MPL2010. 2. forduló

2010. június 27. vasárnap
Írta

Az eltűnt kupa esete a Syntax Error-ral. Így is kezdhetném. Mivel az egyik kupa kis időre „önálló életet élt”, azaz valaki „kikölcsönözte”. Persze csak tréfált, így megkerült a kóbor kupa.

Mondhatnám, hogy a nap a Syntax csapaté, legénységé volt. Tewe 1v1 győzelme, Palika emlékezetes „befutásai” (Esküszöm, szerintem alvajáró a srác!), és a Div1 első helyezés a csapatnak, mind ezt támasztja alá.

Persze kezdhetném azzal is, hogy a Dark Knights csapata, bukott mérkőzés nélkül uralta a Div2 mezőnyét (Nem is értem, miért nem Div1-ben indulnak, simán oda valók.), és magabiztosan őrizte meg az első fordulóban megszerzett elsőségét.

Vagy, írhatnám azt is, hogy a PPZ család, Sepsiszentgyörgyből, bizonyította, hogy lehet, sőt érdemes eljönni ilyen messzire egy kis paintball élményért. Mindkét csapatuk, a fiatalok és a „nagyok” is derekasan helytált a versenyen.

Szóval van itt egy történet a tarsolyomban, amit kismillió szemszögből, nézőpontból lehetne vizsgálni, elemezni, magyarázni, de nincs értelme. Miért? Mert ez jelenleg hazánk egyetlen, valóban működő paintball rendezvény sorozata, ami nem csak az ország távoli pontjairól, hanem a határainkon túlról is vonz érdeklődőket.

Van vele probléma? Nem tökéletes? Persze. Viszont amíg nincs „konkurencia”, azaz egy másik airball verseny sorozat, fölösleges kritizálni. Eszed, nem eszed, nem kapsz mást. Ez kérem a paintball magyar narancs, kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább a miénk.

Tisztelet a szervezőknek, amiért lehetővé teszik azoknak, akiket a versenyzés érdekel, hogy módjuk legyen élni szenvedélyüknek. Köszönet a közreműködőknek, hogy reggeltől estig talpon vannak és teszik a dolgukat. Mindenkinek, aki csak egy kicsit is hozzá ad a történethez.

A legnagyobb tisztelet viszont téged illet, kedves paintball játékos társam! Téged, hogy ezekben a paintballnak egyáltalán nem kedvező időkben is utazol, jössz, kicsomagolsz, rákészülsz és játszol, legjobb tudásod szerint. Hogy eltekintesz a kopottas körülményektől, az öregedő pálya „komfortjától”, a földön üléstől, a szúnyoghadtól és minden kellemetlen körülménytől és játszol! Bizonyítod, hogy ez az igazi szerelem!

Hohó! Ha idáig eljutottál az olvasásban, merül fel a kérdés: Hol itt a beszámoló? Hol itt az elemző írás? A válasz egyszerű: Sehol és benned. Benned aki ott voltál és megélted a történéseket, ahogy megélted. Aki nem volt ott, az meg csak sajnálhatja, hiszen egy olyan élményből maradt ki, ami egy évben csak négyszer adatik meg egy paintball játékosnak.

Persze adnunk kell a „hivatalos” résznek is kicsit, így íme tehát az eredmények:

MPL2010. 2. forduló Divízió 1:

  1. Syntax Error

  2. TEAM

  3. Budapest Stoneface

  4. Danger Paintball

  5. PPZ Army

  6. Dubai Stars

  7. Budapest White Angels

  8. Budapest Arch Angels

MPL2010. 2. forduló Divízió 2:

  1. Dark Knights

  2. Budapest Dark Angels

  3. NK Team

  4. PPZ Kidz*

  5. Storm Corner*

  6. Győri PB SE I.

  7. HSC

  8. Bad Boys II.

  9. Győri PB SE II.

  10. EXWT

Az 1v1 bajnokságot, mint már fentebb is írtam, Tewe a Syntax Error játékosa nyerte, Szőke József (Budapest Stoneface) ellen vívott kőkemény csatában.

A forduló eredményei alapján (habár hivatalos rangsor még nincs) leírható, hogy a Div1 és a Div2 élén nem történ változás. Az előbbit a Syntax Error, az utóbbit a Dark Knights vezeti továbbra is.

Div1-ben a Kőarcok a tegnapi eredményükkel feljöttek összesítésben a második helyre, gondolom. Ugyanis itt jönnek amolyan furcsaságok, hogy két csapatnak is „változott a neve” a második fordulóra. Vagy legalábbis játékosaik átfedésben vannak az első fordulóban szereplő, de most nem azonos néven nevező csapatokéval (Flames/Dubai Stars és Budapest Blast/TEAM). Nem tisztem feloldani ezt a „gordiuszi csomót”, majd a szervezők és az érintett csapatok eldöntik, hogy öröklik e az előző fordulóban megszerzett pontokat, vagy sem. Amiben viszont biztos vagyok, az a WA család Div1-ben bekövetkezett „mélyrepülése”. Az első fordulón megszerzett ezüstérem után, a mostani hetedik-nyolcadik helyezésük meglepő visszaesés.

A Div2-ben, mint már írtam, az élen nem lesz változás a forduló hatására. Az NK Team viszont biztosan feljön a második helyre. A harmadik hely, számomra itt is, homályos (bocs de nem vagyok egy matekzseni, és bevallom, a pontozási rendszer is zavaros kicsit számomra), az biztos, hogy a HSC ezen a fordulón alulmúlta a nyitófordulón mutatott kiváló teljesítményét, így az első fordulós második és a mostani hetedik helyezésük nem biztos, hogy elég a dobogón maradásra.

A Div2-ben egy valami biztos, az EXWT őrzi a jól megérdemelt utolsó helyét, mivel ezt a fordulót is leghátul fejezte be. Okairól később egy személyesebb hangvételű bejegyzésben olvashattok a PaintballAddict-ton.

Most kéne valami lezáró, levezető szakasz félét írnom. Na, bumm… Estére úgy elfáradtam, hogy majd össze nem estem. A felvett, fotózott anyagokat már megszemléltem. Talán lesz erőm és még délután nekiállok vágni őket. Külön öröm számomra, hogy Blade, kit tegnap engedtek csak ki a kórházból, is ki tudott jönni picit a rendezvényre. Ha jól láttam, akkor kicsit ő is kamerázott, gondolom feltolja FTP-re az anyagokat. Igyekszem én is mihamarabb ezt tenni. Ha másoknak is van megosztani való anyaguk az MPL-ről és hajlandóak rá, akkor kérem őket, hogy szintén töltsék fel azokat az oldal FTP-tárhelyére, ahol már létrehoztam a rendezvénynek egy külön mappát.

Végső gondolatsorként pedig, csak annyit, hogy jó hangulatú, látványban és izgalomban nem szűkölködő fordulatokkal teli verseny volt az MPL2010 2. fordulója! Még egyszer gratulálok a győzteseknek és minden csapatnak! Sok sikert a továbbiakhoz! A 3. fordulón találkozunk!

Frissítve: A videók egy csokorban!

125 hozzászólás MPL2010. 2. forduló

  1. .:HSC:.Laca ekkor: 2010. július 2. péntek at 22:56

    A Danger Paintball-tol szeretnék bocsánatot kérni a szabájtalankodásom ért sajnálom nem fordul elö többet és remélem nincs harag!!!

  2. .:HSC:.Laca ekkor: 2010. július 3. szombat at 08:56

    Tace nagyon köszi a videokat!!

  3. Szőke J. Csapattárs ekkor: 2010. július 3. szombat at 09:33

    A déndzsörösök vért isznak ……
    jégerrel…

  4. Sherpa ekkor: 2010. július 3. szombat at 11:01

    Tace!! Köszi tesó megoldottam! Isten vagy! Nem “AZ” isten, csak egy amolyan kicsike hétköznapi istenke! ;-D

  5. Sherpa ekkor: 2010. július 3. szombat at 11:26

    Köszönjük a videó összefoglalókat Tace mester!! ;-) faxák!

  6. Tacepao ekkor: 2010. július 3. szombat at 11:34

    Szívesen mindenkinek! Mármint a videókat. Én is köszönöm Tony-nak és Blade-nek a segítséget! Még egy videó jön a mai nap és az MPL témát kiveséztük!

    @Sherpa: Nagyon messze vagyok én, még a kicsike istenségtől is! ;) :)

  7. Tacepao ekkor: 2010. július 3. szombat at 12:51

    Ez az utolsó videó! Nem értem, hogy a YouTube miért rontja le ennyire a videók minőségét! Holnap feltolom Vimeo-ra is (keret akkorra töltődik fel).

  8. Doki ekkor: 2010. július 4. vasárnap at 03:03

    BANYEEEEEKKk HOL vannak már a képek! MEGőrülök :D

  9. Tacepao ekkor: 2010. július 4. vasárnap at 09:49

    Minden videó a bejegyzés végén, egy csokorban!

  10. Tewe ekkor: 2010. július 7. szerda at 01:42

    Az MPL2010 2. fordulójáról készült hivatalos képek a honlapunkon.

    Link: http://paintball-liga.hu/page5_fotok.html

  11. Doki ekkor: 2010. július 7. szerda at 12:34

    Tewe a Gubicza Csabival készült 2 képet sehol nem találom.. Gondolom cenzurázás miatt nem került bele de szeretném megkapni mindenképpen! Légszíves küldjétek el a dokipaint@citromail.hu címre!

    Köszii

  12. Doki ekkor: 2010. július 7. szerda at 12:34

    Japp! Arra gondolok ahol kibontakozik szerelmünk és ölelkezünk :D

  13. Tewe ekkor: 2010. július 7. szerda at 12:52

    Vágom ! :)
    A forró fiúk képeket mindenkiről kihagytam :) Este megy a mail :)

  14. Doki ekkor: 2010. július 7. szerda at 13:27

    THX :D

  15. Doki ekkor: 2010. július 7. szerda at 13:27

    Cukkifiúúúúú

  16. Sherpa ekkor: 2010. július 7. szerda at 14:44
  17. Doki ekkor: 2010. július 8. csütörtök at 06:25

    Nem jött a mail :( :(

  18. the hun ekkor: 2010. július 8. csütörtök at 22:55

    Itt talahato a filmecske ami tolunk a sracok ossze vagtak ;)

  19. Csabi ekkor: 2010. július 9. péntek at 00:48

    Sziasztok!

    Doki,ha megkapod Szerelmünk meghitt képeit légyszi külcsizd át :-) !!!!

  20. Tacepao ekkor: 2010. július 9. péntek at 06:01

    @the hun: Kár, hogy törölve lett a videó…. :(

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*