blogmonológ

A nap, amikor rájön az ember arra, amit eddig is sejtett: csak játssza a paintballt, de paintballozni, azt nem tud. Ludas Viktor Pro School-ja legalábbis erre világított rá legelőször. Meg arra, hogy egy puding, gyönge és akaraterővel nem rendelkező „hobbista” vagyok, na.

Az a sok év, amit a „bozótban” töltöttem felvértezett némi játéktudással, amit tegnap gondolatban ki is dobtam a kukába. Nem akarok önostorozásba kezdeni, de tényleg tragikomédiába illő volt a tegnapi teljesítményem. Pedig Viktor mindent megtett!

Kezdtük egy „kis” bemelegítéssel, amitől már egyből az ájulás határára kerültem. Ezután megismerkedtünk a helyes marker tartással és a helyes (és gyors) kézváltással. Ezután a különböző csúszási technikák következtek, először marker nélkül, majd markerrel. Be kell valljam, teljesen felsültem. Fejben csak-csak összeraktam a történetet, de a testem nem akart úgy működni, ahogy kellett volna. Idegességemnek és a kihagyott reggeli okozta totális éhségemnek hatására fel is adtam a csúszkálás tovább tanulását és elautóztam egy közeli áruházba élelemért és innivalókért, amiből – jó hülye módjára – csak egy palackot hoztunk magunkkal, vagy még annyit sem. A többiek természetesen távollétem alatt is tovább gyötörték testüket.

Visszaérkeztem-re már túl is voltak a csúszkálásokon és épp egy kis „kapáslövészet” következett volna, ha kaja és innivaló osztogatásom meg nem zavarja a „rendet”. Kis pihenő után Viktor szemléletesen elmagyarázta és megmutatta a kapáslövés lényegét és hogy milyen fedezékeknél mire kell figyelni közben. Ezután egyes lövésekkel, mindkét kezünket felváltva használva, elkezdtük lőni a felállított céltárgyakat. Jobb kézzel, még csak-csak eltaláltam a célt egyszer-egyszer, de bal kézzel olyan balfék voltam, hogy egyszerűen sírni tudtam volna. Ezután párokba rendeződtünk és egymást lőttük, szigorúan csak egyes kapáslövésekkel. Na itt sem alakítottam valami fényeset.

Következő lecke a futva-lövés volt. Itt jobbra és balra állított fel Viktor céltárgyakat és ezeket kellett futás közben egy, maximum két lövéssel eltalálnunk. Természetesen figyelve az eddig tanultakra, mint marker tartás, kézváltás, „paintballos” testtartás. No, én sikeresen lóbáltam, azaz lefelé engedtem minden kézváltáskor a markert. Rossz beidegződés, amit nem sikerült levetkőznöm még a nap végére sem. Eredményességem ehhez mérhetően alakult ebben a feladatban is.

Következett a brake-out lecke. Na, hittem ám, hogy itt azért van már némi tapasztalatom. Hát az tényleg van, csak amiket csináltam „kitörés” címszó alatt, az minden volt eddig, csak nem hasznos. Viktor itt is rávilágított bizonyos finomságokra és megmutatta a helyes beállást, marker tartást minden lehetséges indító pozícióra. Ezután gyakoroltatta velünk az általános indulási figurákat, lövetve közben az előre meghatározott sávokat velünk. Itt volt olyan figura, ami „talán ment”, de általánosságban itt is elmondható volt, hogy lóbálom a markert mozgás közben. Nem tartom szilárdan és tulajdonképpen legtöbbször szertelenül és eszetlenül lövöldözöm csak.

El kell mondjam, hogy a napnak eddig a részéig túljutottam két ájulás közeli élményen és számtalan kisebb szívroham-kezdeményen. Viktor nem viccelt, amikor megdolgoztatott minket. A szart is kihajtja a srác az emberből, de mindezt olyan kedvesen, jobbító szándékkal teszi, hogy nem lehet haragudni rá. Inkább saját magunkra, ügyetlenségünk, pipogyaságunk és esetlenségünk okán.

Levezetés kép próbált még egy 3×3 figurát gyakoroltatni velünk, ami ötvözte a kapáslövés, futva-lövés, csúszás alapkészségeket. Na, a társulat itt adta fel a harcot végleg és mindenki szép sorban saját belső világába omlott.

Ezután már csak a játék maradt volna, ha lett volna még erőnk játszani. Ratata és én (utolsó energia tartalékaimmal) még próbálkoztunk egy kis 1v1-gyel, de annyira „böszme” és „agyatlan” voltam, hogy az inkább volt „kóválygás a pályán”, mit küzdelem. Természetesen ez csak rám vonatkozik. Ellenfelem a nap minden erőt kifacsaró pillanata után is uralta a játékteret. Az sem segített rajtam, hogy Viktor végig az én oldalamon nézte „alakításomat” és próbált tanácsokkal ellátni. Kész voltam teljesen. Sem mozogni, sem gondolkodni nem tudtam már tisztán. Pedig valahol legbelül, dörömbölt az a bizonyos hang: „Használd a Viktortól tanultakat!” Sajnálom, nem ment…

Ha összegeznem kéne a napot, és csak tényekre akarok támaszkodni, akkor: Viktor egy kiváló játékos/tanár én pedig egy borzalmas tanuló vagyok. Minden szerencsétlenkedésem ellenére is bátran állítom: hasznos nap volt a tegnapi! És mindenkinek, aki csak egy kicsit is többet akar tudni a paintball valódi játékélményéről és egy kis tudást, magabiztosságot akar magába szívni, bátran ajánlom, hogy vegye fel a kapcsolatot Viktorral! A srác nem gatyázik! Összezúz és újraépít. Megmutatja, mi is az a paintball valójában! Persze, nem kötelező Viktortól tanulni, csak butaság kihagyni a lehetőséget. Majd megkérem, hogy állítson össze nekem egy „rokkantnyugdíjasoknak” programot!