A nagy videóvagdosásban majdnem elfelejtkeztem az MPL legfrissebb infóiról! Pedig a pályarajz már kedden, a sorsolás pedig tegnap elérhetővé vált! Mint a fenti képből is látszik, szép új piros színű fedezékkészlet érkezett hazánk egyetlen airball/speedball versenysorozatára, amely immár nem nélkülözi a 2011-es újítást a “kis M” fedezéket. Ebből a jelenlegi terven kettő is szerepel és összesen 32 darab szép új fedezéket kenhetnek össze a csapatok szombaton.
Apropó csapatok! A Race to 2 második fordulójára 9 csapat nevezett! Két visszatérő van a listán. A kőszegi Danger Paintball és a szlovákiai Lynx Lynx. Így két újabb csapat kóstolhat bele az idei játékrendszerbe, ami mint már tudható nem klasszikus 3M, hanem 3 fős race to 2, azaz két nyert pontig tartó mérkőzés.
Szombaton tehát 8 órától minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők a már megszokott helyszínen a Kispesti Atlétikai Centrumban található Patriots Paintball pályára, melynek a pontos címe: 1194, Budapest, XIX. kerület, Katona József utca 3. (Bejárat a Katona József utca 38-al szemben.).



Az első fordulós Race To 2 verseny jól sikerült. A csapatok maximálisan alkalmazkodtak az új játékszabályokhoz és játékrendszerhez. Itt a lehetőség, hogy már mondhatni “rutinból” teljesítsék a feladatot. 2012. május 19.-én, szombaton, a már megszokott helyszínen a Kispesti Atlétikai Centrumban (KAC) megrendezésre kerül az MPL 2012-es sorozatának Race To 2 második fordulója.
Kicsit lemaradtam a közvetítés nyomon követéséről szombat és vasárnap. Kár érte. Viszont vannak eredmények, amik nem mondom, elég durvák! Phoenix-ben létrejött az “álomdöntő”! Mármint az egyik döntőben, hiszen itt pótolták az előző fordulóból elmaradt mérkőzéseket is. A Galveston Island Open bajnoka a Tampa Bay Damage csapata lett a döntőben a Houston Heat csapatát verve. A dobogó harmadik fokára a San Diego Dynasty csapata állhatott, miután a bronzmeccsen legyőzte a Los Angeles Ironmen csapatát.
Pont ma egy hete, azaz április 14.-én volt az idei versenyszezon nyitó eseménye, az MPL Race To 2 divízió 1. fordulója. Sikerült rögzítenem 15 mérkőzést, azaz 37 kört, amiben a hazai versenypaintball csapatai közül mindegyik szerepel, aki a fordulón rész vett. A közel 1600 fénykép – 







Dumálunk