Zselic „Bamako”, avagy a 3. partizánharc története

Igen „Bamako”! És ez nem a saját ötletem, hanem Seez-től kölcsönöztem egy Robur platóján „utazva”, egyik halálfélelemből a másikba esve. Esküszöm a Partizánharc résztvevői egytől-egyik őrült emberek! Félelmetes volt az összes „autózás”. De talán pont ez adta meg azt a kis pluszt, amitől igazi woodsball élménnyé vált a harmadik Zselici Partizánharc.

Blade kíséretében látogattam el a május nyolcadikán megrendezett paintball eseményre. Mivel szinte az elsők között érkeztünk a helyszínre, így kicsit „beleláthattunk” a háttérmunkákba. A Danger Paintball még javában építette és töltötte meg minden „pb-kinccsel” a Trade-show sártat, és a Sakálok is még a regisztrációs sátor építésénél és a járműk helyszínre „könyörgésénél” tartottak.

Mivel a helyszínen állt néhány sátor, így valószínűsíthető volt, hogy páran a pálya mellett töltötték az éjszakát. A Kárpátiás srácok épp egy tábortűz élesztgetésével foglalatoskodtak, ahol a kicsit hűvös, de amúgy kellemes reggel, hatásait ellensúlyozzák. Rajtunk kívül ekkor még szinte csak zseliciek és a környékről érkezők voltak a pálya mellett kialakított parkolóban.

Lassú és komótos készülődésbe kezdtem, Blade pedig összeállította „haditudósítói felszerelését”. Lőtt néhány fotót és beizzította a kamerát. Munkájának köszönhetően közel két óra mozgóképet sikerült rögzíteni, és én is bevetettem a csőkamerát a játék során.

Az eligazításról sokat nem tudok mondani, mivel pont amikor elkezdte Gabi FőSakál megtartani azt, futott be a jócskán késésben lévő SWAT különítmény két autóval. Mivel a Geológussá avanzsált tetimacko volt az egyik gépjármű pilótája és a festéke velünk érkezett, így gyorsan átcipeltem hozzájuk a kartonokat és segédkeztem a dolgok összeállításában. Ekkor volt alkalmam először kezembe venni tedi új szerzeményét és szerelmét, egy Planet Eclipse GEO+ markert. Még mindig szeretnék egy ilyen markert, sőt most már sokkal jobban, mivel a nap folyamán volt alkalmam lőni is vele párat. De vissza a játékhoz. Ismét a Zselici Sakálok Partizán Kommandójába kerültem beosztásra, még hozzá Tibi Úr parancsnokolta öt fős „kamikaze kommandó osztag” tagjaként. A partizánok kb. húsz főt számoltak ezen a napon, az ellenfeleik pedig ennek durván a kétszeresére voltak tehetőek, tehát kb. 40+ festékharcos állt készen, hogy felvegye a harcot és a küzdelmek fonalát, az előző partizánharc záró helyszínén az egyik tanyaépületnél. Minket, partizánokat, előre szállítottak a helyszínre egy Roburral. Már ekkor, az utazáskor éreztem, hogy lesznek problémáim ezzel a szállítási móddal, ugyan is a rendesen kitömött (9 db tabit tartalmazó) tabitartómnak köszönhetően, sem ülni, sem térdelni nem sikerült igazán. Az előzőn esküszöm jobb volt gyalogolni, akkor ugyanis csak a támadókat mozgatták helyszínről-helyszínre a szervezők, de most mi védők is megtapasztalhattuk e művelet minden „áldását és gyönyörét”. Ennyit a kínokról, most jöjjön a lényeg.

Mint már fentebb is írtam, az első harc egy bozóttal igencsak körülölelt és behatárolt tanyaépületben és környezetében zajlott. Itt a hosszú épület első három helyiségének védelmét osztották ránk a „kamikaze” osztagra. Sokat mesélni nem tudok. Keresztben egy ablakon kihajolva lepirítottam egy rohamsisakos támadót, majd a másik oldalról a bozóton keresztül lopózó támadók egyike az ablakon belőve vállon talált. Annyi talán, hogy a terepre nyújtott rálátásom ebből a helyiségből csak egy pár méteres sávra korlátozódott.

A második csata szintén egy tanyaépületnél zajlott, ahol is már, hála az istennek, nem kellett az épületben meglapulnom, hanem a tanya előterében található gumifedezékek között helyezkedtem el. Miután megtudtam, hogy kb. honnan várható a támadók rohama, igyekeztem a lehető legközelebb kerülni ahhoz a részhez. Be kellene melegedni na. Így is lett. Támadók jöttek én legelöl védekeztem. Három embert küldtem sétálni, de ezután rossz ütemben kinézve fedezékemből a magas fűben lapuló támadók egyike rendesen pofán lőtt. Kívülről szemléltem a további harcot, mindaddig amíg el nem vezényeltek a következő helyszínre ami egy erdős, vízmosásos részen kialakított „partizán tábor” volt.

Itt a várható támadási iránytól eltoltan, bal szárnyra lettem beosztva, ahol is jó sokáig nem történt velem semmi. Majd egyszer csak a vízmosás alján megjelentek a támadó egységek. Pár lövéssel vissza lettek szorítva, így nem okoztak sok problémát. A terület jobb szárnyán és középen támadók annál inkább, mivel áttörték és felőrölték az ellenállást és oldalba kaptak minket. Annyit tudtam csinálni, hogy a fedezékem „rossz” oldalára váltottam és próbáltam addig tartani magam, amíg lehetett. Kihúztam pár tabinyi festéket, aminek a túloldalon jó páran nem örültek, de az ellenállás teljesen hiába való volt, így miután negyedszer ürült ki a táram „megadtam magam” és kisétálás közben azért még kaptam búcsúajándékokat.

Ebédszünet következett, aminek kimondottan örültem, mivel kilenc tabimból eddigre öt üres volt és a táram is, szóval leapadtak készleteim rendesen. Viszont markerem jól vizsgázott, mivel a 4ezer PSI-re töltött palack regulátorának órája ekkor még mindig 2ezer PSI-t mutatott. Az eddig a hátamon cipelt 3ezres alu teljesen feleslegessé vált, így kölcsönadtam a játék további részére. Az ebédszünet alatt nem csak készleteimet töltöttem fel, hanem a többi játékoshoz hasonlóan elfogyasztottam egy isteni, jó sűrű gulyást, vagy paprikás krumplit hússal, nem tudom igazából mi volt, de nagyon finomra sikeredett. És levezetésnek még egy kókuszgolyót is kaptunk hozzá!

Ebéd után a két lápos helyszín következett. Itt az első lápnál egy oldalba-támadós, bujkálós feladatot kaptunk, aminek megvalósítása nem igazán úgy sikerült, ahogy annak kiagyalói azt elképzelték. A domboldalon vonuló támadók egyike idejekorán felfedezett minket, így kis tűzharc után kitörtünk. Pár támadó bánta is ezt, de mivel annyira szétszóródtak, hogy esélyünk sem volt igazán meglepni őket, jól pofán lövettem magam oldalról és átsétáltam a következő láposig. Itt végre a saját harcmodoromnak megfelelő, nem lapulunk, hanem elmozogva harcolunk, figura következett, kis kivárás után, derekas aprításba kezdtem partizán társaimmal. Mivel a terep viszonylag átlátható volt, nagyon bújócskázni nem volt értelme. Jobra, balra és előre osztottam a festéket. Egyszer még Tibi úr lába között is átlőve az általa takart támadó felé. Ez már nekem tetsző „hentelés volt”, ahol sikerült jó sok támadót megsétáltatnom, az ismételt pofán lövésem előtt. (Ez a nap a pofán lövésekről szólt nekem).

A következő helyszín a lőtér melletti erdő (hódváras) volt, ahová életem legfélelmetesebb „autózása” után jutottunk el.

Itt megint „taktikázni” hívtak, de mivel addig rendre „besültek” ezek a taktikák, magányos jobbszélsős kamikaze akcióba kezdtem. Ennek első következménye az volt, hogy csapattársam, Joe, majdnem hátulról letarolt, a második pedig, hogy így előnytelen pozícióba kerültem „felfedve rejtekem” kiabálva igazítottam el, hogy ne lőjön már rám, az istenért. Ezután már csak egy pár kétes értékű sorozat, és egy támadó megsétáltatására maradt lehetőségem, kilövésem előtt.

Visszasétáltam hát az alaptáborba, ahol kunyeráltam Seez-éktől egy kis vizet (Blade még az erdőben videózott) és pihenhettem kicsit. Miután Blade is megérkezett betabiztam négyet, tárat televágtam és a végső csata helyszínére a Zselici Sakálok pályájára sétáltam. A finálé egy klasszikus, visszaállás mentes, mindkét oldalon az utolsó emberig tartó játék volt. Itt a pálya felső részén helyezkedtem el, ami nem volt erdős, inkább gumikkal, palánkokkal teletűzdelt speed pályára emlékeztető területre hasonlított. Először holtteret használva szedegettem bőszen az ellenfeleket, majd egy alacsony fedezék mögül „kikacsingatva” folytattam mindaddig, míg a kobakomon „koppant” valami. Ezután az oldalvonalon kívülről szemléltem az elhúzódó (alig pár emberre zsugorodott eddigre a két csapat), óvatos játékkal és néhány jó mozdulattal jellemezhető festékharcot.

Finálé után csomagolás és búcsúzkodás következett. Mindenkin látszott a fáradság és a festék, szóval nem volt meglepő, hogy nagyon hamar kiürült a parkoló. Mi az utolsók között távoztunk, bőven 19 óra után. Házigazdáink még a felszereléseket pakolták, mi pedig elautóztunk az esti szürkületbe.

Hazafelé Blade-del beszélgetve, megállapítottuk, hogy az „autós kalandoktól” eltekintve egy kellemes és jó hangulatú woodsball rendezvényen vagyunk túl, ami nyújtott élményt gazdagon, nem csak a játékosoknak, hanem a „szemlélődőknek” is. A játék során szinte semmi „konfliktus”, probléma nem volt tapasztalható, a nem túl nagy számú bíró és játékirányító gárda jól látta el a feladatát. A festék is fogyott gazdagon (én személy szerint több mint 3ezer lövedéket fogyasztottam el), szóval kijelenthetjük, hogy a „Zselic Bamako” igazi woodsball kihívás volt mindenkinek!

[nggallery id=23]