A hangulat varázsa…

2010. augusztus 15. vasárnap
Írta

Esküszöm ilyen korán én még nem keltem azért, hogy paintball versenyre utazzak! Most először történt ez, és bátran állítom: megérte! Mondjuk, mint ha az “égiek” nem akarták volna, hogy eljussak erre a versenyre: Először jött az a szerencsétlen kutyás téma a bal combomon, majd a verseny előtti hétfőn egy durva fülgyulladás, minek következtében péntekig tök süket voltam a jobb fülemre. De aztán összeállt a dolog… és már robogtunk is Kőszegre! Ahol is, kb. fél nyolcas megérkezésünkkor még szinte mindenki “félkómásan” tántorgott az előző esti “pléjersz parti” utóhatásaitól. Esküszöm, szerintem volt aki még simán részeg volt akkor és ott.

A szervezők még a fedezékeket állítgatták a pályán, mások a játékosoknak felállított honvédségi sátorba hordták befelé a sörpadokat és asztalokat. Készülődés, sürgés forgás volt tapasztalható a pálya körül mindenütt. Bulizás ide, bulizás oda, mindenki tette a dolgát! Közben a csapatok is szép lassan érkezgettek a helyszínre. Kik egyenesen otthonról, kik valamelyik városi búfelejtőből előkerülve.

Egy kicsit a helyszínről: Ha egy szóval akarnám leírni a csónakázótó és környékét, akkor az a csodálatos lenne. Hiába az éjszakai felhőszakadás, a sártól cuppogó fű és a párás hajnali levegő, a környék akkor is rendezett, tiszta és “európai” volt. Kiváló helyszín, kiváló választás a rendezők részéről. Amit pedig hozzá tudtak tenni: pálya, háló, sátrak és padok becsületére válna minden szervezőnek!

Ami viszont kissé félresikerült: A pályán a fedezékeket nem sikerült tökéletesen felpakolni. Sajnos voltak aszimmetrikusra sikerült elemek, amik ugye nem illenek egy airball/speedball (lufis) pályára. A másik amiről szólni kell az a bírózás. Sajnos voltak téves ítéletek, amik kihatással voltak a játékra és néhány játékos idegállapotára. Viszont, ha belevesszük, hogy ez egy “örömjáték” volt és egyáltalán nem véresen komoly verseny, akkor ez és a fedezékek tökéletlensége, szerintem bőven belefért a történetbe.

A verseny maga, a nehézkes reggeli készülődés miatt, kissé késve, tíz órakor (mint sokan nevetve megjegyezték: a Festéklövész-hez igazított időpontban) kezdődött. Az X formációnk (Tony, Csabi és Mongoose) a Rioter Paintball csapatával vívta első mérkőzését, amit sikeresen abszolváltak is a srácok, ezzel pozitívan megalapozva a hangulatukat. Az Y formációnk (Tace, Kapó, KáZé) a Viena Warped (későbbi ezüstérmes) csapatával kezdett és simán átgázoltak rajtunk. Ez a felemás kezdés egyáltalán nem rontotta el a kedvünk. Nekem a rotorral akadt gondom a mérkőzés alatt, azt hittem a friss elemek még sem azok, ezért gyorsan elemet cseréltem. Később viszont rá kellett jönnöm, hogy az általam (pénztárcám által) választott festék volt a bűnös. A nap folyamán ezért többször is szívtam, sokszor elakadt a tár és minden egyes elakadása csak a zavaromat növelte. Hiába, na! Azért nagyon amatőr szinte művelem én ezt az egészet. De azért minden kellemetlenség ellenére is sikerült két mérkőzést nyernünk a nap folyamán. Az X formáció viszont szárnyalt! Meg sem álltak az ötödik helyig. Pedig voltak problémáik nekik is, amikből egy elhárításában magam is közreműködtem. Csabi DM9-es markerében elszarta magát egy ó-gyűrű, amit sikeresen kicseréltem, így csak egy mérkőzésre kellett felmennie a tartalékba hozott Tedimacko féle GEO-val.

Ha már GEO! Az én friss szerzeményem is kiválóan muzsikált! Mondjuk rohadtul nem szerencsés verenyen ismerkedni az új játékszerrel, de a marker olyan hibátlanul és tökéletesen tette a dolgát, hogy nagyon hamar összebarátkoztunk és ez a barátság, bátran állíthatom nagyon hosszú lesz! Egy intermezzo volt csak. Az egyik mérkőzés alatt GEO-m egyik ó-gyűrűje megadta magát. És én balga, szintén! Azaz, mikor meghallottam, hogy csövön ereszt a drága, pánkiszerűen levonultam a DeathBox-ba. Ez, így utólag magam is belátom, hatalmas hiba volt. Simán pályán kell ilyenkor ugyanis maradni, hogy az ellenfélnek ne könnyítsük meg a dolgát.

Balgaságom, szerencsére csak a pályán nyilvánult meg és Pozderka Robitól tanultak alapján már a pályáról lejövetelkor tudtam, hogy melyik gyűrű a “hibás”. Gyors szerviz és a GEO már ismét muzsikált tovább! Ez és a Csabinak nyújtott műszaki segítségem megerősített abban a hitemben, hogy érdemes volt részt vennem a PE Tech Kurzusán.

De vissza a versenyhez: A mérkőzések gördülékenyen pörögtek. Nem volt csapat amelyik kihasználta volna a mérkőzések időkeretét, azaz az öt percet. Egy kis (tíz perces) pihenő volt csak a mérkőzések közben, amikor is minden csapat kapott a szervezőktől három-három energiaitalt. Ez kimondottan jól esett és jókor jött, köszönjük! A körmérkőzések után az első négy csapat: Budapest Stoneface, Budapest Gang Bang, Viena Warped és a Dark Knights jutott a döntőbe, ahol is szintén körmérkőzések döntöttek a végső helyezésekről. Itt azért már látszott, hogy a srácok “nem szarral gurigáznak”, azaz voltak nagyon durva és látványos jelenetek és akciók. Mondjuk itt volt a legtöbb 1 az 1-ért is kiosztva és volt egy mérkőzés, amikor is az összes bíró kénytelen volt összedugni a fejét, hogy végül ítéletet tudjon hozni. Mindettől függetlenül kimondottan élvezetes és akcióban gazdag mérkőzéseket produkáltak a csapatok a döntőben! Öröm volt nézni a játékukat!

Természetesen minden jónak vége lesz egyszer, így a harmadik Várárok Kupa is a végéhez érkezett. Nem maradt más hátra, mint az eredményhirdetés. Ez, a nap egész hangulatához idomulóan, rengeteg poénnal és vidáman telt. Gömbi volt a vezérszónok és sorban szólította a csapatokat, helyezéseikhez mérten. Ezután még egy szülinapi torta is előkerült és páran becsatlakoztunk a hangszórókból felcsendülő örökzöld, Halász Judit – Boldog születésnapot! című számába és a jelenlevőket talán kicsit sokkolva “énekeltünk” belőle pár strófát. Az ünnepelt szemmel láthatóan sokkot kapott, mi pedig vidám búcsúzkodásba kezdtünk. Természetesen a szervezők mindenkit marasztaltak egy kis esti bulizásra, de mi és még pár csapat a távozás mellett döntöttünk. Nem mintha nem lettünk volna biztosak a nap további részében is a remek hangulatról, csak hát a fáradság…

Egy biztos: A 3. Várárok Kupa sok élvezetes mérkőzést, látványos akciót és remek hangulatot hozott minden résztvevőnek! Az EXWT biztos, hogy jövőre is ott lesz és ezúton is köszöni a remek hangulatot és a nagyszerű paintball élményt a Danger Paintball csapatának!

Az eredmények:

  1. Budapest StoneFace
  2. Viena Warped
  3. Budapest GangBang
  4. Dark Knights
  5. EXWT X
  6. Bad Boys
  7. Smile
  8. Wariors
  9. Győri Paintball SE
  10. Rioter Paintball
  11. EXWT Y

Végezetül egy kis mobiltelefonnal készült videócska, Kapó jóvoltából, ami nem adja vissza ugyan az egész nap hangulatát, de betekintést enged a mérkőzésekbe.

III. Várárok Kupa: kis hangulat from Tacepao on Vimeo.

Frissítve! Zolee képei (kattintásra nagyobbak):

[nggallery id=25]

Frissítve 2! Tony képei (kattintásra nagyobbak):

[nggallery id=26]

Fissítve 3! Bad Boys képei (kattintásra nagyobbak):

[nggallery id=27]

Frissítve 4! Doki képei (kattintásra nagyobbak):

[nggallery id=28]

40 Hozzászólás A hangulat varázsa…

  1. Feri ekkor: 2010. augusztus 17. kedd at 12:35

    A szervezők nevében szeretném mindenkinek megköszönni, hogy részvételével emelte a verseny színvonalát. Remélem mindenki elégedetten, és azzal a gondolattal indult haza hogy jövőre is itt lesz. Itt a Szombathelyi TV riportja a versenyről: http://sztv.hu/hirek/arena—augusztus-16 (szerintem érdemes megnézni)

  2. Szőke J. Csapattárs ekkor: 2010. augusztus 17. kedd at 15:15

    Kedves Feri (melyik?) !
    Vasárnap nem volt alkalmunk, de szeretném a csapat nevében (úgyis mindig ugatnak, hogy helyettük beszélek) még 1x megköszönni a remek versenyt és a pazar vendéglátást!
    Ismét egy jó adag élmény és jó emlék, még mindig ez a leg rajabb “fun turnier” széles-e hazában:)))
    Jövőre ismét az tuti…de addig még úgy is találkozunk!

  3. Szőke J. Csapattárs ekkor: 2010. augusztus 17. kedd at 15:28

    Azt is megtudhattuk, hogy a Drakness csapatában játszom, a Doki meg a Stone Forceban :) )

  4. Feri ekkor: 2010. augusztus 17. kedd at 16:04

    Biztos nem jó az angol kiejtésed. :-) De legalább a neved jól írták le, és hát médiasztár lettél!!

  5. Sherpa ekkor: 2010. augusztus 17. kedd at 16:58

    Joe! Irány Hollywood ! :-D

  6. Doki ekkor: 2010. augusztus 17. kedd at 17:08

    :D sebaj Szőke! Beveszünk a csapatba! Képeket feltettem az FTP-re. Nektek érdemes megnézni!

  7. Sherpa ekkor: 2010. augusztus 17. kedd at 17:28

    Mi meg a Dead Toys csapatában toljuk! :-D :-D :-D

  8. Tacepao ekkor: 2010. augusztus 17. kedd at 18:02

    @Feri: Az EX jövőre is ott lesz. A videón meg nem tudtam sírjak e vagy röhögjek! Outsider média… :lol: De azért vissza adta a hangulatot.

    @Doki & Hammer: Képeket nektek is köszönöm, mindenki nevében. Most értem haza és már marom is lefelé. Ha ügyes leszek, akkor még ma este kint lesznek itt is! :)

  9. henrik ekkor: 2010. augusztus 17. kedd at 19:19

    7:27-nél ki fut a sarokba?

  10. Tacepao ekkor: 2010. augusztus 17. kedd at 19:25

    A Bad Boys képei is a bejegyzés végén! ;)

  11. Dávid ekkor: 2010. augusztus 17. kedd at 19:42

    Szerintem a Kőarcok csapatkapitánya

  12. Tacepao ekkor: 2010. augusztus 17. kedd at 19:44

    Megnéztem közben én is még 1x a videót. Szerintem is Levente az.

  13. C.Klark ekkor: 2010. augusztus 17. kedd at 19:57

    Szőke kapitány “szép ez a város???”Levi” így van????”Doki StoneFace?????beszartam a röhögéstől….pláne amikor Gömbi intejuja hát behalok

  14. henrik ekkor: 2010. augusztus 17. kedd at 20:19

    Odanézz, valaki megtanult mozogni :)

  15. Tacepao ekkor: 2010. augusztus 18. szerda at 06:48

    Doki képei is kikerültek a bejegyzés végére! :)

    Köszönöm mindazoknak (magam és a közösség nevében), akik elérhetővé tették anyagaikat az oldal olvasói számára!

    Szép emlékek, remek hangulat, festői környezet és nagyon aranyos vadkacsák… :D

  16. tibee21 ekkor: 2010. augusztus 18. szerda at 12:22

    Legalább egy jó Kacsát ettetek? :P

  17. mawerick ekkor: 2010. augusztus 18. szerda at 12:50

    Látom a kacsák mindenkinek bejöttek…:)

  18. Sherpa ekkor: 2010. augusztus 18. szerda at 17:41

    Tace! Én raktam fel párat.Bár sajnos a minősége olyan amilyen, mert volt egy kis gikszer a géppel.De talán Photoshoppal igazítani lehet rajta…

  19. Tacepao ekkor: 2010. augusztus 18. szerda at 18:10

    @Sherpa: Leszedem és megnézem mit lehet velük kezdeni! ;)

  20. [...] az új játékeszközömet, de a sérülés ezt ellehetetlenítette. A hónap közepére, a 3. Várárok Kupára, végre sikerült nagyjából játék kész állapotba kerülnöm. Kőszegen, ebben az évben [...]

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*