Az elérhető tudás – Planet Eeclipse Tech kurzus Budapesten

2010. július 31. szombat
Írta

Tudom, furcsa egy történetet a végéről kezdve göngyölíteni visszafelé, de én most még is ezt teszem. Nyilvánvaló, hogy nem lesz mindenkiből „hivatásos marker doktor” ezután a kurzus után, de a Pozderka Róberttől megszerezhető tudás olyan dolgokra világított rá, amik egy „sima játékosnak” is az elemi tudását kellene, hogy képezzék. És ez nem csak az én meglátásom, hanem Tedi, aki mellettem ülte végig a délutánt, is hangot adott ennek a meglátásának.

Tizenöten voltunk erre a megszerezhető tudásra kíváncsiak. Már délután egy órakor elkezdtünk gyülekezni a rendezvény helyszínén, a budapesti Lurdy Ház Konferencia-központ előadótermében.

Robi megérkezése felpörgette az eseményeket. Dávid és jómagam a cuccok (két hatalmas Eclipse táska, egy hátizsák és egy nagy kartondoboz, színig töltve minden jósággal) behordásánál segédkeztünk, míg a többiek szép sorban érkeztek meg az előadóba.

Robi vezényletével szépen kipakoltuk a szükséges kellékanyagokat: A techflex szerelőlapokat, a két nyelven (angol, magyar) készült írásos segédanyagokat, a színes robbantott ábrákat, marker zsírokat és olajokat. No meg Eclipse matrica készletet. Mint kiderült ez mind ajándék volt a PE-től, azaz a tanfolyamon lévők haza vihették ezeket a segédanyagokat a kurzus végén.

Kis intermezzo: Robi egy táskányi paintball jóságot hozott magával, (amik mind keresik új és szerencsés gazdáikat) erre jó páran lecsaptak és a táska tartalmát vidáman túrva szemezgettek maguknak a jóságokból. Volt aki tabitartót, alkarvédőt, volt aki regulátort, sapkát tett magáévá a rögtönzött bazárból.

Valamivel kettő óra után aztán belecsaptunk a lecsóba, azaz Robi megkezdte az oktatást. A terítéken az első az addigra már szinte mindenki által megcsodált és megtapogatott Geo2 marker volt. Ezen belül is a PE legújabb fejlesztésű InLine regulátora az SL3 került a „boncasztalra”. Robi vezényletével a jelenlevők szépen darabokra szedték regulátoraikat és összehasonlíthatóvá vált a regulátorokban bekövetkezett fejlődés. Az SL3 olyan finom megoldásokat vonultatott fel elődjeihez képest, amik még a leglaikusabb hallgatót is meggyőzték. Robi kitért a regulátor helyes karbantartására és az előforduló hibák kiküszöböléséhez elengedhetetlen hibajelenség vizsgálatra és elhárításra.

Ezután a Geo2-ben található Bolt System került terítékre. Az ismertető természetesen a forradalmi átalakuláson átesett Prop Shaft köré épült, de a megjelenésekor forradalminak számító Bolt rendszer többi elemét sem hanyagoltuk el. Megtanultuk működési elvét, az újítás nyújtotta előnyöket, az esetlegesen előforduló hibák felismerését és azok elhárítását. Természetesen terítékre került az új fejlesztésű Geo2 szolenoid is, aminek apró, de annál is fontosabb titkára „a kis piros golyóra” is fel lett hívva a jelenlevők figyelme. Itt jegyezném meg – mivel magam is pneumatikát (és hidraulikát) szerelek nap, mint nap – hogy a megoldás annyira egyszerű és mégis nagyszerű, hogy személy szerint nagyon ötletes és egyszerűségétől szép fejlesztésnek találom. Emelem kalapom a kitalálója előtt.

A Geo2 kivesézése után az ETEK3 került terítékre. Először is foglalkoztunk a két -féle választható anyaggal azaz a fémmel és a kompozittal, azaz a GRN-nel. Számomra végleg bebizonyosodott az, amit eddig csak sejtettem: az LT (kompozit) ETEK3 semmivel sem rosszabb, vagy gyengébb konstrukció, mint az AM (fém). Belépő szinten egy kimagasló tudású marker és mindenkinek csak ajánlani tudom. Most nem térnék ki az LT és AM nyújtotta lehetőségek felsorolására. Aki ott volt az tudja, aki meg nem annak szívesen elmesélem privátban. Elégedj meg azzal kedves olvasó, hogy véleményem szerint hazai szinten versenyzésre és bozótharcra is tökéletes választás az ETEK3 LT. Mindent tud, amit egy kiforrott technológiától elvárhatsz és ár/érték arányban nemigen van most jobb választás a piacon.

De vissza az ETEK3 műszaki megoldásaihoz! A marker úgynevezett „nyitott Bolt rendszerű” játékeszköz. Azaz a Bolt nem egy zárt házban (mint a Geo2) mozog, hanem egy egymásra épülő rendszer részeként. Ez és a duplán regulátoros levegőrendszer garantálja a tökéletes és hajtógáz takarékos működést. Természetesen ennek a rendszernek is megismerkedtünk minden fontos elemével, kezdve az LPR (alacsony nyomású regulátor), a Zick Rammer és a Rammer House-n keresztül a szolenoidig. Itt is kitértünk az esetleges hibák jelenségeire és azok kiküszöbölésére. Az ETEK3 markeren keresztül (azaz a markerek összehasonlításával) jutottunk el az EGO10 finomságaihoz. Mivel a két marker működési elve ugyan az és „csak apró” eltérések vannak technológiailag közöttük sokkal egyszerűbb volt megérteni ezeket. Az egyéb technikai finomságok mellett, talán a legfontosabb különbség a két marker megoldása között, hogy az EGO10 teste maga a Rammer House, így tartalmaz egy úgynevezett Exthaus Valve Guide alkatrészt, ami az ETEK3-ban nem található meg.

Robi képekkel illusztráltan elmagyarázta a jelenlevőknek mind a Spool Valve rendszerű (Geo2), mind a Poppet Valve (ETEK3, EGO10) rendszerű markerek működési elvét és elsütési rendszerét. A hajtógáz terjedési irányait, a „mi-mikor-mennyire regulál” részleteit, és az elektronika és pneumatika közösen végzett munkáját.

Természetesen kismillió apróságra kitértünk még, ami nem férhet bele egy írásba. Ezt meg kell tapasztalni!*

A kurzus végén egy írásbeli vizsga következett, amit mindenki sikeresen kitöltött, így a jelenlevők mindegyike egy-egy elismerő oklevéllel lett „gazdagabb”. Átestünk tehát az alapszintű technikusi képzésen (Level 1). Mint már fentebb is írtam, természetesen nem lesz mindenkiből „hivatásos marker technikus”, de az ezen a délutánon megszerezhető tudás alapok alkalmasakká tesznek minden részvevőt arra, hogy helyesen tartsa karban a markerét és az előforduló hibák többségét magabiztosan hárítsa el. A „vicc az egészben” az, hogy ezzel a tudással és némi magabiztossággal a markerek legtöbbje (Spool és Poppet rendszerűek legalábbis) kiismerhető és javítható/karbantartható! Nyilvánvalóan az ezen a délutánon megszerzett elméleti tudás „csak egy alap”, de egy olyan alap, amire gyakorlással építkezve magabiztos marker szerelővé válhat az ember. Köszönjük Róbert, köszönjük Planet Eclipse!

Planet Eclipse Tech Kurzus – Budapest 2010. from Tacepao on Vimeo.

És egy kis „on-line zsibvásár”! Robi által hozott paintball cuccokból maradt a nagyközönség számára is! Ezeket most nyilvánosan is meghirdetjük! Íme a lista:

NXe Tubetartó/4+3/Camo/használt 4000

NXe Tubetartó/3+2/Eclipse/használt 7500

NXe Tubetartó/4+3/Fekete/új 7500

Eclipse Mez/05/Piros/XL/használt 5000

Eclipse Mez/07/Oliva/L/használt 7000

Eclipse Mez/09/Kék/L/használt 5000

Eclipse Mez/09/Oliva/XL/új 7000

Manchester Firm Mez/XXL/új 5000

Eclipse Conquer All Póló/Szürke/M/új 4500

Dye Nadrág/C4/Kék/M/új 8000

Eclipse Nadrág/06/Sárga-Camo/M-L/használt 8000

Etek Nadrág M-L/használt 9000

Eclipse 07 Palackvédő/White-Camo 3500

Empire Kötött-sapka/Piros 1000

Empire ReloaderB/piros+virtue crown+2tárajtó+v35board 19 000

Eclipse Sapka/fehér-camo 1000

Eclipse Shaft2 back/693/barna 4500

Eclipse Sl66 cső/urban cam 9000

Dye Boomstick cső/Kék front-Ezüst back/használt 9000

NXe Csőzsák/Fekete/új 1500

4500PSI Regulátor/használt 4500

Eclipse Razor Traveller Kitbag/fekete/használt 19 000

Eclipse 07 Könyökvédő/Fekete/L/használt 5000

VForce Profiler Sárga/használt 6000

Szabályok:

1: Nem teszünk félre semmit! Aki először fizet az viszi.

2: Alku nincs!

3: Drága—Az idő is az…

4: A használt nem új állapotban van.→ Igen! Ezért használt.

5: Amerikából olcsóbban itt van.→ Hajrá.

6: Képeket IDE KATTINTVA találsz!

7: Fizetési módok: Kp., Előreutalás.

8: Csak személyes átvétel van a reklamáció elkerülése végett!!!! Ha nem vagy Pesti nem probléma a Festéklövész megoldja!

A cuccok után érdeklődhetsz: david@festeklovesz.info és a +3630 718 9202 telefonszámon.

A fotókért és a videóért külön köszönet HeCsa-nak!

10 Hozzászólás Az elérhető tudás – Planet Eeclipse Tech kurzus Budapesten

  1. .:HSC:.Laca ekkor: 2010. július 31. szombat at 11:52

    Király lehetet a kurzus kár volt kihagyni reméljük lesz valamikor folytatás mondjuk jövöre! :D :D:D:D:D:D

  2. Tacepao ekkor: 2010. július 31. szombat at 11:55

    @Laca: Lehet, hogy most meglepődsz, de Robi nem zárkózott el ennek a lehetőségétől! Ha lesz rá érdeklődés és Robi eljön hozzánk, akkor a Festéklövész jövőre is megszervezi a kurzust! ;)

  3. bali ekkor: 2010. július 31. szombat at 12:26

    Király is volt! Mit is írjak, mit is írjak…
    Nem akarnék ömlengeni, de én ezt nevezem igazi “Costumer Care”-nek, sőt ez már több annál.
    Szívem szerint végigülném az összes szint oktatását, annyira tetszett. Elhangzott pár praktika amiket nemhogy a leírásban, de még fórumokon sem nagyon láttam. Ilyen az amikor olyan szakembertől tanulsz aki A-tól Z-ig ismeri a technikát, dolgozik is vele és használja is.
    Megemlíteném azt is, hogy ez a kiforrott branding, amikor igényesen megdizájnolt mappában kapod a színes leírásokat, matricákat. A végén felvarrót, oklevelet. Az Eclipse ad magára. Nem is kicsit.
    Lehet, hogy csak én vagyok a fogyasztói társadalom mintaszobra, de szerintem ezek mind-mind hatalmas piros pontok! Azt hiszem sikerült bennem felébreszteni a fanatizmust.
    Szóval részemről Level 2-re fel ;)

  4. tedimacko ekkor: 2010. július 31. szombat at 14:04

    Nagyon hasznos volt és tényleg ez lenne az “alap-tudás” az eclipse marker tulajoknak. Köszi Robi. A következő szintre is szívesen elmegyek, ha lesz olyan. Nagyon érthetően és jól magyaráz….segítőkész és nyugodt tanár. Gratula. :)

  5. C.Klark ekkor: 2010. július 31. szombat at 18:17

    Az eladó cuccokról privátban az elérhetőségek valamelyikén érdeklődjetek! Az összes olyan hozzászólást törölni fogom, ami a cuccokról szól. Kérlek benneteket, hogy ne hozzászólásban érdeklődjetek! Köszönöm! – Tacepao

  6. Dávid ekkor: 2010. július 31. szombat at 18:59

    A Camo tubetartót már eladtam.

  7. krisztián ekkor: 2010. július 31. szombat at 20:26

    szerintem is kihagyhatatlan volt! teljesen egyetértek bali-val, nem elég hogy egy ilyen embertől tanulhatsz de a körítés sem volt semmi. óriási köszönet robinak!! és természetesen a szervezésért dávidnak és tacénak is!! KÖSZI FIÚK! KÖSZI PE!!

  8. HeCsa ekkor: 2010. augusztus 2. hétfő at 08:58

    Szintén egyetértek, az előttem szóló “technikus kollégákkal”. ;)
    Az szervezés tökéletes volt, az oktatás fenomenális, az előadó kimagasló!
    Egyszóval köszönet mindenkinek, névszerint Dávidnak, Tacének, Robinak és a Planet Eclipse-nek, hogy lehetővé tették ezt az “elérhető tudást”, és ahogy @bali is írta, Level 2-re fel!!! :)

  9. Robi ekkor: 2010. augusztus 3. kedd at 10:01

    Sziasztok,
    Ezuton szeretnem megkoszonni Mindenkinek a reszvetelt es hogy vettetek a faradsagot hogy Magyarorszag es Erdely kulonbozo pontjairol eljottetek es megtiszteltetek a jelenletetekkel. Vegig az egesz kurzus alatt 100%-osan odafigyelt mindenki es orom volt vegre az anyanyelvemen oktatni. Koszonom Tace-nak es David-nak hogy egy ilyen szinvonalas es melto helyszint talaltak a kurzusnak. Remelem jovore lesz folytatasa ennek a pozitiv kezdemenyezesnek es ujra eljottok. Par het mulva a Planet Eclipse web oldalon lesznek majd kepek es a kurzuson resztvevok nevei is felkerulnek majd. Olvassatok neha az Eclipse blog-ot.
    Nagyon szepen koszonom!

    Pozderka Robert
    Planet Eclipse

  10. Tacepao ekkor: 2010. augusztus 3. kedd at 19:29

    Mi köszönjük, Robi a lehetőséget! :) Mondjuk, az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szervezés oroszlánrésze Dávid érdeme. Ő foglalkozott a helykereséssel, a jelentkezőkkel ő tartotta a kapcsolatot és ő előlegezte meg a terembérletet. Ezúton is köszönöm neki, hogy állhatatos munkájával segítette a rendezvény létrejöttét!

    …és akkor remélem jövőre ismét… ;)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*