Mint tudjátok július 30-án egy kiváló felajánlásnak köszönhetően, nagyszerű tudásra tehettek szert. Viszont biztos sokan vannak köztetek, akik nem, vagy csak hallomásból ismeritek a kurzus előadóját, oktatóját Pozderka Róbertet. Elsősorban rátok gondolva, de természetesen mindenkinek ajánlva, itt van egy kis beszélgetés Robival, amit az internet segítségével hoztunk össze.

– Hol és mikor kerültél kapcsolatba a paintballal?
Legelőször 1998-ban kerültem kapcsolatba a paintball-al es azonnal megszerettem. Szolnokon egy volt katonai kiképző telepen játszottam a barátaimmal. Ekkor láttam legelőször paintball marker-t.
– Mivel játszottál az első játékodon, illetve mi volt az első saját markered?
Tippman markerekkel lőttük egymást és ez vezetett ahhoz hogy azonnal vásároljak egy Tippman 98 típusú markert.
– Hogy került képbe a technikuság? Hogy jött a képbe a Planet Eclipse?
Talán mikor elkezdtem tuningolni a Tippmann 98-as markert. Tágulási kamra, reaktív elsütő, stb. Pont ugy ahogyan mindenki más ez idő tájt. Pár évre rá mikor mar Floridában laktam elkezdtem a játék mellett komolyabban foglalkozni azzal hogyan is kell ezeket a markereket szerelni, javítani. Fort Myers-ben az Extreme Rage Paintball boltban tanultam sokat a Bob Long Intimidator-okrol mivel nekem is sokáig ilyen markereim voltak. 10 evvel ezelőtt a “Timmy” messze megelőzte az akkori markereket (szem, lcd kijelző) bar MO-on inkább az Angel típusú markerek hódítottak ami az akkor szervizelési és beszerzési lehetőségeket tekintetbe véve teljesen érthető választás volt.
Planet Eclipse az mar egy későbbi történet ami 2004-ben kezdődött. Akkor tájt a Devil Paintball üzlet vezetőjeként dolgoztam és én voltam a MO-i képviselőjük a Devil Paintball-on keresztül. 2004-ben utaztam ki élősszőr Angliába tanulni tőlük. 2005-ben mar a Millennium verseny sorozaton is dolgoztam velük mint PE technikus. 2005 közepén merült fel a PE részéről hogy mi lenne ha a PE főhadiszálláson dolgoznék teljes munkaidőben. Akkor meg gondolkoztam rajta és csak az év végén döntöttem arról hogy Manchester-be költözöm A tanulás vagy és a paintball szeretete motivált a döntésem meghozatalában amit azóta sem bántam meg.
– Mióta dolgozol a cégnél?
2005 év vége óta Mar 5 evet lehúztam itt a cégnél
– Konkrétan hol dolgozol a cégnél?
Angolul pontosan: Technical Support and Customer Service. Magyarul: Vevőszolgalat és technikai háttér szolgáltatás. Nyugodtan javítsatok ki ha van erre otthon jobb megnevezés.
– Mi a feladatod?
Minden napos kapcsolat tartás a vásárlókkal az interneten keresztül (email, PBNation fórum). Természetesen telefonon is. Ezen kívül technikusokat oktatok Európában, Ázsiában és Ausztráliában.
– Mit csinál egy Eclipse tech egy verseny alatt, vagy egy trade show-n?
Dolgozik reggeltől-estig! J Kiszolgál és technikai segítséget nyújt a játékosoknak (vásárlóknak). Ezen felül kiemelt figyelmet fordít a szponzorált játékosokra, csapatokra. Ha kell akkor ott van velük a meccsek alatt is. Az én munkám az hogy irányítsam a technikusokat ezeken a versenyeken. Általában 2-3 technikussal dolgozom egy-egy nagyobb versenyen. Ha kisebb versenyre megyek mint például a GrandTour akkor általában csak egyedül vagyok.
– Oké, hogy szerelsz, de játszol is?
Igen, játszom is. Div 1-ben játszom a Manchester Firm paintball csapatában Előtte 3 évig a svéd DOW paintball csapatban játszottam szinten Divizio 1-ben.
– Ha igen, akkor milyen gyakran?
Minden vasárnap és van amikor szombaton is a versenyek előtt Na persze ha nem kell elutaznom. Ami pedig elég gyakran előfordul
– Milyen markert használsz?
Jelenleg a tavalyi Geo markerem-el játszom amit imádok de mar nagyon varom hogy megkapjam az új Geo2-t.
– Mit mondanál el nagy általánosságban a PE-ről?
Nagyon barátságos, fiatalos és innovatív cég Minden nálunk dolgozó személy (a tulajdonosok is) aktívan paintball-ozik és együtt járunk Airsoft-ozni is. Mindezek a dolgok segítenek abban hogy a Paintball ipar egyik legsikeresebb cége legyünk
– Hogy kell elképzelni ezt a céget? Kis „manufaktúra” ahol mindent kézzel raknak össze és maguk gyártanak, vagy tulajdonképp csak egy összeszerelő, végszerelő „üzem”?
Kis „manufaktúrának” indult a 2000-es évek elején de mára mar vezető paintball termek gyártóvá nőtte ki magát a cég. Természetesen nem minden házon belül készül mert ez képtelenség lenne de a markere-ek össze szerelése, tesztelése és csomagolása mind házon belül történik.
– Sokat utazol egy évben? Hová jutottál már el a PE jóvoltából?
Mondhatom igen sokat utazom. Van hogy havonta kétszer is sor kerül rá. Minden kontinensre eljutottam mar és játszottam is paintball-t kivéve Dél-Amerikát.
– Szerinted mi a jó marker „receptje”?
Megbízhatóság és egyszerűség.
– Ha kezdő volnék, aki még csak most ismerkedik a paintballal, mit ajánlanál, merre is induljak (marker választásról, de őszintén)?
Ha abszolút kezdő paintball-os lennel és meg nem tudnád hogy esetleg fogsz-e airball pályán játszani a későbbiekben, mindenképpen a Tippmann marker családot ajánlanám. Ha mar túl vagy ezen és tudod hogy airball iránt érdeklődsz akkor gondolkodás nélkül az ETek3 LT model-t javasolnám kezdésként.
– És ha technikus szeretnék lenni én is egy paintball termék gyártónál? Mi kell hozzá? (végzettség, nyelvtudás)
Nyelvtudás mindenfele kép szükséges. Mivel erre meg nincs semmilyen iskola vagy veszettség azt mondanám elhivatottság, tanulási vágy és kitartás szükséges hozza. Nem art ha ismersz egy-két embert bizonyos helyeken. Aktívan reszt kell venni az Európai paintball eseményeken ahhoz hogy megismerjenek és felfigyeljenek rad. MO-rol ez mar több embernek sikerült különböző módokon. Itt most nem feltétlenül szervizelésről beszelek. Szerencsére több a szakmában elismert ember képviseli a Magyar Paintball társadalmat akikre Európa szerte tisztelettel tekintenek. Tehát egyáltalán nem lehetetlen vállalkozás.
– Végül, megosztanál e az olvasókkal valami személyes sztorit, ami érdekes de mégis meghökkentő és a munkád során történt meg veled?
Személyes sztori az mindig van csak nem jutnak eszembe! J Tálán ez egy kicsit vicces volt: 2005 Millennium Birmingham (Anglia). Odarohant egy játékos hozzam egyenesen a pályáról hogy milyen szar ez a marker mert nem működik és ez miatt veszítették el a mérkőzést. Amíg ezt fennhangon ecsetelte észrevettem hogy a motoros tar meg mindig keveri a lapátot. Megkérdeztem tőle pontosan mi is történt és elmondta hogy a marker egyszer csak megállt és nem lőtt többe. Ez nagyon felháborította és Planet Eclipse a hibás ezert. Hamarosan kiderült hogy elfelejtett festéket tölteni a tarba és amikor az elfogyott a marker nem lőtt tovább mert ugye a szemek nem érzékeltek újabb festékgolyókat. Amikor ráébredt erre a tényre azonnal elvörösödött és elrohant. Soha többé nem láttam az embert.
Ezúton is köszönjük, hogy Robi válaszolt az írásban feltett kérdéseinkre! Íme tehát egy nemzetközi karrier története dióhéjban! Reméljük, hogy ez a kis írás tényleg eléri célját és közelebb hozza kicsit hozzátok őt! Akiről immár kiderült, hogy nem csak kiváló technikus és szakember, hanem a mellékelt képek és az általa elmondottak alapján lelkes játékos is!








Robitól lehet majd kérdezni itt az oldalon????
Megpróbálhatod! Ígérni nem ígérek semmit, de ha erre jár és olyan a kérdés, akkor biztosan válaszolni fog rá!
Ha Ő foglalkozik a felhasználókkal akkor el lehet gondolom érni egy erre fenntartott telefonszámon vagy e mail címen!
Tapasztalatból mondom, hogy ezek a cégek pl a tadao maximálisan vásárlóközpontú és megpróbáltak minden áron segíteni a bajban és meg is oldódott.
Érződik a mentalitásbeli különbség itthon és a nagy vízen tul-on, itt nem csak paintballra gondolok hanem a kereskedelem és szolgáltatás minden területére.
Jól látod Buschmann! Természetesen elérhető Robi elektronikus levél útján is (robert.p@planeteclipse.com).
Szóval, ha bárkinek bármelyik PE termékkel kapcsolatos kérdése van felé, akkor bátran ragadjon klaviatúrát!
Ha pedig, amolyan “általános” kérdésetek van hozzá, írjátok ide hozzászólásban, nyugodtan. Ígérjük eljuttatjuk hozzá az összegyűlt kérdéseket!
De persze, még jobb, ha eljöttök a július 30-ai Tech kurzusra, ahol is nyugodtan lehet majd tőle kérdezni bármit a tanfolyam végén!
Ha technikai jellegű kérdésed van, azt fel tudod neki tenni a pbnation-ön az eclipse fórumban.
Szerintem meg “zaklassátok” Henriket
Nekem ő szokott segíteni, ha megszorulok az Eclipse markerekkel, de remélhetőleg már nem lesz szükségem a segítségére. Ha mégis, úgy fel fogom hívni
A kurzust pedig mindenkinek csak ajánlani tudom, ráadásul ajándék áron van!
Ákos