Remek kezdeményezés Győrben: Terem Paintball

2010. július 22. csütörtök
Írta

Örömömre szolgál, hogy elmondhatom, vannak még olyan lelkes emberek, akik igyekeznek minél több fiatalhoz eljuttatni a paintball sport felemelő érzését. Ilyen például a Győri Paintball Sport Egyesület, aki a város középiskolásai számára megrendezte az első Győri Terem Paintball Bajnokságot!

A város összes középiskolájában tartottak selejtező fordulókat, ahonnan a győztes csapatok kerülhettek a városi döntőbe. Ez a döntő nemrég lezajlott, amiről is olvasmányos és videós beszámolót ITT olvashattok!

A történethez még annyit, hogy a Győri PSE nem áll meg itt, hanem szándékaik szerint a versenysorozatot kiterjesztik az egész megyére. Csak sok sikert kívánhatunk nekik és eredményes további munkát! No meg egy hatalmas köszönet nekik, amiért ilyen lelkesen dolgoznak a magyar paintball jövőjéért!

8 Hozzászólás Remek kezdeményezés Győrben: Terem Paintball

  1. Dávid ekkor: 2010. július 22. csütörtök at 19:12

    Na ez fasza dolog!

  2. Tacepao ekkor: 2010. július 23. péntek at 06:21

    Akár így is mondhatod! Én maradok a magam stílusánál: Nagyszerű törekvés és remek kezdeményezés! :)

  3. Atom ekkor: 2010. július 24. szombat at 14:20

    Köszönjük az elismerést!

    Reméljük a diákok is úgy gondolják, ahogy mi, és képesek lesznek sportként számontartani a paintball-t.
    Az eddigi tapasztalatok szerint itt az emberek soha életükben nem hallottak még az airball-ról, és azt, hogy lehet ebből versenyt is csinálni, egyenesen lehetetlennek tartják. Az előző mpl-es csapatunkból ketten az iskolai versenyekről “ragadtak meg”. Ha nekik tetszik a sport, már megérte végigcsinálni.

  4. Tacepao ekkor: 2010. július 24. szombat at 14:26

    Így igaz! Ha csak két embert hoztok ezzel a tevékenységgel szeretett sportunknak, már megérte! De szerintem sokkal többet tesztek ti annál, ott Győrben és környékén! Csak így tovább, és ismételten gratulálok az eddigiekhez! :)

  5. Sherpa ekkor: 2010. július 24. szombat at 15:09

    Gratulálok Srácok!!!! :-D

  6. Gabor ekkor: 2010. július 24. szombat at 16:37

    Peldamutato kezdemenyezes, Elismeresem,

  7. Marco Mauroni (Győri Paintball SE) ekkor: 2010. július 27. kedd at 17:37

    Köszönjük :)

  8. dzsiajndzso ekkor: 2010. augusztus 8. vasárnap at 20:41

    korrekt!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*