Képek

MPL Race2: próbálkozás

2012. május 20. vasárnap
Írta

A címben szereplő szó nem a sajátom, hanem loptam Izrael Dávidtól, aki a díjátadón többek között ezt mondta: “…és örülök, hogy a csapatok eljöttek és próbálkoztak…” Nem szó szerinti idézet, de a lényeg benne van: próbálkoztak! A magyarázatra pedig kis kitérő után rá is térek.

2012 május. Az MPL a 2. fordulóját rendezte 19.-én, szombaton a Race2 versenysorozatnak. A helyszín a szokásos KAC, Patriots pálya. A színtér megújulásáról már az előző fordulós írásomban beszámoltam, így azt ismételten nem részletezném, viszont azt mindenképp ki kell emelnem, hogy megérkeztek az új fedezékek! Egy teljesen újszerű állapotú 2011-es teljes Millennium kompatibilis fedezékkészlet, piros-fekete színben, Max’s feliratozással. Az előző kék-fekete szetthez képest ez mérföldekkel (inkább fényévekkel) minőségibb állapotban van, és ha a szervezők vigyáznak rájuk, akkor bizony még évekig kiszolgálhatják az MPL versenyeket. Ismételt “piros pont” a szervezőknek! Látszik, hogy a fejlődési igyekezetük nem csak üres szólam, hanem valódi tettek sorozata. Tovább »

Vorosilov besírna

2012. május 13. vasárnap
Írta

Tudom a cím magyarázatra szorul! Tegnap a Big Game: Nuclear War játékán jártam, ahol is az orosz csapatok igyekeztek csapást mérni a német erőkre. Volt beleszőve ugye egy kis “nukleáris vihar”, de a sci-fi nem csak ebben játszott szerepet.

Ugyanis Vorosilov marsal, a Szovjetunió hőse (és amúgy eléggé tehetségtelen hadvezér) bizony besírna a tegnap látottakon! Ugyanis a maroknyi német alakulat úgy kente el a hős Vörös Hadsereg száját a tegnapi napon, ahogy szegény marshal csapatait egyszer sem, anno a valódi történelem során. Tovább »

ETEK 4

2012. május 1. kedd
Írta

Hoppá. Ez számomra legalábbis váratlan bejelentés a Planet Eclipse cégtől! Hamarosan bemutatják az új ETEK markert, ami a 4-es sorszámot viseli. A hármas két alapanyagból gyártjuk, két vonalon koncepciója, szerintem legalábbis nem fog megismétlődni, hiszen kompozit műanyag markernek ott van a sokkal olcsóbb ETHA. Az ETEK piaci pozícióját újra be kell lőni, hiszen az 500 dollár körüli árszegmensben erős a konkurencia: Empire Axe, MacDev DroneDX – mindkét játékeszköz megjelent a verseny érában, míg az Eclipse még mindig csak 1000 dollár + árszintű markereket tud kínálni.

A technológia biztosan nem lesz meglepő, hiszen az EGO markerekkel szinte már mindent elmondott a PE, amit a popet valve markerek stílusában el lehetett mondani. A lényeg egyértelműen az ár és a hozzáadott érték kombinációja lesz. Csak full fém cucc jöhet számításba, még egy kicsit könnyebb, még egy kicsit finomítottabb stílusban. Gondolom van még a raktáron néhány EGO 9-10 alkatrész, így nem lesz nehéz összehozni.

MPL Race2: Tudathasadás

2012. április 15. vasárnap
Írta

Ne tévesszen meg a cím senkit! A tudathasadás nem a verseny jelzője, hanem a tudósítóé elsődlegesen. Másodsorban azért picit a szervezőké is. Nézzük hát, hogy mi történt tegnap a frissen felújított és megnövelt méretű MPL pályán az idei első verseny-eseményen a 2012-es Race To 2 1. fordulóján. Tovább »

Tegnap kinyitott: KAC

2012. április 8. vasárnap
Írta

Tegnap, hosszúra nyúlt várakozás után végre ismét a KAC azaz a Kispesti Atlétikai Centrum területén található Patriots Speedball pályán jártam. Mivel ez a helyszíne hazánk egyetlen paintball versenysorozatának az MPL-nek, így mindig “kritikus szemmel” járok itt.

Ez a tegnapi nap főleg így volt, hiszen a pálya tulajdonosai, akik egyben a versenysorozat szervezői is, már tavaly komoly fejlesztéseket ígértek. És a “fő-főszervező” Lacza Levente folyamatos telefonos helyzetjelentései alapján várakozásom a fejlesztések megtekintése iránt nőttön nőtt. Tovább »

Egyszemélyes hadsereg

2012. április 2. hétfő
Írta

A Fireball Paintball idén is hallat magáról! 2012. április 15.-én, vasárnap 8:00 órai kezdéssel megrendezésre kerül a Cegléd melletti pályán (Csemőn) az Egyszemélyes Hadsereg című játék. A részleteket a fenti plakáton olvashatjátok.

Mint látható, egy Lada Niva is szerepet kap a napon, amivel minden bevállalós játékos “csapathat egyet” a területen, miközben ádáz kereszttűzbe kerülhet! Amúgy a nap nincs túlbonyolítva, semmiféle forgatókönyv nem lesz, hanem vegytiszta paintball móka vár a játékosokra az épületekkel és mesterséges fedezékekkel tarkított pályán.

A rendezők minden érdeklődőt szeretettel várnak és megvendégelnek egy babgulyás ebéddel (belépő tartalmazza).

2500 Forintért kapsz tehát korlátlan levegőtöltést, egy menetet a “harcjármű fedélzetén”, ebédet és sok sok paintball mókát!

Csütörtöki markerérdekességek

2012. március 29. csütörtök
Írta

Épp a minap értekeztem a paintballjátékoson, hogy a felszerelésem igen csak tiritarka. Ez persze nem különcség okán alakult így. Mindamellett be kell lássuk vannak különc paintball játékosok, akik nem akarnak “tucatmarkerrel” a kezükben rohangászni a pályán. Valahol, a szívem mélyén megértem őket. És természetesen én is különcködnék, ha volna rá lehetőségem, de mivel nincs, így marad a nyálcsorgatás.

Elsőként íme egy Paintball RPG! Nyugi, nem orosz csoda, hanem egy igen csak pofás Planet Eclipse Ego, amely az RPG nevet kapta a keresztségben. Mit lehet írni erről a markerről? A technika kiforrott és tökéletes. Ezek a színorgiák pedig önmagukért beszélnek. Simán birtokolnám kategória!

Tovább »

Millennium Series Francia Riviéra Kupa eredmények

2012. március 27. kedd
Írta

Lezajlott az első fordulója Európa legnevesebb versenysorozatának. Nem mondom, az eredménytáblázatot elnézve, bizony vannak meglepetések. Nem szoktam korán lelőni a poént, de a döntőben az, hogy az Art Chaos Moscow sima 5:1-re lemosta a San Diego Dynasty-t, bizony döbbenetes eredmény! Főleg, ha azt vesszük, hogy a döntőig a Dynasty sima és nagy pontkülönbségekkel jegyzett győzelmekkel lépdelt.

Ami még meglepett, az bizony a GI Sportz Montreal (Tampa Bay Damage) középszerű szereplése. Vagy nem vették komolyan a versenyt a srácok, vagy nem tudtak alkalmazkodni az európai szabályrendszerhez, de nem ezt vártam tőlük. Főleg annak a tükrében, hogy az USA paintball blogjai szét vesézték a PSP félbeszakadt nyitó fordulójának PRO divízióját és bizony a Damage mutatói messze a legjobbak voltak.

Íme a CPL  rangsor:

Tovább »