sok sikert az új irányvonalban!








Megjött a patrióta bagázs és esik a színvonal:D
Bali!
tudtam,hogy te igazi barát vagy!:))
Én meg lassan bánom hogy kitettem ezt a bejegyzést? Ez is megtörtént. Nem mondom, hogy ez az első olyan amit szétoffol a tisztelt nagyérdemű, de hogy lassan nem tudom tolerálni az ziher.
Kérnék mindenkit visszatérni az eredeti témához! Lehet anekdotázni, sajnálkozni, vagy örömtüzeket gyújtani, kikek-kinek kedve szerint, de kéretik befejezni az adatbázis felesleges terhelését a hasonló hozzászólásokkal. Köszönöm!
Szerintem nyomj egy sima deletet az offokon és ne idegeskedj, a legjobb családokban is megesik ez:)
Látom a közelgő eseményeknél hiába írtam a Nyúlon túl-hoz!
Sziasztok!
Nos, annyival azt hiszem tartozom/tartozunk Leviéknek, hogy utoljára egy nagyon jót játszunk!
Megmondom az őszintét, hogy nekem eddig az ő pályájuk tetszik a legjobban! Nagy, de mégse terül el túlzottan, és legalább jól átgondolt is,tele fedezékkel! Na meg a változatosságról nem is beszélve!
Ja és mivel Levinek köszönhetem, hogy sok fáradozás után, önzetlenül segített kiválasztani az első fegyverem (Etek 1), ezért külön hálával tartozom neki!
FONTOS!!!!
Van már infó, hogy mennyi lesz a golyó helyszínen, mik az akciós árak??? Érdemes-e elbaktatni Bulletsba??? Mert időm az sajna kevés…
Így is pirosbetűs ünnepnek írtam fel a Május 15.-ét!!!! Na meg elé és mögé a pihinapokat.
@konafan: nem írtad rossz helyre az előzőt sem, csak az illetékesek egy része nincs Magyarországon, a másik fele pedig talán a hétvégi jó időt kihasználva nem a gépe előtt fonnyadt!
Festék árak meg fognak egyezni a Bullets bolti áraival, hiszen ez eddig is így volt, szóval nem érdemes elmenni csak festékért a boltba, szerintem!
Köszi Tace!
Igaz, jó idő van….
Na majd akkor helyszínen! Nagyon remélem igazad lesz!
De addigra Levi is talán megerősíti!
Hello,
Tace tökéletesen mondta,sőt előfordult már olyan is,hogy a helyszínen olcsóbban vásárolhattál festéket.
Így igaz! A kérdés, most már csak az, hogy milyen festéket fog addigra beszerezni a Bullets… mivel jelenleg semmi nincs náluk, ha jók az információim…
ezek az információk,kicsit sem valósak,volt néhány nap pause,de hét közepén megérkezett a festék.
Na, akkor hívom holnap az Ákost, hogy mi a felhozatal! Kell a muníció (partizánra)!
Miért van az az érzésem, hogy a héten mennem kell a Bullets-ba?
@Blade, nem kell! De nagyon meg leszel rá kérve!
@Blade: kegyetlenül meg fogunk kérni rá
Most már biztos, hogy meg leszel rá kérve Blade! Ma beszéltem Ákossal, holnap-holnapután realizálódnak az igények.
@Blade irtozatosan meg leszel kérve…..:D
@Tedimacko: Na még egy éhenkolbász! Megveszi a drága pufkát, aztán hozatja bele a lőszert (és a kávémat is megszokta inni
)
@Tace: szerda és péntek jó nekem, a többi nap nem. Addig körvonalazódjon…
@C.Klark: maga csak ne kérjen, egész nap furikázik a városban, maga be tud érte ugrani. Ráadásul tehergépjárművel van
Kitaláltam: hátamra egy 6l-es levegőtartály, veszek egy festékszórót, amivel a festők dolgoznak, ledarálok egy rakás lőszert és kész a paintball-lángszóró
@Blade: szerda lesz a dologból! Holnap hívlak!
@Blade sajna vagyis hála istennek egyáltalán nem furikázok a városban ,én egy vidéki képviselő vagyok/és ezzel sokaknak adtam magas labdát/ de nekem tényleg nem kell skulo mert rendesen bevásároltam Pápára így maradt……csak gondoltam feszitek én is egy kicsit a húron…:D
@Blade: a pufffffkához nem adtak lőszert a köcsögök!
A kávéd meg fínom…ne mutogasd aztán nem lesz kunyizva.
Kocsid szép és nagy is…szóval pont lőszerszállításra lett méretezve. A szíved meg arany ezt mindenki tudja.
Na de most már nem nyalok tovább…..egyszerűen megkérdezem: leszel a feleségem?
))